[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 339
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 340

Jelen:
Tagi infók a_leb Küldhetsz neki privát üzenetet a_leb a_leb


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Kopjafák bolygója
-: sat
Ideje:: 03-12-2004 @ 01:56 pm

Szabó Attila Tamás
Kopjafák bolygója

A kopjafák bolygóján 777 kopjafa állott.
- Különös - mondta Kapitány.
- Érdekes - töprengett Kutató.
- Félelmetes - berzenkedett Utazó.
- Gyönyörű - olvadozott Nő.
A bolygó nem is igazán bolygó volt, csupán kicsiny aszteroida, szabályos kőgolyóbis, amit kuporgó sündisznóval tettek hasonlatossá a repedezett felszínen ágaskodó kopjafák. Kóbor halo-objektum volt, csillagtalan árva egy közeli, terebélyes bölcsőköd színes ragyogásában.
- Kik állíthatták ezeket? - ráncolta a homlokát Kutató.
Megannyi szabályosan elrendezett, díszesen faragott fejfa, igazán fából, holott a kopár kérget nem tarkították erdők. Jóllehet a talány nem itt kezdődött, hisz házaknak, városoknak sem volt nyoma, ahol a művészi kezek áhítatos tisztelettel, alkotó szépséggel átitatott lelkületű tulajdonosai lakhattak volna.
- Talán egy közeli égitest élőlényei használják temetőbolygó gyanánt - morfondírozott elfelhősödő homlokkal Felügyelő. - Kapitány, kérlek, rendelj el riadót! Nem tudhatjuk, kik lehetnek.
- Bárkik is, biztosan nem ellenségek - fordult feléje rosszalló arckifejezéssel Nő. - Akik ilyen tisztelettel adóznak halottaiknak, nem törekedhetnek senki elpusztítására.
- Ezt nem a te dolgod eldönteni! - ugatta le Felügyelő, és támogatásért Kapitányra pislogott.
Amaz azonban rezzenéstelenül fürdette tovább kifejezéstelen vonásait a csillagköd fényében.
- Nincs jele ellenséges szándéknak - állapította meg kimérten. - Egyelőre nincs készültség.
Felügyelő mogorván összeszorította a száját. Dühödten bámulta Nő csodálattól ragyogó profilját. Oly ritkán találkoztak idegenekkel, oly ritkán érezhette magát fontosnak a fedélzeten, s amikor itt lenne az ő napja, ez a némber, kinek jelenlétének szükségessége erősen vitatható - még ha nem is vitatta mindenki bizonyos okból -, mindent tönkretesz. A biztonsági tiszt dolga, hogy felügyeljen, hogy szükségszerűen gyanakodjon. Hogy hivatalból mindenkit ellenségnek tekintsen, mert azt hiszi, ezt kell tennie.
- Meg kell vizsgálnunk - jelentette ki Kutató. - Küldjünk felderítőcsapatot, szigorúan tudományosat - tette hozzá jelentőségteljesen megnyomva a mondat végét, miközben félreérthetetlen pillantást lövellt Felügyelőre. Felügyelőt egy pillanatra elöntötte a méreg, aztán hirtelen ráeszmélt, minél fölényeskedőbbek vele szemben, ő annál sziklaszilárdabb képviselője, sőt mártírja tisztjének, ezért önérzetesen kihúzta magát.
- Azt javaslom, Kapitány - szólalt meg a háttérből Tanácsadó -, addig a hajóról küldjünk szét széles spektrumú szondasugarat, hátha megleljük a kopjafák készítőit.
Kapitány biccentett. Karót nyelt tartása, háta mögött görcsösen összekulcsolt kezei leplezett tanácstalanságról árulkodtak. Felügyelő megvetően méregette. Egy kapitánynak nem ilyennek kellene lennie, hanem határozottnak, ellentmondást nem tűrőnek, akárcsak ő volt az imént. Még ha le is hurrogták, feladatát ellátta, tiszta fejjel tudta, mit kell tennie. Kapitány sem volt mindig ilyen. Csak amióta ez a nő a fedélzeten van…
- Biztos jó ötlet? - aggodalmaskodott Utazó. - Az aktív sugár forrását, tudomásom szerint, be lehet mérni.
- Mérnök feladata, hogy megfelelően árnyékolja - nyugtatta meg Kutató.
- Ne félj! - csatlakozott hozzá Kapitány. - Időben meg fogsz érkezni utazásod céljához. Áttörve az Eridanus Falán három hetet nyertünk. Ezt jogom van felhasználni kutatás céljára.
- Nem ezért aggódom én - vörösödött el Utazó. - Lehet, hogy időben megérkezem, de vajon épségben?
Kutató lemondóan legyintett, és indult a dolgára. Kapitány felelet nélkül hagyta a gyáva tépelődést, csupán egy lenéző félmosolyt engedett meg magának, mégpedig leplezetlenül.
- Akkor megbeszéltük - zárta le a vitát. - Kutató, szólj Operátornak, hogy kalibráljon egy szkennelősugarat, a paramétereit pedig minél előbb adja meg Mérnöknek az árnyékoló mezőhöz... Csak hogy kedves vendégünket, valamint biztonsági tisztünket megnyugtassuk - vált egésszé félmosolya, ahogy szembefordult a társasággal. Ismét biccentett, ezúttal búcsúzóul, majd éhes szájként elnyelte a szobájába vezető ajtó. A híd hamar kiürült: Kutató sietett összeállítani a felderítőcsapatot, Utazó visszamenekült a kabinjába félni, Felügyelő duzzogva ellenőrzőkörútra indult, melynek során a hosszú alagutakban magára maradhatott, Tanácsadó pedig, afölötti elégedettségében, hogy ismét eleget tett nem túl tevékeny szerepének, behúzódott a könyvtárba. Ezt mindennap este tette, most viszont délután volt, ám nem foglalkozott vele. Hiszen ma elégedett volt magával. Tényleg nagyon elégedett volt. Csak Nő maradt az ablak előtt, ovális arca fénylett a csillagköd szivárvány-ragyogásában.
- Csodálatos - suttogták telt ajkai. Kicsit később bement Kapitány után.

Orvos a gyengélkedőn jajongott.
- Úristen, mekkora sugárzás! Úristen!
- Mint minden csillagbölcső közelében - sóhajtott Kutató.
- Ha sokáig itt maradunk, nagyon sok betegem lesz - folytatta a sopánkodást Orvos.
- Ezért vannak a pajzsok - volt a sor Gépészen.
- És ha elromlik a generátor?
- Miért romlana el? Egyébként meg van tartalékunk, és azért vagyok én, hogy ami elromlik a gépházban, azt helyrepofozzam.
- De te most felderítőútra mész!
- Mivel Kutató nem válogathat az emberek között. Segítek neki. Te is ezért jössz, nem?
- Én azért megyek, hogy ha megsérültök, ellátásban részesíthesselek benneteket - javította ki Orvos Gépészt.
- Mi történhet velünk egy csupasz planétán? - nevetett Kutató. - Még kő is alig van, amiben elbotolhatnánk. Nos alkalmas a kondíciónk egy űrsétára, doki?
Egy órával később a kicsiny komp elhagyta a dokkot, mély himlőhelyet hagyva hátra a hajó testében. Nő pont időben toppant a zsilipajtó kémlelő ablaka elé, hogy még lássa a levegő űrbe illanó jégpermetét.
- Milyen szép - áradozott, aztán tovább sétált.

Felügyelő morgolódva téblábolt a szervizalagutak egyikében, a diagnosztikai berendezések lámpácskáinak bűntudatos hunyorogásában. A pityegések, sípolások füllentőnek hatottak a félsötétben. Feje fölött vaskos kábelrengetegek feketéllettek baljóslatúan. Amikor az egyik magasan ívelő ablak alá ért, hirtelen megtorpant.
- Ott mennek azok a szerencsétlenek - dünnyögte az üres csendben. - Bármi lehet ott. Legalább elfogadták volna azokat a puskákat.
Kissé szaporábban vette tovább a lépéseket. A viták emlékei felfokozták idegállapotát. A biztonság az első. Elvégre kutatóhajón utaztak, kíséret nélkül. Messze otthontól. Egy hadihajó, az más. Hermetizáció, maximális önfenntartás. Igaz, régen történt már atrocitás a csillagok között, de minél régebbre nyúlik vissza a nyugalom, s mennél mélyebben járnak az űrben, a taktikus elme annál várhatóbbnak tartja a gondokat. A valószínűség számítás azt diktálta, valaminek történnie kell előbb-utóbb. Váratlanul felzümmögött a közelében egy kapcsolószekrény. Most kezdte a letapogatást a szonda. Sietni kezdett. Valakinek felügyelnie kell az eseményeket, mielőtt a könnyelműség bajt okoz. A biztonság az első. Nincs, ami nagyobb súllyal bírna.

