Egy kis bevezető tartozik ez elé az írás elé.
Nem ma volt, amikor először vetemedtem arra, hogy
Közösen egy lényegében ismeretlen embererrel
verset írjak. Kétesélyes próbálkozás volt, hiszen kisülhetett
volna valami abszurd, vagy egetverően nem összeillő sutaság belőle
Ez azonban egész jó lett.
Ezen felbuzdulva kerestem más alkalmakat is együttírásra
(tudok róla, hogy mások is alkottak szebbnél szebbeket)
Most úgy érzem, jó volna meghonosítani ezt itt is,
de legalább kipróbálni újra.
Ennek jegyében teszem fel
EZENVAGYOK(Ariadne-Hanna)-ZSOLÓ:
TÁVOLBAN SZÓL c. közös versét
Távolban szól egy hangjaira bomlott zene
és nem tudom észreveszem-e...
Pedig lágy trillái sokat sejtetők
Megborzongnak tőle a mogorva háztetők
Cserepeik szíve dobbanva megreped
Kéményük odvából szivárvány integet
Zápor és napsütés csillogó elegye
Hétszínű híd a mennyből lefele
Fénye töretlen, csak oly távoli
vágyak érzések néma hangjai.
A hangok pedig szólnak csak nem tudni honnan
Hol távolról hallom, hol szívemben dobban
Álmodom talán, mint ezt a tarka rétet
Mire ráhajolnak a füstös kémények?
Nem álom, dallamos csendvarázs
Mit csak néma szívekben találsz
Violinkulcs a dobbanás kezdete
Ritmusa rezdülések üteme.
Csendes állóvize, mozdulatlan tó
Felszínén kis gyűrűk fodra látható
Mélyén apró tüzek fázva reszketnek
Fellobbanva szívem hangjaivá lesznek
Nekem csak hangok és csendek
Fényes üzenete a rendnek
Mi belül van csak láthatatlan
Harmónia mely nyughatatlan...
Örök lüktetésben, mint vér az erekben
Szán csilingje csendül csikorgó hidegben
Első nyugodt sóhaj az újszülött kis ajkán
Mikor megtalálta anyja mellét, fekve balján
Mint megszokott dallammal konduló harangok
Szólnak hozzánk egyre e titkos régi hangok
Elbeszélik ,amit örökségül hagytak
Halott, néma ajkak nekünk a fiaknak
Távolban most elhal a hangjaira bomlott zene
Hiányzik a csendből, vajon észreveszed-e?
2003 12.19 |
