Soniel is, mint minden más élőlény, egyszerű kisgyerekként kezde, egészen fiatalon jött a világra. Egyetlen dolog volt benne, ami más, min bennünk, emberekben: hogy ő nem ember volt. Angyal volt, igen, igazi, szárnyas angyal. Angyal szülei voltak és a saját világában született és nőtt fel. Egy-két kivételt leszámítva majdhogynem teljesen ugyanolyan tulajdonságai voltak, mint az embereknek. Volt két szeme, méghozzá sötétzöldek, haja is, barna, magasságra kortársainál kicsit nagyobb, súlyra magasságának megfelelő, teljesen átlagos, csak egyetlen dolog különböztette meg őt a társaitól, és ez a származása volt. Ugyanis az ő édesapja nem az "egyszerű" nemesi rétegbe tartozott: lévén hogy a király unokahúgát vette feleségül, előfordulhatott, hogy valamilyen egészen érdekes esetben ő örökli majd a trónt, s őutána pedig Soniel következett volna. De csak ebben tért el kortársaitól, hogy ő egy lehetséges trónörökös volt. Származása ellenére legjobb barátja egy szegény, de értelmes srác volt, Azael. Más téren teljesen olyan volt, mint a többiek: eleven, vidám, és persze rossz. De ezt idővel kinőtte, és komoly felnőtt lett belőle. Néhány gyermeki tulajdonságát azonban megőrizte, olyanokat, melyek feltétlenül szükségesek voltak a túlélésre a királyi család fellengzős köreiben. Ilyen volt a humorérzék, hogy képes volt mindenből viccet csinálni és kiásni magát a leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekből, hogy bárkit kínos helyzetbe tudott hozni, és nem csak a zavarba ejtő beszédével hanem a tudásával is, melyet nem csak az iskolában eltöltött sok-sok hosszú év alatt gyűjtött be.
De eljött számára is az idő, hogy pályát válasszon. Hiszen az nem csak az emberek számára kötelező, vagyis fontos, hanem az angyaloknak is. Mint királyi sarj, persze hogy a jog mellett döntött. De az évek múlásával új értelmet talált az életének, új célt, melyet minden áron el akart érni, bár tudta, hogy nehéz út vezet odáig. Őrangyal akart lenni. De ennek persze meg voltak a maga feltételei, és nem mind volt egyszerű elérni. Rang kellett hozzá, nem családhoz tartozás, hanem elismerés, kitűntetések, tapasztalat, meggyőződés és elszántság. Az ő világukban nem a vagyon adja a rangot. Az csak név. Mivel jogi tanulmányai megkezdése előtt pár évig szolgált a királyi gárdában, nem volt kétséges, hogy meg fogja találni az utat célja eléréséhez. Amíg tanult, bálokat adott, apja, anyja, a király és a királynő tiszteletére, sokat írt, és kivívta a legelőkelőbb körök elismerését, a nevét mindenki ismerte. Megbízásokat kapott tanulmányai elvégzése után, hogy írjon beszédeket, csináljon meg ezt-azt magas rangú családok részére. Ez az első lépés volt még csak ahhoz, hogy megkapja a lehetőséget, hogy őrangyal lehessen. Gazdag családokhoz ment tanítónak, innen egyre feljebb jutott, majd végül bírói állásban hasznosíthatta megszerzett tudását. Mivel a király kitűnő bírónak és tanácsosnak ítélte, és persze mert hozzá is eljutottak a Sonielt ért dícséretek, úgy döntött, hogy maga mellé veszi, mint tanácsadót. Ez volt az a pont, ahonnan csak egy ugrás volt a lehetőség... csak idő kérdése, ezen a helyen már nem kellett túlteljesítenie. És végül, hogy több, mint 20 évet töltött el a király hű tanácsadójaként (ami angyalszemmel nézve alig jelentett többet pár hónapnál az emberi létben), a király behívatta magához.
-Soniel, azt hiszem itt az idő, hogy dönts a jövődről. Tudod, hogy egy bizonyos rangot elérőknek fel kell ajánlanom a lehetőséget, hogy őrangyalokká válhassanak. Ezt persze visszautasíthatod, de tudnod kell, hogy míg őrangyallá válsz, egyedül leszel, sokat kell majd tanulnod, de ha visszatérsz, újra visszakapod azt a munkád, amit ezzel a döntéssel itt kell hagynod. Az őrangyalság, mint gondolom te magad is jól tudod, nem hivatás, az egy kiváltság, egy rang. De ennek a rangnak is vannak lépcsői, melynek a legaljáról kell indulnod. Leglábbis hagyomásnyos esetben. Ha úgy döntesz, ezt az utat választod, eddig elért rangodnál fogva megteszlek téged az őrangyalok vezetőjének. - mondta a király, néven nevezve Elaziel. Ez több volt, mint amiről Soniel valaha is álmodni mert. Válasza egyértelmű volt: IGEN!
-Igazán köszönöm, Uram, a megtiszteltetést, hogy megtenne engem erre a magas tisztségre. Igen, szeretnék őrangyal lenni, és elfogadom a felajánlását.- válaszolta, és mélyen meghajolt, hogy az orra majdnem súrolta a földet. Felnőttként kifejezetten sármos és jóképű angyal volt, magas, izmos, jó megjelenésű, minden lány és nő utána fordult.
Lassan, méltóságteljesen vonult ki a király trónterméből, nem engedte ki a lelkében feltörő boldogságot és elégedettséget, csak mikor kisétált a főtéren álló palota halatmas, két griff által őrzött kapuján.
Ezzel elkezdődött az, amire már olyan hosszú ideje várt. Noha nem tudta pontosan, mi vár rá, bátran nézett elébe.

