Lelkem
testem elhagyva,
repült szállt,
fent a magasba.
Felhőkön keresztűl
nézve,
láttam lent a földet,
de engem
már csak a magasság
éltet.
A hegyek tetejét a hó ,
mint a porcukor,
úgy vonta be.
Megérintem,s jé
itt fent
még ez sem hideg!
Örömömben
tova libbenek.
A nap se oly forró
mint lentről tűnik.
Lelkem bátran
hozzá bújik.
Ám itt se soká
időzhetek ,
mert
a TÚLVILÁG kapuit:
kitárták előttem.
Még egy utolsó pillantás
a földre:
Ne sírjatok sírom felett,
mert mi itt van ,
azt el sem hiszitek!
Nincs bánat,
van kezem,lábam,
nincs síket,
nincs vak,
nincs szép ,
se csúnya,
mert a lélek itt
más értelmet kap.
Mi a földön
feltűnést kelthet,
az itt értelmetlen.
Mert a
MENNYBEN:
minden
TÖKÉLETES!