Orvos összeszorított szájjal, gondterhelt ábrázattal adta be az űrséták után kötelező semlegesítő oltást. A parancsnoki szoba hangos volt a veszekedéstől.
- Mondom, hogy angolul volt felírva! - harsogta Kutató.
- Nem, mert kínaiul! - ellenkezett Gépész.
- Nem igaz! El tudtam olvasni!
- Talán csak megismerem a kínai képírást!
- Te rémeket látsz! Túl sok oxigént szippantottál, vagy mi!
- Te pedig önző és gyűlölködő vagy! Arról van szó, hogy lenézed a kultúrámat!
Kapitány az asztala másik oldalán kétségbeesetten forgatgatta a fejét, igyekezvén követni a szóváltást. Végül segélykérően felnézett Orvosra, aki épp összecsomagolta a fecskendőjét meg az üres ampulláit.
- Doki, mondj már valamit! Te is lent voltál!
Orvos még inkább összeszorította ajkait, hogy azok már csak egy csík voltak felfújódott képében. Örökké figyelő tekintetét mély érzések vérbordái erezték. Mikor végre valahára megszólalt, nem nézett senkire, mintha szégyellnivalója lenne, s hangja erőtlen, elcsigázott volt.
- A feliratok oroszul álltak a fejfákon.
Kutató bosszúsan rácsapott a térdére.
- A másik! Mondom, hogy angol betűk voltak!
- Nem-nem! - táncoltatta mutatóujját a levegőben Gépész. - Kínai írások voltak, és Orvos a kínai jeleket vélte cirill betűknek.
A veszekedés újult erővel lángolt fel.
- Kértem, hogy vigyenek fegyvert - dünnyögte a sarokból Felügyelő, de senki sem figyelt rá.
Kapitány döbbenten meredt embereire.
- Hát komolyan nem veszitek észre? - kérdezte értetlen hangsúllyal. - Mindenki a saját anyanyelvén tudta elolvasni a feliratokat. Kutató angolul. Te, Gépész, kínai vagy, ezért kínaiul. Orvos pedig orosz, ezért neki a betűk oroszul öltöttek formát.
- Ez csodálatos! - hallatszott a hálóhelyiségbe vezető ajtó felől. Nő állt ott hálóingben, fél vállal a falnak támaszkodva, és mosolygott.
Az emberek megnémultak, Kapitány zavarba jött.
- Talán menjünk át a tanácskozó terembe - indítványozta szem rebegtetve.
Mindenki szótlanul felegyenesedett. A székek zavarba ejtően zörögtek. Felügyelő volt az utolsó, kaján vigyora Kapitány háta mögött akaratlanul összetalálkozott Nő érzelmesen csillogó tekintetével, aki ezt félreértette.
- Végre! - röppent légiesen a hórihorgas alak nyakába, ám Felügyelő durván eltaszította magától.
- Mit képzelsz? - vakkantotta, azzal kisietett a többiek nyomában.

Utazó a kabinjában kuksolt, és félt. Elvesztette magabiztosságát. Talán mégiscsak meg kellett volna váltania a jegyet a Millennium Star-ra. Luxuskörülmények, állandó melegvíz, jó kaják. De a jólétnek ára van, a jegyek nagyon drágák. Most viszont pokolba kívánta a barátot, aki elintézte neki ezt az űrhajót. Állítólag teljesen eseménytelen útra készült. Erre áttörés az Eridanus Falán, hogy majd összecsinálta magát, most pedig ez a szörnyű bolygó az ijesztő totemjeivel. Lelki szemei előtt rettenetes kísértetek lebegtek, álmában pedig sikoltottak is a föld alól, meg rémisztően kacagtak. Nem mert beszélni róla Kapitánynak, és még Orvosnak sem, pedig kaphatott volna valami nyugtatót. De már így is épp elég gyávának tartották. Mellesleg az is volt. Gyáva kukac. Hogyan is nyerhetett ösztöndíjat az anyabolygóra, egy távoli, még alig benépesített világocska szürke hivatalnoka. A fűtővezeték megnyikordult mellette a falban. Összébb húzta magát a takaró alatt, és tovább félt.

Orvos ujjával kísérte a szöveget a sisakreflektor fényénél, miközben tagoltan olvasta.
- Örökké velünk maradsz! Félelmed a mi félelmünk! Bűnöd a mi bűnünk! Lelkedet bepiszkoltad, elmédet gúzsba kötötted, és most sorsod erre vetett!
Orvos megborzongott a szkafanderben. A szavak most is, akár első alkalommal, utat találtak hozzá. Lelke nem volt piszkos, de az elméje… Beharapta ajkát, és felnézett a fél eget megfagyott lángfelhőbe borító csillagködre. Sorsod erre vetett! Ahogy ágaskodtak körülötte a sötét kopjafák, úgy hatottak, mint holmi galéria. Lelkek, sorsok galériája. És akárcsak a képek, mintha neki is szóltak volna. Vajon a többiek is ugyanezt olvasták, ki-ki a saját nyelvén? Vagy mást, csak ők elhallgatják, mert szégyellik? Vagy csak ő szégyelli a… mit is? Honnan is tudnának az idegenek az ő szorongásáról? A társai viszont tudhattak. És amikor magukban olvasták, talán rá gondoltak? Mert őrá illik a legjobban? Badarság!, rázta meg a fejét, és hátat fordított a kopjafáknak, hogy horizontálisan végigkémleljen a csillagmezsgyén. Ritkán tehették lábukat levegőtlen planétára, nem mindennapi élmény volt innen szétnézni. Ám rosszérzése nem hagyta nyugodni, így hamarosan visszabújt a kompba. A zsilipnél Kapitány, Kutató és Gépész vártak rá. Kapitány villámló tekintete szinte felnyársalta.
- Nem szokás engedélyt kérni?! - rivallta.
Orvos megszeppenten lehorgasztotta az orrát.
- Bocsánat - makogta. - Nem tudom, mi ütött belém.
Bűnbánóan távozott a három férfi szánakozó figyelmének tüzében. Gépész szólalt meg, mikor már messze járt.
- Miért nem kért engedélyt? Kiengedted volna. Mi baja lehet?
- Hát nem nyilvánvaló? - kérdezett vissza Kapitány. - Az a baj, hogy adtam volna mellé valakit. Egyedül akart menni.
Megfordult, és ő is elment, az ellenkező irányba. Gépész hallgatagon követte. Csak Kutató maradt ott némán rágódva. Ujjbegye finoman sercegett borostás állán. Mit akarhatott Orvos odalent? Talán oroszul máshogy hangzik a sírfelirat? Vagy azt gyanítja, az ő angol fordítása hamis? Félelmed a mi félelmünk! Bűnöd a mi bűnünk! Talán megérezte, hogy ő…? Láthatta, milyen arccal olvasta a szöveget? Na ne! Biztosan ő sem ártatlan. Nem lehet az…

Nő szomorkodva téblábolt a szervizalagutak egyikében, a diagnosztikai berendezések csillagokat utánzó lámpácskáinak pajkos hunyorogásában. A pityegések, sípolások vigasztalóan hatottak a karácsonyi estet idéző színek félhomályában. Feje fölött élénk kábelkígyók hurokmintázata varázsolta gyermekien titokzatoskodóvá az árnyékot. Amikor az egyik magasan ívelő ablak alá ért, hirtelen megtorpant.
- Milyen szépek a csillagok - sóhajtotta bele ábrándosan az andalító csöndbe.
Tovább sétált, és a csillagok vele úsztak az ablakok sorában. Majd hirtelen azon kapta magát, hogy a kabinfolyosón halad. Felnézett a legközelebbi ajtó névtáblájára. Utazó kabinja volt. Nő kedvesen vállat vont, és finoman benyitott.