Nem telt el pár napnál több, mikor fehér ló vonta kocsin a házuk előtt állt meg egy küldönc. Elmondta Sonielnek, amit tudnia kellett: nem vihet magával semmit, még ruhát sem, nem fog kelleni. Csak a számára legfontosabb emlékeket viheti el. Mondta, hogy nem kell az útra felszerelkeznie, hiszen pár óra alatt oda fognak érni. Légvonalban az út mindössze negyedannyi, mint a földön haladva, ezért pegazust fogott a kocsi elé.
Soniel elbúcsúzott családjától, és örömmel, várakozással, de szomorúsággal vegyes érzelmekkel elhagyták az angyali fővárost, ahol élt. Elhagyták Di'lent. Út közben megtudta, hogy ahová tartanak, az nem más, mint a messze vidéken található Galin falucska, ahol pár házon és egy aprócsak bolton kívül nincs más, mint a hatalmas hegy tetején álló óriási kolostor. Ide a vallásokról tanulni megy, hogy aztán megfelelő legyen ahhoz, hogy végre őrangyal lehessen.

Valóban nem telt el három óránál több, mikor már le is szálltak a ridegnek egyáltalán nem mondható kolostor előtt. Soniel legnagyobb meglepetésére a kővár nem is volt olyan mogorva, mint gondolta. Rendezett kertje volt, igaz kövei szürkék, de építői  homokszínű kőszobrokkal és csillogó díszítésekkel dobták fel az elsőre ridegnek és barátságtalannak tűnő monstrumot. A kertben világoskék ruhába öltözött tanítványok munkálkodtak, míg a padokon pár kedves arcú hölgy illetve férfi sötétebb kék ruhában beszélgetett. Látván az érkezőket, egy igencsak fiatalnak tetsző férfi felállt az asztaltól, és szélesen mosolyogva a megszeppent Soniel és kísérője felé vette az irányt. Már messziről integetett és kiabált:
-Jónapot! Jónapot. -mondta halkabban, mikor már közelebb került a pároshoz. - Üdvözlöm, az én nevem Milriel, az ott közeledő hölgy pedig Dolenira, mi ketten vezetjük ezt az első látásra valóban nem túl bájos és kedves kolostort. Ön pedig Soniel, ugyebár? Sokat hallottunk önről, valószínűleg nagy sikere lesz nálunk, hiszen írásait itt mindenki olvassa. - mondta a férfi, majd intett annak, aki Sonielt hozta, hogy elmehet. A férfi eloldotta a pegazust, és Sonielhez vezette. 
- Ő a tied, Soniel Úr. A neve Mirel. Vigyázz rá, nagyon értelmes. - mondta, majd kitárta szárnyait és elviharzott arra, ahonnan jött.

