elvesztek a hajnalban megálmodott szavak
a szóvirágok, és képek
mit neked küldtem gondolatban, csókokba fonva
hogy ébredésedben ott legyek.
nincs itt semmi, csak a hűs szoba
kint a magányos lépések tömeggé olvadt teste
és kabátba bújt reggeli hideg.
most tüsszentenek a falak,
kezemben csésze, a porcelánvirágok szirmai átmelegítenek,
míg kortyolom az esti vágyképeket.
éledő testem melegét küldve feléd, kívánva, ezzel takarózz be Kedves
hogy, ne fázzak én se benned.
kéjes nyújtózás dorombol mellettem, irigyen érintem, mintha te lennél
s, ujjaim máris hátad lankáin szánkáznak,
kipirult vággyal játszva, csak azért, hogy elfáradva
hozzád bújhassak, lélegzetedbe kapaszkodva,
kérve vigyél magaddal, ne halljam a bennem acsarkodó gondolatokat.
arrébb fekszik a sértődött macska. kidob az ágy,
és már nincs itt más, csak a magány.
az éjszakai álmok illata, mamuszok szuszogó hada,
grafit farkas, kire ha ránézek, hűséges szemét a tiédnek képzelem.
a nyíló ablakon beömlik a hideg, megkarmol a pára,
én csak állok és nézem, ahogy e hatalmas itatóspapír
magába szívja szétszórt álmaim, felitatja a takaróval szeretkező nedveim,
míg nem marad más, csak ez a száraz keddi reggel,
ébredésem romjai s, valahol köztük a neked álmodott szavak,
a gondolatban tökéletesre faragott versek és egy csendes érzés,
akár hol is jársz itt vagy velem, lelkem repedéseiben megbújva, magamban hordozlak,
keserédes reggeleken csókolva, mert én így szeretlek.
vén dallamok bújnak elő a rádióból, s, a seprő megmozdul a sarokban.