Mérnök azon ügyködött, hogy a szondázó forrásjelét minél jobban szétszórja az árnyékoló mezővel. Nehéz munka volt, felesleges és unalmas. Mégis jól akarta megcsinálni, nehogy Kapitány megszólja. Először be akarta panaszolni nála Gépészt, amiért nem segít, de végül letett róla. Néha a háta mögött sugdostak a többiek, biztosan arról, mennyire seggnyaló. Az undortól eltorzult az arca. Csak azt nem tudta, tőlük undorodik-e, vagy hogy buzgalma tényleg olyan undorítóan törtetőnek tűnik néha. Mindegy. Csak az a baj, hogy a látszat egy ilyen szűk közösségben nagyobb súllyal esik a latba, ha megítélik az embert. Kedvetlenül csavargatta a finombeállítókat. Fogát annyira összeszorította, hogy csikorgott. Megcsinálhatná a hátralevő igazítást holnap reggel is, nem kellene túlóráznia éjnek évadján. De akkor folyton szem előtt lenne, ahogy a folyosókon rohangál és látszólag teljesen felesleges tömegméréseket végez a hajó különböző pontjain. Biztosan azt mondanák, megint mutogatja magát Kapitánynak, mennyire dolgozik. Hirtelen még jobban elkomorult, és ránehezedett két kezére a pulton. Lehet, épp erről fogják azt mondani? Amikor reggelinél ásít, milyen gyűlölködő szemeket fognak mereszteni rá. A te hibád, gondolta. Ha kezdettől fogva nem húzódsz el tőlük. De most már nem működne másként. Gondolatot váltott. Gépész viszont nagyon különösen viselkedett. Jó, nem voltak barátok, de nem ellenségeskedett vele eddig. Ma mégis megtagadta a segítséget. Miért? Valamit mondtak neki? Vagy valójában a háta mögött ő is köpött rá? Fojtogatni kezdte a szomorúság, majd a szomorúság átcsapott minden mindegy dühbe.
- Végeztem mára a kalibrálással! - mordult rá a kijelzőkre. - Majd délelőtt megcsinálom. Nem érdekelnek a többiek!
Lecsapta a diagnosztizáló fedelét, belökte a pult alá, aztán villanyt oltott, és kilépett a csendes folyosóra. Mielőtt nyugovóra tért volna, útba kellett ejtenie a hidat, visszakapcsolni a külső érzékelőket. Amint megtette, egy komputerüzenet kitörölte a letargiát az agyából. Valaki állítólag a hajón kívül tartózkodott, és ennek értelmében a létszámellenőrző rendszer - amit természetesen Felügyelő közbenjárására iktattak be -, makacsul jelezte, kilencből nyolc személy van a fedélzeten. Mérnök rögtön sejtette, hogy valami nem stimmel, hisz jóváhagyott űrséta esetén Operátornak ügyeletet kell adnia a hídon. Talán épp ő ment ki, mert valami hirtelen támadt problémát akar elhárítani? Ej, az nem szabályos, Operátor nem tenné. Inkább felverné az egész hajót. Esetleg Orvos! Mérnök hallott róla, mit művelt a doki. Keresett egy ablakot, amin jól ráláthatott a kopjafák bolygójára, és a kormánypulton tartott digitális binokulárral végigpásztázta a kérges felszínt tüskékként borító totemek sűrűjét. Előbb a kompra akadt rá, majd nem messze tőle a négykézláb kuporgó űrhajósra is. Innen nem tudta megállapítani, ki az, hát tovább figyelte. Megfordult a fejében, hogy riadót fúj, de máris fülébe csengett: „Beköptél, te szemét!”. Majd, ha muszáj. Most inkább figyel. Az űrhajós valami érdekeset művelt. Mérnök növelte a nagyítást. Igen. A Kesztyűs kéz rövid nyelű csákányt szorongatott, amit újra meg újra belevágott a kemény, repedezett kéregbe. Minden néma csapás után öklömnyi vagy még kisebb kavicsok szálltak a magasba. Már egész gyűrű nyúlt belőlük a lassan forgó aszteroida köré. Az űrhajós maga pányvákkal lefogatva kerülte el, hogy a kődarabok sorsára jusson. Mozdulatai ütemesek, lassúak voltak, mégis egyfajta eszelősség sugárzott tartásából. Mérnök jól megfigyelhette, hogy nem egy nagyobb sebességgel felvágódó kavics nekikoppan a sisaklemeznek. A figura ilyenkor tartott némi bizonytalankodó szünetet, ám hamarosan folytatta gépies munkáját. Mérnök lélegzetvisszafojtva nézte. Annak ellenére, hogy nem volt valami felhőtlen a viszonya a legénység többi tagjával, lassan aggódni kezdett. Az az ember ott önhibájából közvetlen életveszélyben volt. Elég egy repedés az arcvédőn, és vége. Elöntötte a forróság. Tudta, hogy szólnia kell, de tekintete odaragadt a furcsa jelenetre, agya pedig forrón őrölte a háttérben maradásra ösztökélő gondolatokat. Mire elhatározta volna magát, rádöbbent, hogy a magányos alak visszatér a kompba, majd elindul a hajó felé. Nem túl széles, de viszonylag mély gödröt hagyott maga mögött az egyik fejfa tövében. Nem semmi erőfeszítés lehetett kiásni, csak valami kényszeredett elszántság vagy félelem vihette rá. Mérnök szent meggyőződése szerint utolsó mozdulatai rejtettek némi szomorúságot, ám az is lehet, csupán a kép keltette benne ezt az érzést, hiszen a végtelen űr egy porszemnyi szigetén dacoló szkafanderes alak távoli látványa megmagyarázhatatlanul szorongató. Most már nem érezte annyira fontosnak riadót fújni, de a lelkiismerete megszólalt. Tisztázni akarta a dolgot, és ennek legkézenfekvőbb módja az volt, ha a zsilipnél elkapja a szökevényt. A kíváncsiság és a késett tettrekészség egyszerre hajtották. Rohant a folyosókon, s közben azt ismételgette magában, biztosan doki az. Holnap pedig jelenti mi történt, mert ha valami rejtett kamera rögzítette, hogy közben a hídon volt, bűnrészesnek kiáltják ki, vagy legalábbis megfenyítik szabálysértésért.
Pont akkor ért oda, amikor az ismeretlen űrhajós cammogva kihátrált a zsilipből. Mérnök azonnal rávetette magát.
- Doki! Felfogod te, mit csinálsz? És hogy ezt nekem jel…
Elnémult. Az alak megtántorodott, nehézkesen dülöngélve megfordult, majd rémülten elhátrált Mérnöktől. Sisakja automatikusan kicsatolódott, és lebillent a fejéről.
- Gépész! - kiáltotta Mérnök.
Egy percig némán meredtek egymásra: Mérnök döbbenten, Gépész ijedtségtől ráncolódó arccal. Végül Mérnök szólalt meg ismét.
- Kihasználtad, hogy le kellett kapcsolnom a külső érzékelőket az árnyékoló mező miatt! Megtagadtad Kapitány parancsát!
- Látnom kellett - rebegte Gépész. Mérnök most vette észre, hogy melléhez szorítva tartja az idegesen markolászott kicsiny csákányt.
- Micsodát?
- Hogy fekszik ott valaki… Hogy azok a sírfeliratok a halottaknak szólnak, nem pedig… - Elhallgatott és beszívta a száját. Felemelte szégyenkező tekintetét mérnökre, és hirtelen kirobbant, bár hangja továbbra is megtörtebb volt annál, mintsem hogy megzavarja vele a hajó éjszakai csöndjét. - Te nem jártál ott, Mérnök! El sem tudod képzelni, milyen érzés! Olvasni azokat a feliratokat, és közben ott állni egy temetőbolygón a kopjafák között. Mintha…
Ismét elhallgatott, s nem is szólalt már meg többet. Látszott, nagyon szeretne elmenni, pusztán Mérnök számon kérő tekintete szegezi oda. Mérnök pedig az imént még akart valamit mondani, de aztán ő is az ajkába harapott. Ott állni egy temetőbolygón a kopjafák között. Mintha…

Mintha a fejfák állítói egyetemesen szóltak volna az univerzum minden lényéhez, rágódott az ágyára boruló sötétségben Orvos.

Kutató szorongva téblábolt a szervizalagutak egyikében, a diagnosztikai berendezések lámpácskáinak érdeklődő hunyorogásában. A pityegések, sípolások firtatóan hatottak a leplező félhomályában. Feje fölött tapogatózó kábelkígyók derítették fel az árnyék birodalmának rejtelmeit. Amikor az egyik magasan ívelő ablak alá ért, hirtelen megtorpant.
- Olyan kicsi ez az objektum. Miért nem kerülhettük el? Csak egy kis pályahajlás kellett volna hozzá - jajdult bele a figyelő csöndbe. Tudta, miért rendelte magához kapitány tíz-nulla-nullára.

- Nem kellene felhozni az egyiket? - kérdezte Kapitány.
Kutató nem felelt azonnal, a szőnyeget nézte maga előtt. A mesterkélt szövésmintázat egyáltalán nem volt összhangban a rideg hajófallal.
- Nyilván könnyebb lenne a laborban megvizsgálni - fejtegette Tanácsadó. - Fertőzéstől nem kell tartanunk. Szerintem ésszerű lenne.
- Kegyeletsértés lenne - fintorgott Kutató, és szeme továbbra sem bírt elszakadni az ismétlődő mintáktól. Tekintete labirintusba zárt egér módján kereste a kiutat a legellentmondásosabb íveket, töréseket vető vonalak közül.
- A Vulpecula Epszilonjának sírjait feltárni nem volt az? - hökkent meg Tanácsadó. - És a Polaris törpe kísérője körül keringő roncsok múmiái?
- Csodálkozom rajtad, Kutató - jelentette ki Kapitány is komoly arckifejezéssel. - Neked kellene a leginkább lelkesedned a leletért. Igazából azt vártam, te hozakodsz elő az ötlettel.
Kutató kelletlenül megrugdosta labirintusa színes falait cipője fénytelen orrával. Lelkiismeretlen iskolásnak érezte magát, aki nem tanulta meg a leckét.
- Ha megparancsolod, máris intézkedem - dünnyögte.
- Ha parancsra van szükséged, hát legyen - biccentett erélyesen Kapitány. - Megparancsolom. Bár továbbra sem értem a viselkedésed. Zavartnak tűnsz. Talán semmi közöm hozzá, mi bajod van, de esetleg elbeszélgethetnél egy pszichiáterrel.
- Majd meggondolom - sóhajtotta Kutató az ajtón kifele menet.
A két másik férfi töprengve bámulta hűlt helyét.
- Talán érdemes lenne jobban a legénység körmére nézni - állapította meg Tanácsadó célozgató hangnemben, azzal elégedetten elvonult a könyvtárba.

