Friss vér szaga, s kartácsfüst oszladoz,
Döbbent bombatölcsér guggol a mélyben
Már néma az erdő és tovább lapoz
Már máshol dúl a harc e vad regényben

Meredt csonk a hídfő, ácsolata széttört
Túlparti párjának búcsúzóul még int
Megrepedt a lelke egy súlyos keréktől
Mely reáfutva összezúzta részint

S részint elégette forró robbanásban
Hullámsírba nyelte víz a tagjait
Messze hatolt halott jajkiáltása
Néhány üszkös darab, amit partra vitt

Ez maradt a hídból – járni nem lehet
Reménye ott úszik véle a habokban
(Hogy viszem át rajta gyarló lelkemet?)
Sötét sziluettje vízre dől csapottan

Hallgatom, hogy sodor, arcom fürd’ benne
Csillámló örvényin percre megpihen
Itatja, ki vélem rí, s foly’ tova csendbe’
Csak állok, s hogy megtörtént, nem, nem hiszem

Ki viszi át mostan? Odaát úgy várnak
Szivárvány szín lepkém, ím elengedem
S nézem az illanó, ellibbenő szárnyat
Követném szememmel, hogy lássam merre ment

Pillangóm, te lészel hidam őhozzájuk
Amíg pilléreit újraépítem
Kicsiny bizodalmam tart majd, amíg átjutsz
S nem hiába reppensz még, óh, hadd hiszem

2006-01-05