- losnak
ha holnap nem köszöntenélek szép reggelt, kedvesem ha este nem mondanám szép álmokat, álmodj édeset ha nem küldenék csókot fájó testedre nem várnának szavak vagy egyszerű firka mosolyok egy reggel mondd, emlékeznél-e? gondolnál-e rám? csak úgy, mert élvezed mert jól esik felidézni egy mosolyt, egy színt, egy illatot belőlem. csak úgy, csak egyszer a tegnapok emlékére. mikor magányod voltam - vagy ki tudja, tán az sem mikor kértelek, jöjj el, de nem tetted - ma már tudom, hisz mondtad ilyen az élet mondd, hát lennék-e emléked? keresnéd-e némaságom okát? kérdeznéd-e a miértet, vagy csak hagynád, hadf legyen állandó a csend hadd borítson el mindent akár egy dühödt zápor egy tavaszi délutánon a tereket eltűnnék belőled tán nyomtalan. de... talán egy pillangó megszólít mikor az erdőn jársz mért nincs több szó, mért niincs több kívánság, kérés vagy hiszti miért nem marad más, csak a hallgatás. és a sok sok választ váró kérés mért lett hasztalan. mért nincs több közös reggel mikor hajnalnak álmodlak. talán megtudod egyszer talán akkor eszedbe jutok akkor keress meg engem ... hozz egy szál virágot egy kicsi crocust selymes lilát mert azt szeretem - s egyszer azt mondtad ilyen vagyok így növekszem szívedben. akkor ott, fogd meg a kezem. akkor már nem kérlek úgy, mint most éjjel - add a kezed, hogy ne vesszek el azt hittem, kiáltom ó! de csak nyöszörögtem. - add a kezed, ne vigyenek el, egyedül nem találok vissza add hát a kezed... hadd érezzem újra a kínt mi rám telepedett hadd fájjon újra az élet! várjanak még ott az égben azok az angyalok ne vigyenek még el ne halljam a szárnyak suhogását ne lássam azt a testem mi sebekkel borított és gyenge min a szárnyaim feketék és tépettek ne lássam, ne tudjam hogy újra itt lesznek és nem lesz itt az anyám ki simogat és suttogja: minden rendben lányom, Isten szeret.
akkor fogd meg a kezem és soha többé ne engedd el.. |