Operátor húsig rágta a körmeit. Ezt az eljárást még soha nem használta szkennelősugár képzésénél. A hatótávolság két százalékkal nagyobb, de Mérnöknek meggyűlhet a baja a teljesítménytöbblettel. Sebaj. Az eredmény majd őt igazolja. Ha talál valamit. Elkomorodott a kéretlen gondolatra. Igazság szerint nem hitt benne. Eddig nem gondolta végig, a munka annyira lekötötte, ám egy halo-aszteroida legalább annyira képtelenség volt, mint temető egy néptelen bolygón. Ennél már csak az lehetett nagyobb képtelenség, hogy a közelben lakott világ rejtőzik. Csillag is alig van. Ennek az egésznek semmi értelme. Legutóbb látta Kapitányon, hogy neki is ez jár a fejében. De az Eridanus Falán áttörve nyert három hetet, és nyilván félt, hogy céltalan utazással úszik el, s nem talál jó kutatnivalót. Ezért horgonyoztak le itt, a kopjafák bolygója mellett, ami rendes körülmények között kétnapi vizsgálódás tárgya lett volna. De a körülmények valamiért nem voltak normálisak. Operátor nem tudta volna szavakkal megfogalmazni az elbizonytalanító érzést. Valami volt a levegőben, valami különös. Az emberek szótlanabbak lettek, Kapitány merengőbb. Persze ehhez Nőnek is lehetett némi köze. Kapitányt otthon feleség várta három gyerekkel. Ez az üresjáratú három hetecske igazi kéjutazás is lehetett, ha az ember úgy fogta fel. Na persze némi kompromisszummal. Kapitány nyilván nem véletlenül tűrte el, hogy mások is összebújnak Nővel. De ez van már egy hete, és most mégsem ugyanaz minden. Operátor állított picit a finomhangolókon. Az oszcilloszkóp ernyőjén ugrándozni kezdett egy virgonc hullámcsúcs. Azt sem magyarázza, miért nem mond neki senki semmit. Minthogy az sem magyarázat, hogy nincs szem előtt a feladata miatt. Orvos ballépéséről sem tudna, ha véletlenül el nem kottyantja Gépész az ebédnél. De amikor rákérdezett, Gépész úgy tett, mintha nem hallaná. Mi a fene lehet ez? Nem bíznak benne? Vagy valami sötét titok lappang a hajón? Esetleg ő az, akit gyanúsítanak valamivel, s miközben megfigyelik, szép lassan elszigetelik mindentől? Bizseregni kezdett a fejbőre. Rá kell jönni az igazságra. Talán a letapogatás kezdete kapcsán megtudhat valamit. Ha mindenki látja, hogy szuperál a sugár, megnő a bizalmuk. Még beszélni is fognak. Legalábbis Gépész vagy Orvos. Ők mostanában a legzavarodottabbak. Bár Kutató sem a régi. Mintha belassult volna, akárcsak az egész hajó lüktetése. Az emberek tétlenkedtek. Elodázták a döntéseiket. Csak ő, Operátor dolgozik. Vagy a többiek valami másban sántikálnak a háta mögött?

Orvos lesütötte a szemét.
- Nem áll módomban a pszichés állapotodról véleményt alkotni - mondta Gépésznek. - Kapitány tisztában van vele.
- Akkor miért küldött hozzád?
- Nem tudom. Talán, hogy kibeszéljük a bajunkat egymásnak. Vagy arra számít, kihúzok belőled valamit. Vagy csak követi az előírást.
- És? - vonta fel a szemöldökét Gépész. - Kíváncsi vagy?
Orvos ismét az ölébe ejtette tekintetét, ahol kezei egymást tördelték.
- Igaz, amit Mérnök mondott? Tényleg nem találtál semmit?
- Nincsenek sírok - rázta meg a fejét a másik őszintén. - De ha ez számodra is ekkora jelentőséggel bír, nem lehetek beteg.
- Vagy mindketten azok vagyunk.
Gépész hallgatagon fürkészte egy ideig Orvost.
- Elmondod, mi járt a fejedben, amikor elolvastad a feliratokat? - Orvos nemet intett. - Szégyelled?
Orvos lobbanó haraggal kapta fel a fejét, aztán a tűz szinte azonnal lelohadt a szemében. De nem válaszolt, mert nem tudott mit hirtelenjében. Ha felelne, azzal vagy elárulná, vagy kiszolgáltatná magát, és egyelőre nem tudta, társa mire céloz. Tapogatózik vagy tart valamitől?
- Valaki másra gondoltál? - próbálkozott tovább Gépész.
- Te ezek szerint nem rám? - szaladt ki Orvos száján, majd azonnal elvörösödött, és felpattant a székből. - Dolgom van. Ha nincs egyéb panaszod…
Gépész habozás nélkül távozott. Lelke nyersen, kaotikusan háborgott. Orvos is ugyanazt érzi, mint ő? Vagy csak megjátszotta magát? El akarja terelni a figyelmét arról, amit sejt? Oda kellesz figyelni, kikkel beszél. Elsietett a gépház felé.

Felügyelő figyelmét nem kerülte el a hajón lezajlott hangulatváltozás. És mint minden rendellenességnek, ennek is utána akart járni. Kihallgatott beszélgetések, megfigyelt testrezdülések, egy-egy elkapott önkéntelen pillantás. Naplóbejegyzések, az elvégzett rutinfeladatok minősége, napirendbeli változások. A biztonsági rendszerek a folyosókat figyelték. Ismeretlen gáz? Idegen mentális ráhatás? Láthatatlan betolakodók vagy járvány előjele? Esetleg hatalmi harc? Igen. Mindközül ez volt a kedvence. Titkon mindig is remélte, egyszer része lesz benne, persze nem ezen a hajón. Nem is egy másikon. Hanem… A rendnek fenn kell állnia… Csak egy kicsit. Nyomozni akart. Nő nem idevaló. Ha csinálna valamit, kiutasíthatná a hajóról. Operátor egészen új a fedélzeten. Ha szabotázson töri a fejét, emberére akad. Kapitány, úgy tűnik, befolyásolható. Rajta keresztül bárki manipulálhat. Na és persze Orvos meg Gépész. Mind a ketten engedély nélkül hagyták el a hajót. Vajon külön-külön bűnösök, vagy együtt? Kivel, mivel kellett találkozniuk az aszteroidán? Lehet, nem is önmaguk már? No meg Mérnök. Aki nem jelentette azonnal Gépész kiruccanását. Miben egyezhettek meg? Gépész elkaphatta Mérnököt a zsilipnél? Felügyelő ökölbe szorította kezét az arca előtt, szája vértelen csíkká változott. Nyomozni kell. Nyomozni.

A kopjafa nyers ősiséggel állt a steril laboratórium szentségtörő fehérségében. Kutató dobogó szívvel kerülgette, időnként el-elkattintva egy felvételt. Többet is a kelleténél, csak hogy ne keljen hozzányúlni. Minek ezzel vacakolni? Ez csak egy darab fa. Az arca lángolt a tudóshoz méltatlan gondolattól. Szégyellte azt az elszántságot, amivel kibúvókat keresett az alól, ami a dolga. Hivatkozhatna rá, hogy a mintavétel megrongálná a műemléket. De ismerte Kapitány válaszát. Magában még hajtható lenne, de ha ott van mellette Tanácsadó… Hirtelen zaj támadt. Nő lépte át a küszöböt, és kedvesen mosolygott.
- Megnézhetem? - kérdezte elbűvölően.
Kutató most legszívesebben kirúgta volna, ám arra gondolt, fel is használhatja a mondvacsinált kutatásban, ami leginkább számára szolgálna eredménnyel.
- Gyere csak! - Odaállította Nőt maga és a fejfa közé. - Nézz rá! Mi jut eszedbe?
- Hogy nagyon szép - énekelte Nő.
- Más nem? Érintsd meg!
A finom kéz úgy simított végig a sima fán, mint a férfiháton. Kutató görcsösen követte szemével. Kíváncsian leste, a vékony ujjak merre kanyarodnak a barna különböző tónusaiból összeálló mintázaton. Mikor a betűkön többször is tartózkodás nélkül átsiklottak, izgatottan megszólalt.
- Olvasd el az írást!
Nő csodálkozva, de még mindig bájosan mosolyogva fordult oda hozzá.
- Milyen írást?
Kutató nyelt egyet. Ezt elmondja Kapitánynak. Ennyivel talán beéri. Kiküldte Nőt, aztán leült a lelettel szemben, de a világítást lekapcsolta, hogy csak díszes kontúrjait lássa, a feliratot ne.

Orvos a gyengélkedőn rendezgette a műszereit. Időnként várakozón méregette a fehér lepedőbe húzott betegágyat. Hirtelen megszólalt az ajtónyitást jelző kolomp. Felügyelő lépett be. Orvosnak felragyogott az arca.
- Felügyelő! Miben segíthetek? Fáj valamid? A torkod? A fejed? Nincs étvágyad? Hánytál? Milyen színű volt a…
- Szó sincs ezekről! - szakította meg a szólavinát a másik. Nagyon hivatalos ábrázatot öltött. - Kérdéseket szeretnék feltenni neked a rossz tetteddel kapcsolatban.
Orvos elcsüggedt.
- Akkor… ezek szerint nincs semmi panaszod?
- Mondtam, hogy nincs.
Orvos megint babrálni kezdett az eszközeivel, amiket már ki tudja hányadszor rendezett át a kis asztalkán.
- Azt hittem, Kapitány szólt neked, hogy…
- A rendfenntartás nem Kapitány dolga! - jelentette ki határozottan Felügyelő.
- De ő parancsol.
- Bűntett fölött szemet hunyni, nem adhatja parancsba.
- Akkor miért csak most jöttél? - toppantott mérgesen Orvos. Aztán elsötétült a homloka. - Iiigen. Tudom. Gépész küldött!
Felügyelő felvonta a szemöldökét, lábujjhegyről a sarkára állt, miközben fensőbbségesen kihúzta magát, s kezét összekulcsolta a háta mögött.
- Tán valami mondanivalód van Gépésszel kapcsolatban?
Orvos vadul hátat fordított.
- Semmi közöm hozzá!
- Azt majd én döntöm el.
- Nem!!!
A következő pillanatban Orvos felborította az asztalkát, a szerszámok csak úgy hullottak szét csörömpölve, csillogva. Vállával erőteljesen kibillentette Felügyelőt az egyensúlyából, amaz hiába kapott utána. A fehér köpeny villámgyorsan ellibbent a folyosón. Felügyelőnek nem kellett több az önelégültséghez. Ez az. A kérlelhetetlensége, a sziklaszilárdsága meghozta gyümölcsét. A nyúl kiugrott a bokorból. Orvos menekül előle, ez felér egy aláírással a beismerő vallomáson. Vadul üldözte, felverték a hajó megszokott csöndjét, ám Orvos kora és szikár alkata ellenére gyorsabbnak bizonyult nála. Mielőtt utolérhette volna, szobájának ajtaja bevágódott mögötte, és a kulcs hangosan ráfordult. Felügyelő nagyot nyekkent rajta.
- Orvos, nyisd ki! Tudod, hogy úgyis bejutok! Vagy ha mégsem, hát te ragadsz bent örökre!
Azzal ráfordította a külső hevederzárat, és lekódolta. Egyelőre Orvossal nem kell tovább foglalkoznia. Előbb előkeríti Gépészt. Persze sokkal óvatosabb lesz. Gépész erős, ha lesből támad, könnyen felülkerekedhet. Ezt nem szabad hagyni. Előhúzta csőre töltött pisztolyát.