Sonielt sok feladat várta. A kolostorban, ami belülről tényleg sokkal de sokkal barátságosabb volt, mint kívülről, először is meg kellett ismerkednie a vallásokkal, minden világ majdnem minden vallásával. De először csak alapszinten kellett őket ismernie. Pár év elteltével, ami alatt sokat tanult és barátokat szerzett, megtanult majdnem minden alapszintű tudnivalót a világok vallásairól és azok esetleges kapcsolatáról. Választania kellett egy világot, amelyikkel jobban szeretett volna ismerkedni. Hogy mit választott? Az embereket. Igen, az embereket, azokat, akiknek szinte egyetlen vallásában sem játszanak komoly szerepet az angyalok. Pár év állt rendelkezésére, hogy tanulmányozza világukat. A népeket és nemzeteket, de legfőképpen a vallást. Miután az igazgató, aki ugyancsak jártas volt a vallásokban, megfelelőnek találta tudását, megadta neki a lehetőséget, hogy az emberek világából válasszon magának egy vallást. A kifejezetten "őrangyaltalan" kereszténységre esett Soniel választása. Egy évet kapott, hogy a kereszténységről minden lehetségeset megtanuljon. Mivel nem lehetett tudni, hogy az emberek keresztény vallású gyermekei közül kit választ, ezért irányzatot nem kellett választania. Ehelyett mindegyiket tudnia és értenie kellett. A kemény tanulással eltöltött tíz év után nem várta már más, csak egy utolsó próba, mely során bizonyítania kellett, hogy ő igenis jártas a keresztény világban. Vizsgáznia kellett. A vizsgára egy hét állt rendelkezésére, ezen belül ő szabta meg, hogy mikor akarja teljesíteni a vizsgafeladatokat. Miután túlesett ezen, elbúcsúzott fiatalabb barátaitól és az igazgatótól, köszönetet nyilvánított és a kereszténység jelképével, egy kereszttel ajándékozta meg Milrielt. Mirel várta.

Otthon családja várta és régi barátai, ámde egy rossz hírrel is szembe kellett néznie: legjobb barátja, Azael, távozása után egy évvel megunta a talpnyalást az uralkodó seregében, és engedett a pokol (angyali nevén: Hogmul) urának csábításának. Pár évvel később azonban rájött, hogy rosszul döntött, és a király bocsánatát kérte, de a bíróság elítélte és visszaküldte őt oda ahova annyira vágyott: Hogmulba.
Ámde emellett egy meglepetés is várta Sonielt: a király neki ajándékozott egy villát és berendezte, őrangyali hivatásának megfelelően. Ez annyit tett, hogy egy kisebb szobát fenn kellett tartani annak, akinek majd az örangyala lesz. Itt az illető képeinek kellett lennie valamint születésétől fogva égnie egy vörös és egy kék színű gyertyának. A vörös az életet szimbolizálta, amely egyformán fogyott mindig, csak a halálos betegségek esetén gyorsult fel az égés. A kék a szellemi és lelki erőt jelentette, mely hol gyorsabban, hol lassabban égett le, és képes volt gyarapodni is.
Eljött aztán az a nap is, mikor Sonielnek választania kellett. Az őrangyallá avatási ceremónia után rögtön megtartották a kinevezési ünnepséget, majd utána azonnal választania kellett valakit. Egy még meg nem született gyermeket. Férfi lévén, neki kislányt kellett választani. Egy nyolcadik hónapban levő anyuka születendő gyermekére esett a választása. Már biztos volt, hogy kislány lesz. A neve: Léna.
De az őrangyalokra komoly törvények vonatkoztak:
Tilos volt bármiféle kapcsolatot létesíteni, nem lehetett jobban szeretni mint amennyire szükséges, a szerelem köztük tiltva volt, tilos volt szólnia a lányhoz, és legfőképpen tiltva volt, hogy ok nélkül az angyalvilágba hozza. Életveszély esetén volt csak megengedett, és a lány emlékezetéről ez esetben is gondoskodni kellett....

Folyt. köv.