Van ki üvőlt,ha baj éri.
S megteheti-
bánatát képes világgá kiáltani.
Van ki szenved:"látványosan".
Szó nélkűl-de annál
hangosabban.
Mert csak rá kell nézni,
és látni -arcán
a szenvedés nyomait...
Van akin a kínt meg se látod.
Úgy él mint aki boldog,
csak sápadt,színtelen arca
ad gyanúra okot.
De figyel minden mondatára,
hogy bánatát el ne szólja.
Inkább otthon a négy fal közt:
tőr,zúz,halkan üvőlt...
De ha az ajtót becsukja,
halovány ,sápadt arcára-
mosolyt rak.
Lelkébe senki nem láthat.
Tán csak az:
ki átlát a falakon,
ki meglátja a bánatot,
a mondatok mögé néz,
figyeli ,arca miként veszti színét.

De ilyen kevés van.
Mert aki nem szenved "látványosan",
arról képesek vagyunk,elhinni
hogy élete gondtalan.
Jól kell ismerni az emberi lelket,
hogy ott is meglássuk a sok könnyet,
hol mindent elkövetnek,
azért,
hogy elő ne törjenek.