Tanácsadó kedvenc könyvei fölött bóbiskolt a könyvtárban. A légkondicionáló láthatatlan kézzel lapozta az ölébe ejtett kötetet. Tanácsadó öntudatlanul hallgatta a lapok andalító zizegését. És Tanácsadó álmodott. Azt álmodta, találkozik az írókkal. A legnagyobbakkal. És mind felnéznek rá. Mert a regényeiket ő írja, azok pusztán lejegyzik elhintett gondolatait. Ott állt Asimov mellett, és azt tanácsolta neki, kösse össze történelmi szálakkal legnagyobb ciklusait. Meggyőzte Clarke-et, írjon egy Űrodisszea részt, amiben Frank Moor visszatér, csakhogy teljes legyen a kör. Bradbury az ő frázisaival színesítette a Marsbéli krónikákat. Lem mohón szürcsölte vadabbnál vadabb ötleteit, hogy azok monumentális képekben öltsenek testet a betűkből. És Tanácsadó elégedett volt álmában. Nagyon elégedett. Álmában nem utasították el ezer oldalra rúgó filozófiai jellegű művét. Ünnepelték. Tapsoltak neki, és odafigyeltek szavaira. Az emberek adtak a véleményére. Az ő szavaival mondták be a híreket. Anyák az ő képére nevelték fiaikat. Tudósok, hajókapitányok versengtek munkájáért, barátságáért. Felfedező volt. Hirtelen abbamaradt a zizegés. A lapok elfogytak az ölében.

- Nem kellene megvizsgálnod? - kérte számon Kapitány.
- Egyelőre a dimenzióit méregetem - védekezett szenvtelenül Kutató, s gyorsan a kezébe vett egy logarlécet.
- Ennyi ideig? Lassan elfogy a türelmem. - Kutató beszívta az ajkát. Kapitány ezt a tiszteletlenség jelének vélte. - Valamit mondani szeretnél?
- Igen! - csattant a másik férfi hangja. - Miért jöttünk ide? Miért törtünk át az Eridanus Falán? Ha nyertünk három hetet, miért nem végeztünk, és mentünk haza minél hamarabb, hogy többet lehessünk otthon a családunkkal?
Kapitány fülig elvörösödött.
- Ezt nem hallgatom tovább! - kiáltotta elcsukló hangon. Kiviharzott a folyosóra, aztán lassított. Megigazította a ruháját, visszaerőltette magára a nyugalmat. Fogai azonban csikorogtak. Nyugalom. Bárkivel összefuthat. Így is lett. Operátorba botlott az egyik kanyarban.
- Ahoj, Kapitány! - kurjantotta Operátor szokatlanul vidáman. - De jó, hogy találkoztunk, pont téged kereslek. Rendben van a szondasugár.
- Épp ideje - bólintott szárazon Kapitány. - Menjünk a hídra.
Elindultak egymás mellett. Operátort némileg lelohasztotta Kapitány modortalansága, ezért lenyelte további szavait, és csak a hídon szólalt meg ismét. Visszafogottabban, minél szakmaibb nyelven.
- Sikerült úgy modulálnom, hogy áthatoljon a köd sugárzásán, és egy-két visszacsatolással növeltem a fókuszt is, míg a hullámhossz egyszerre nagy területet fed le. Egy kompon ki is próbáltam. 20 millió kilométerről is érzékelte. Ebből kiszámítva jó pár fényév mélységig észreveszünk bármit. A számítógép sablontárát is bővítettem, különben átsiklik még nekünk itt valami fontoson.
Kapitány megint bólintott, ezúttal úgy, ahogy azt Operátor elvárta a munkájáért. Elégedett arccal vizslatta a kijelzőket.
- Nagyon jó. Derék. Nem csalódtam benned. Erről tudni fognak az állomáson.
- Igazis, Kapitány - kapott a szón Operátor -, szeretnék kérdezni valamit.
- Csak bátran.
- Tudod, a munka miatt kissé elhanyagoltam a társasági életet, szinte azt sem tudom, az elmúlt napokban mi történt a hajón. Próbáltam beszélni Orvossal meg Gépésszel, de nem találom őket. Szóval…
- Mire gondolsz? - vonta össze a szemöldökét Kapitány, míg tekintete olyan volt alatta, mint aki sietne a dolgára.
- Nos… hogyan alakul a hajó élete? Minden rendben van?
Kapitány tekintete most gyanakvóvá vált az összevont szemöldök árnyékában.
- Egy kicsit konkrétabban.
Operátor zavartan megvakarta a feje búbját.
- Hát csak… van-e valami fontos, amiről nekem is tudnom kellene? Hogy halad a bolygókutatás?
- Jól. Még valami?
- Kapitány. Őszinte leszek. Miért vagyunk itt? Miért álltunk meg ennyi időre? Miért fogunk ezzel az aszteroidával elvesztegetni három hetet, amikor - látom - még szondát sem lőttünk ki rá? Haza is mehetnénk a családjainkhoz.
Kapitány rekedten felkiáltott, és toporzékolva kirontott a hídról a megdöbbent Operátor szeme láttára. Lázadozik a legénység? Jól van! Úgy látszik mostanában túl lazára vette a gyeplőt! Akkor majd mostantól másként lesznek a dolgok! Van pofájuk a magánéletében vájkálni? Hát nekik nincs feleségük? Gyerekeik? Ők mit gondolnak, mikor este behúzzák maguk mellé az ágyba Nőt? Ráadásul úgy, hogy azt képzelik, csak velük fekszik le, senki sem tud róla, és nem látják, olyankor a kapitányuk hogyan őrjöng féltékeny dühében! Mindezt hajlandó volt elnézni napközben, és ez a hála?! Már nem adott a látszatra, fuldokolva a dühtől vágtatott a szobája felé.

Mérnök szorongva téblábolt a szervizalagutak egyikében, a diagnosztikai berendezések lámpácskáinak különböző fényhosszúságú hunyorogásában. Pityegések, sípolások - megannyi membrán hanginterferenciájától hullámzott körülötte a félsötétség. Feje fölött vaskos kábelrengetegek elektromágneses folyama hömpölygött a térben. Amikor az egyik magasan ívelő ablak alá ért, hirtelen megtorpant.
- Én is biztosan sorra kerülök - vicsorgott az üres csendben. - Felügyelő Gépészt üldözi, és ha elkapja, utána engem vesz elő, amiért nem fújtam riadót aznap este. Milyen hülye voltam!
Ránézett a kezében szorongatott tömegspektroszkópra. Még a feladatát sem tudta befejezni. Kapitány dühös lesz, és Felügyelő mellé áll majd. De hát hogy tegye valaki a dolgát, ha zaklatják? Ha sikerülne befejeznie tökéletesen a mezőt. De így nem lehet dolgozni. Megfélemlítve. Nem tud koncentrálni. Pedig látnák, hogy odaadóan dolgozik, és egy kis hiba miatt még nem kellene leírni egy embert. Talán ha beindítaná vaktában. A tömegmérés úgyis csak a pótlólagos igazításokhoz szükséges. Esetleg. Egy próbát megér. Lehet, hogy már mindegy.

