Szememmel mondom el, mit szóval nem lehet
Olyan szép és emelkedett e pillanat
Féltelek, hogy elmúlsz, jön perc, mely eltemet
Sóvár vágy utánad, s csak emléked marad

Öröm libbentette, mint egy szellő, bensőm
Mikor pillantásom viszont sugárra lelt
Nem gyermeki, pajkos: nyugodt, mély és felnőtt
Te voltál – vagy – leszel, ki nékem megfelelsz

Kávézóban ülve írtam, míg vártalak
Süteményhez forró kakaóm kortyolva
Cirógatott lágyan a februári nap
Elidőztem mélán, s közben Rád gondoltam

Boldog vagyok veled: láthatlak és hiszlek
Lelked fénysugara öntözi lelkemet
És ha mégis egyszer olyan távol visznek
Szívemmel mondom el, mert másképp nem lehet

2006-02-05, Miskolc