- Szia! Hát te?
- Itt még nem jártam. Nagyon szép ez a hely.
- Szerintem is. Gyere beljebb.
Nő kislányos félénkséggel lépett be a könyvtárba Tanácsadó invitálására. Álmélkodva nézte a plafonig érő polcokat, tele könyvekkel, melyek közül nem egy ritka, nagyon régi kiadás volt.
- Azt hittem, egy űrhajón csak elektronikus könyvtár létezik.
- Úgy is van. De ez egy kutatóhajó, nem lenne stílusos, ha csak virtuális könyvekből meríthetnénk a tudásunk. Egyébként az én művem. Mire vagy kíváncsi?
Nő megvonta a vállát.
- Mindegy. Csak szép legyen.
Tanácsadónak dobogni kezdett a szíve. Talán most… Tétován odasomfordált az egyik félreeső polchoz, és leemelt róla egy vaskos kötetet.
- Ez az életem főműve - mondta szemlesütve. - Én írtam. Ha érdekel, elolvashatod.
Nő úgy csinált, mintha átvenné, de valójában csak annyit tett, hogy kezeivel rábilincselte Tanácsadó kezeit a könyvre. Vágyakozva nézett a férfi szemébe.
- Eddig soha nem mutattál érdeklődést irántam - hebegte Tanácsadó.
- Dehogyisnem. Csak nem vetted észre.
- Akkor… elolvasod a könyvem?
Nő meggypiros ajka lágy mosolyra fakadt.
- Inkább meséld el.
Tanácsadóban valami megpattant. Úgy érezte, szíve, ami eddig hevesen vert, hirtelen kifordul. Hideg verejték lepte el bőrét. Mindig kívánta Nőt, ám az, ahogy burkoltan, de egyértelműen tudtára adta, cseppet sem érdekli a regénye, hidegzuhanyként érte. Hirtelen érezte, hogy nagyságrendekkel megcsappan benne a vonzalom iránta. Kiszolgáltatta magát, elárulta gyengéjét, és erre megalázták.
- Sajnálom, hogy nem akarod - fordult el kínjában. - Kíváncsi lettem volna a véleményedre.
- Nem igaz, hogy nem akarom. Nagyon érdekel. De ebben a pillanatban mást akarok. Téged.
Tanácsadó megpróbálta lenyelni a torkában támadt gombócot. Kiszolgáltatta magát, és megalázták. Ezek után hogyan tehetné? Hogyan nézhetne Nő szemébe szeretkezés közben? Szégyellné magát. Nem bírná elviselni a helyzetet. Ez lehetetlen.
- Bocs, de jobb szerettem volna, ha irántam érdeklődsz, nem pedig csak…
- Ugyan! Érdekel a könyved, és biztosan jó. Biztos sokan mondtak róla jó véleményt.
- Nem! - csattant Tanácsadó hangja. - Senki sem mondott róla véleményt. Senkit sem érdekelt. Tudod te, milyen érzés, amikor mindenki köp arra, amire rááldoztad a fél életedet?
- Mert nem értenek. Biztosan túl szép a lelked. Beszélgessünk.
Tanácsadó megrázta a fejét. Többet nem szólt, s nem is fordult meg addig, míg nem hallotta, hogy Nő kényszeredetten elmegy. Akkor lebámult a könyvére. Kemény fedelű papírkoporsó, egy rózsaszín fantáziavilág feltáratlan koporsója. Felrémlettek előtte a kopjafák, és egyszeriben nagyon lehangoló érzések kerítették hatalmukba.

Utazó a kabinjában kuksolt, és félt. Delíriumos álomból riadt. Pedig mélységes csend vette körül, de épp ez a nagy csend nyugtalanította. Mintha nem lett volna elég ideje hozzászokni. Az űrhajó nagy volt, falai hangszigeteltek, különösen a hálókabinok környékén. Most mégis az a kínos érzése támadt, hogy magára maradt. A folyosókon üresség és homály uralkodik, mindenütt a nemrég eltűnt emberek hétköznapi nyomaival. A konyhában gőzölög a kávé, a társalgóban pereg a film, a zuhanyzóban zubog a forró víz, a kantinban kilenc főre terítve - mégis néma csönd. Utazó fázósan kuporgott a takaró alatt. Szélét egészen az orrnyergéig húzta, és láztól csillogó szemét fölötte forgatgatta. Pupillái kitágultak, nem annyira a gyér megvilágításnak köszönhetően, mint inkább a tablettáknak, amiket fél marékkal tömött a szájába elalvás előtt. Igaz is. Nehézkesen felült az ágy szélére, hogy újabb adagot vegyen be. Egy percre megállt, kimerészkedjen-e megnyugvást keresni, meggyőződni róla, hogy a legénység nem veszett el, aztán mégis inkább maradt a gyógyszernél. Nemsokára izzadságban fürödve visszazuhant démonai közé.

Operátor árgus szemekkel leste a monitorokat. A csillagtérképen vízszintes vörös vonal jelezte, hol jár a letapogató. A metszésbe kerülő radarjelek körül kör és közelítő megnevezés lumineszkált fel. Minél közelebbi volt az objektum, annál pontosabb értékek tudósítottak mibenlétéről. Operátor előtt azonban összemosódtak a betűk meg számok. Nagy erőfeszítésébe került összpontosítani. Hogy elfoglalj magát a bámészkodáson kívül, a fő klaviatúrán opcionális beállításokkal kísérletezett, minél jobb háromdimenziós ábrát kapjon a megvizsgált kvadránsról. A letapogató vonala túl széles volt, a fókuszt periférikus szóródás zavarta. Meg kellesz kérnie Gépészt, erősítsen valamennyit a hűtésen. Ha a hálózat elbírja a nyomást, egy kis folyékony nitrogénplusz megoldhatja a problémát. Ezen kívül végtelenül idegesítette Kapitány viselkedése. Ez is gyanúját erősítette. Na meg, hogy egy darab elküldött jelentésére sem reagált még. Nem kíváncsi az eredményekre? Például a csillagköd halojában rejtőző számtalan kis szabad szemmel nem látható égitestre? Igaz, ezek közül egyik sem volt jelentősen nagyobb egy törpeaszteroidánál, na de akkor is szokatlan volt jelenlétük minden csillagtól messze. Operátor dolgozott, s közben gőzerővel törte a fejét, miként terelhetné a dolgokat a végkifejlet felé. Bírhatatlan volt ez az egyhelyben őrlődés.

Orvos mindenre készen terpesztett kabinja közepén, szemben az ajtóval. Fegyverül a szobalámpa vasát markolászta nedves tenyerében. Nem hallotta már Felügyelő dühös fújtatását, az ajtó sem remegett meg többször rohamai alatt, Orvos mégsem bírt lehiggadni. Árgus szemmel leste a kilincset, mikor fordul. Ám Felügyelő, úgy tűnt, abbahagyta az ostromlást. Egyelőre. Orvos puha léptekkel megközelítette az ajtót, s rányomta a fülét. A hallani vélt zörejekből igyekezett kiszűrni vérének ütemes verését dobhártyáján, illetve azt, amit képzelete szült. Ha nem tévesztették meg érzékei, csend honolt odakint. Talán les rá. Talán rejtett megoldást keres a váratlan behatolásra. Orvos sebtében körülnézett, hol juthat még be Felügyelő. Nem talált ilyet. A légkondi nyílása túl kicsi. Itt bent biztonságban van. Az ajtó is elég erős, a hajó anyagából készült. Milyen szerencse. Leült az ágy szélére, és mélyeket szuszogva megpróbálta lecsillapítani szíve dobogását. Közben feltette magának a kérdést: mit tegyen? Örökre nem maradhat bezárkózva. Abban viszont, hogy Felügyelő megfeledkezik róla, hiába is bízna. Ha kiteszi innen a lábát, azonnal fülön csípi. Lehet, hogy most is ott lapul kint, türelmesen, hangtalanul, akár egy tigris. Orvos a homlokához kapott. Megleshetné. Ha csak résnyire nyitja meg az ajtót, és számít rá, gyorsabb lehet Felügyelőnél. Nem teketóriázott. Ismét az ajtónál termett, és hangtalanul megnyitotta a zárat. Ekkor érte a meglepetés. Felügyelő cellává változtatta a szobáját. Azok a hülye biztonsági előírások, amiért kívülre is hevedert kellett felszerelni! Mi értelme van?… Orvos beharapta az ajkát. Hát most éppenséggel fura értelmet nyert. De ennek az egész helyzetnek se füle, se farka. Miért kellett így alakulnia a dolgoknak? Már olyan régóta együtt vannak, Operátort leszámítva. Tényleg csak ennyit érne az összeszokottság, a csapatszellem? A barátság?… Vagy Felügyelőnek annyiban igaza van, hogy valaki pszichikai terrorral igyekszik személyiségmódosulást elérni náluk? Operátor! Ő annyira furcsán viselkedik néha. Talán bosszút akar állni, amiért nem tudott igazán beilleszkedni. Nem, rázta meg a fejét Orvos. Mérnök az, akinek nem sikerült a beilleszkedés. Ő viszont nem csinált semmi szokatlant eddig. Az az igazság, látni sem nagyon lehetett. Folyton dolgozott. A rendszeres egészségügyi felülvizsgálatokra is úgy kellett előcsalogatni. Ami még nem jelenti azt, hogy… Erőterekkel dolgozik. Elektromágneses mezőkkel. Talán olyan rezonanciát idéz elő a térben, ami ezt a hatást váltja ki a legénységből. Ez a megmagyarázhatatlan szorongás a kopjafák láttán, praktizálásának kezdete óta jelen lévő félelmeinek korai pánikbetegségre utaló éleződése. Gépész felerősödött bűntudata. Hát csak ő, Orvos látja mindezt? Ha felügyelő is ennek esett áldozatául, paranoiája odáig viheti, hogy embert öl. Közülük valakit. Amúgy is mindig üldözési mániája van. Nem hiába kérvényezte Orvos egy ízben pszichiáter állományba vételét az űrhajókra. De szerintük elég egy szimpla orvos. Hát most tessék! Hol van Kapitány? Vele kell beszélni. Szabadítsa meg Felügyelőtől. Nem tett semmi rosszat. Csak egy kis szabálysértés volt. Ne kezeljék bűnözőként. Ha nincs orvosa a hajónak, mi lesz azokkal, akik megsérülnek? Ha nincs ott a rendelőjében munkára készen, hogyan lássa el azokat, akik esetleg áldozatul esnek Felügyelő őrületének? Orvos erősen izzadni kezdett. A szoba falai satuként szorították. Ki akart innen jutni. Nem kényszerítheti rá Felügyelő az akaratát. Neki kötelessége van.

Gépész szorongva téblábolt a szervizalagutak egyikében, a diagnosztikai berendezések lámpácskáinak energiáktól lüktető hunyorogásában. A pityegések, sípolások a lélektelen gépezet érverése voltak fülének a félsötétben. Feje fölött vaskos kábelrengetegek jelölték ki az irányt a milliárdnyi munkát végző elektronnak, melyek logikai címkéi pontos útbaigazításul szolgálta, melyik merre. Amikor az egyik magasan ívelő ablak alá ért, hirtelen megtorpant.
- Nem kellett volna kimennem - siránkozott az üres csendben. - Felügyelő üldöz, és el fog kapni. Biztosan Orvos mondott neki valamit. Kitalációt. Mást nem mondhatott. Ugye?
Nem tudta, mit tegyen. Megijedt. Feladja magát? Az lenne a legjobb. De ki tudja, miket varrnának a nyakába. Mérnök is ellene vallana, csakhogy mentse az irháját… Kitalálhatna valami hazugságot… Nem, azzal csak rontana a helyzetén… Megvan. El kell találnia Orvoshoz, és meggyőzni, hagyja őt békén. Nem tett neki semmi rosszat, hiába gondolja az ellenkezőjét. Ő csak a munkáját végezte. Orvoshoz semmi köze. Meg a kopjafákhoz sem… Azokhoz végképp!… Ugye?

Kutató egyre ferdébben pislantott a kopjafára. A lelet komoran strázsált a reflektorok tejszerű halogénfényében. Hol kacifántosan művészinek ható, hol szögletes egyszerűséggel kifejező faragványai gonosz elnyomással bámultak vissza. Az éjjeli üzemmód háttér-sötétjéből reáterült köpönyeg alól fagyos lekicsinylést árasztott. Ez mégsem járja!, horkantott magában Kutató. Bűntudatot érezni egy darab fa előtt. Félni tőle. Csak mert ítéletet hirdet egy ismeretlen lény fölött, akihez hasonlóan ő is… De hát nincs is rajta semmi. Semmi konkrétum. Talán épp ez a baj. Hogy általánosságával olyan lényegre tapintó. Hogy szavaiban mintha ott rejlene az idegenek figyelő tekintete. Kutató megpróbált ebbe a felismerésbe kapaszkodni. De hiába. Az érzés túlontúl befészkelte magát a lelkébe. Nem tudott menekülni a fejfa rémképétől. Maga előtt látta akkor is, ha elfordult. Amikor lehunyta a szemét. A szavak folyton fülében csengtek. Néha vigasztalóan, ám sokszor inkább porba sújtó kiismerhetetlenséggel, melyben egyszerre volt jelen kárhoztatás és bűnbocsánat. Minden, ami így együtt megalázó szégyenérzés magvait hintette bele a gyarló lélek sarába. Valahogy meg kellene szabadulni tőle. Legszívesebben kidobta volna az űrbe, de aztán mit mondana Kapitánynak? Másra is kenhetné a dolgot. De úgy is kiderülne. Meg felhozatna egy másikat. Gondolatban beült a kéregrobbantó ágyúba, ami eredetileg geológiai célokat szolgált, és darabokra lőtte vele az aszteroidát. Hirtelen megrekedt tüdejében a levegő. Nem is rossz. Csak el kell lopnia Felügyelőtől a biztonsági kulcsot. Ennek az egy kopjafának a pusztulását pedig balesetnek tűntethetné fel. Kapitánynak nem lenne bizonyítéka ellene. Legfeljebb a következő útját már egy másik hajón teszi meg. Ez a roncs úgyis kezdte undorítani. Kutató előredőlt a székében, s tovább játszadozott a gondolattal.

Kapitány lehalkította lépteit szobájának ajtaja közelében. Mindig ezt tette, de nem tudta volna megmagyarázni, miért. Ha elengedte magát, s töprengett rajta, gyakran ötlött fel benne egy szó: bűntudat. Ilyenkor gyorsan megrázta a fejét, és megkeményítette a szívét. Most is, mint mindig, lassan nyúlt a kilincsért, miközben figyelme a benti zajfoszlányokra összpontosított, akárcsak gyerekkorában, ha rosszjegyet vitt haza, és rossz lelkiismerettel előre fel akarta térképezni a benti állapotokat. Mintha ezzel készültebben érte volna a fenyítés. És lám, ezúttal valóban értelmet nyert önkéntelen cselekedete. Ujjait úgy kapta vissza, mint a fúziós máglya vasszarkofágjáról. Ezt a hangot ismerte…
-
Hol vagy?! Fel tudod fogni, milyen érzés napokat várni a válaszodra, aztán rájönni, hogy nincs válasz?!
Nő hangja felelt rá, természetesen értelmetlenül.
- Dolgozik. Nagyon keményen dolgozik.
- Azt mondtad, semmi komoly, csak egy fontos embert kell elvinned egy fontos helyre! Miért nem láthatlak?! És miért tagadtad le, hogy lesz nő az utasaid között?! Utoljára reménykedem még négy napig abban, hogy válaszolsz… Kérlek!
Kapitány nem várta meg, mit felel erre Nő tudatlanságában. Hallotta még szavait az ajtó mögül érthetetlenül dongani, de akkor már páni félelemmel hátrált onnan. Soha többé nem teszi a lábát a szobájába! Minden összeesküdött ellene. Kutató lázongása. Operátor gyanakvása. És most ez is. Mivel érdemelte ki? Hát senki sem tudja, milyen hosszúak az űr utak nagy magányban? A férfinak szükségletei vannak. Pont nekik kellene magyaráznia? És a felesége? Biztosan nagyon rosszul esne neki, ha tudná. Gyaníthatja is. Talán gyanítja, mert eddig soha nem vonta kérdőre, mit csinál nélküle a hosszú utazásokon. De ha sejti is, jó feleséghez méltón, s nem utolsó sorban saját méltóságának megőrzése végett legalább ne tenné szóvá! Miért ennyire önző minden nő?! Kapitány menekült. Menekült a felesége hangja elől. Menekült tulajdon lelkiismerete elől. A beismerés démona üldözte, ám nem hagyta, hogy utolérje. Addig rohangászott a kacifántos útvesztőkön, mígnem megfoghatatlan hajtója elveszett a sarkok kuszaságában. Kapitány remegett, reszketett minden izma. Forrón verejtékezett, és kapkodva szedte a tüzes levegőt. Hajója egyszeriben cirkusszá vált számára, ahol bizony nem ő volt az idomár. Úgy is érezte most magát - valami behúzott farkú állatnak, amibe belerúgtak. Hogy nézzen most emberei szemébe? Tekintélye a porba hullik, amint kiderül ez, felesége előtt pedig a feje is követi majd. Valamit gyorsan ki kell találnia. Gyanakvón elkémlelt a folyosó két vége felé, mielőtt nekitámaszkodott a falnak, hogy pár mély levegővétellel leküzdje az oxigénhiányt. Addig az agya nem fog, pedig most tiszta fejre van szüksége. Tiszta gondolatokra.

Mérnök felnyitotta az útjába eső kapcsolószekrényeket, amik a mesterséges gravitáció tömegkiegyenlítőijének gócait rejtették. Tétova ujjai nyomán egyes gombok elsötétedtek, míg mások finoman parázslani kezdtek. Kizárólag megérzéseire hagyatkozott, méricskélni nem érzett elég elszántságot. Mindenképpen el akarta kerülni a találkozást Felügyelővel. Hagyni azonban nem hagyhatta annyiban a dolgot, különben a mező eltorzítaná a szkennelősugár pályáját, és akkor Operátor őrjöngene. Kapitányról nem beszélve. Márpedig az egész buli neki készül.

Utazót erőteljes dörömbölés verte föl. Rogyadozó lábai valahogy elvitték az ajtóhoz. Meztelen teste fürdött a verítékben, fázott. Szemhéja nehézkesen mozgott - el nem távolította a látására települt vizenyős hályogot, csak újra meg újra szétkente. Béna ujjai ráfonódtak a kilincsre, a kivágódó ajtó huzata szinte elvitte. Egy kopjafa állt a küszöbön, szemtelen és szemérmetlen faragványai beszédesebbek voltak bármilyen szájszervnél.
Örökké velünk maradsz! Félelmed a mi félelmünk! Bűnöd a mi bűnünk! Lelkedet bepiszkoltad, elmédet gúzsba kötötted, és most sorsod erre vetett!

Gépész végiglopakodott a következő folyosón is, és kilesett az újabb sarok mögül. Felügyelőnek se híre, se hamva. Nem értette. Ha őt keresi, végig a nyomában kellene loholnia. Ismerte, nem ereszt a markából senkit. Talán nem számít arra, hogy a legforgalmasabb régióban bujkál. Ennyire át lehet verni Felügyelőt? Mindegy, nem állt le e fölött filozofálgatni. Megérkezett Orvos szállásához, már csak az utolsó lépései közben kell nagyon nyitva tartania a szemét. Egy perc, és ott állt a megfelelő ajtó előtt. Folyamatosan a háta mögé nézelődve kopogtatásra emelte a kezét.
- Gépész! - hallatszott bentről Orvos fojtott hangja.
- Orvos! - kiáltotta meglepetten Gépész.
- Felügyelő lekódolta az ajtómat! Segíts! Ki kell jutnom!
- Miért segítenék? Összehordtál rólam mindenfélét neki!
- Nem igaz! Semmit sem mondtam. Mit mondhattam volna?
- Valamit biztosan kitaláltál!
- Ééén? Nem mondtam egy szót sem, azért zárt be ide. Mégis, mit feltételezel rólam?
- Na és a kopjafák?
- Mi van velük?
Gépész megbánta a kérdést. Egy pillanatig morfondírozott, kiengedje-e Orvost, aztán úgy döntött, igen, csak mert élvezte, ha szakmai hozzáértésével felülírhatta Felügyelő kódjait. Személyes győzelemként élte meg. Pláne most. Abban a minutumban, hogy az ajtó kitárult, Orvos nekiugrott kiszabadítója nyakának.
- Te szemét!!! - süvöltötte.
Percekig nyögdécselve, fújtatva dulakodtak, majd kifáradva szétváltak, és ellenséges pillantásokkal lődözgették tovább egymást, miközben a falnak dőlve lihegtek.
- Ez a köszönet? - kérdezte végül szemrehányón Gépész.
- Mert megjátszottad magad! - vágott vissza Orvos. - Azt hiszed, nem tudom, hogy te uszítottad rám Felügyelőt?
- Most te kezded? Ha így lenne, szerinted mit keresek itt?
- Nem tudom! Talán hogy alibit igazolj magadnak. Tényleg nem tudom.
Újabb percig lihegtek egymás képébe.
- Na és a kopjafák? - próbálkozott most Orvos.
- Mi van velük?
A harmadik perc telt el indulatos zihálással.
- Miről vitatkozunk mi tulajdonképpen? Nem tudunk egymásról semmit.
- De igen. Valamit azért tudunk. Ismerjük egymásban azt, ami mindnyájunkban ott van. Az előítéleteink, a félelmeink, a gyarlóságunk… A bennünk lakó gonoszt.

Felügyelő lábából egy másodpercre elszállt az erő. Lecsúszott hátán a hűvös padlóra, s még szorosabbra markolta pisztolyát. Tehát igaza volt. Fülében tovább csengtek Orvos szavai. Ismerjük egymásban azt, ami ott van bennünk… A bennünk lakó gonoszt. Hát mégis láthatatlan idegenek szállták meg a legénység egyes tagjait. Valamiféle energialények lehetnek. A sarkon túlról újra Orvos hangját hallotta.
- Megyek, megkeresem Kapitányt, és ráveszem, hogy szabadítson meg Felügyelőtől.
- Én pedig Felügyelőt - felelt rá Gépész.
Elbúcsúztak. Most akarják Kapitányt meg őt is elkapni, rendült meg Felügyelő mélységesen. Mit tegyen? Nyomában Gépésszel Kapitányhoz igyekezvén két tűz közé kerül. Előbb valahogy Gépésszel kell leszámolnia, de addig Kapitánynak biztosan vége. Mindegy. Áldozatok nélkül nem lehet háborút nyerni. Ha magát menti, valaki legalább életben marad, aki még tehet ezek ellen. És Orvos meg Gépész után tudni fogja, ki a következő.

Mérnök felgerjesztette a tekercseket, aztán ütközésig nyomta a kart, és felkattintotta a főkapcsolót.
- Tessék! - sóhajtotta bele a frissen támadt zümmögésbe. - Az erőtér működik.

Tanácsadó elkeseredetten szorította magához vastag könyvét. Élete főművét. Ami csak neki jelentett sokat. Hát milyen világ az, ahol az őszinte megnyilatkozás nem kelti fel senki érdeklődését? Ez a könyv többet beszél róla, mint amennyit ő valaha ki fog adni magáról hangos szóval. Már-már undorral nézett le a kemény borítóra. A színes illusztráció gyermetegé, nevetségessé kezdett válni a szemében. A főszereplő heroisztikus vonásai az író beteges kisebbrendűségi komplexusát tükrözték. Lassan felnyitotta a fedőt. Alatta a lapok tömör rendjében semmi változás nem történt, mintha a gerinc be lenne járatva. Be is volt, az ő tulajdon kezétől. Ezeket a lapokat a sajátján kívül más szem még sohasem bogarászta. Az övéi is inkább már csupán játszótérnek használták, hisz betéve tudta a sorokat - gondolatai eljátszadoztak a szavakkal, a kifejezésekkel, formabontó kombinációkat kreáltak villanásnyi időkre. Meghintáztatta a névelőket, fogócskázott a ragokkal, a mondatokból origami-figurákat hajtogatott. És így napról napra veszítették el ízüket. Egyre fásultabban, üregesebben kongtak, végső következményeik ismeretében beleolvadtak az időtlenné váló bonyodalom meddőségébe. Már nem is tetszett neki annyira élete főműve. Kezdte úgy látni, jobb is, hogy senki sem olvasta el. Most nevetnének rajta. Mulatoznának a háta mögött, mikor szem elé kerül valami társaságban. Boldogtalan volt az élete. És miért? E miatt a könyv miatt. Beteg volt, és meg akart gyógyulni. El kellett hárítania betegsége forrását. Az Előszót még nehezen eresztette a kötés, ám amint az előlapnak pusztán foszladozott bőrrecéje maradt a gerinc mentén, ami finom kis porszemcsék spóráit szórta, a visszavonhatatlanság könnyedséget szült. A borító tompán koppant a lábánál. Az oldalak mécses-törő papírzokogással hasadtak el társaiktól. Tanácsadó perverzül élvezte a fájó gondolatot, hogy bármikor megbánhatja tettét. De ajkán keserű mosollyal azért is eltökélten tépdeste tovább a lapokat. Agyában gyorsítva peregtek a kitalált események, melyekre időnként ráismert egy-egy ellesett szóból tépés előtt. Füle csengett a félresiklott mondatoktól, ahogy szereplői megszakítva dialógusukat kegyelméért könyörögtek. Ám mire fontolóra vehette volna, a betűrajzolatok szabálytalan fecnikként hullottak a földre.
Nem szégyelled magad?
Megdermedt a keze. Tarkója bizseregni kezdett, mintha a hang nem lelke mélyéről szólt volna, hanem mögüle, az ajtó felől.
Kinek írtál elsősorban? Nekik vagy magadnak? Az írás nem töltött el boldogsággal? Nem fogtad kezedbe örömmel a tollat?
Tanácsadónak égni kezdett a fejbőre. Könnycsatornái fájdalmasan lüktettek.
Nem olvasgattad élvezettel az általad írt sorokat csendes esténként? Ha nem is lettél híres író, álmaidtól nem váltak kellemessé elalvás előtti pillanataid?
Tanácsadó sírva fakadt. És sírt, sírt hosszan.

Kapitány úgy döntött, legalább látszólag meg kell őriznie a tekintélyét emberei előtt. Ennek egy módját látta: erőt kellett felmutatnia előttük. Kin is kezdhetné? Ki is lenne alkalmas rá, hogy értelmet adjon tévelygésének? Hogy megváltsa a hazatéréstől? A szembesüléstől gyűlölettel, megvetéssel. Szomorúsággal, csalódással, amit ő okozott. Talán még Nő is ellene fordulna. Nem, egyszerűen nem mehet vissza a szobájába. Amíg ott vannak: Nő testileg, valamint a felesége hangja. Napokkal ezelőtti képe, melyen látszanak kisírt szemei… Kutató. Mostanában igen lezserül veszi a munkáját. Na meg szemtelenkedik. Megérdemel egy kis gorombítást. Határozott léptekkel indult neki. Útközben nem találkozott senkivel, ez önbizalmat öntött bele. Kopogás nélkül nyitott be - sőt inkább rontott - a laborba, de csak a huzattól meglibbenő papírok üdvözölték. Kutató nem volt sehol. Körülnézett. A kopjafa érintetlen vigyázban állt szűrt fénnyel megvilágítottan a mennyezet sötétjének kupolája alatt. Kapitány számára világos volt, hogy Kutató még mindig nem végezte el rajta a vizsgálatokat. Valamiféle rejtett késztetésnek engedelmeskedve közelebb lépett a lelethez. Szemei automatikusan a betűket keresték rajta. A múltkor nem volt bátorsága megnézni, de most egyedül volt. Kettesben a kopjafával. Örökké velünk maradsz! Félelmed a mi félelmünk! Bűnöd a mi bűnünk! Lelkedet bepiszkoltad, elmédet gúzsba kötötted, és most sorsod erre vetett! Nem, mégsem volt jó ötlet elolvasni. Tán véletlen, hogy Kutató olyan utálattal viseltet a lelet iránt, és szemben ezzel a felirattal vetemedett arra, hogy megkérdőjelezze kaptánya szándékait? Aztán ott van Orvos meg Gépész esete. No meg Mérnöké és Operátoré. Ez a darab fa mindenkiből a legrosszabbat hozza ki? Gyanakvást, megvetést lop a szívekbe? Miért az ő félrelépésére asszociált mindenki e sorokat olvasva? Másnak is van családja a hajón, aki rendre beinvitálta kabinjába Nőt. Biztosan mindenkinek van vaj a füle mögött. Orvos talán mindig becsülettel, műhiba nélkül látta el a hivatását? Gépész soha nem rontott el semmit figyelmetlenségből? Mérnök nem lustálkodott munka közben, mikor egymaga volt a szervizalagutak labirintusában? Operátor joggal méltatlankodott a kirekesztettség érzése miatt, mindent megtett a csapatmunka gördülékenysége érdekében? Ki tudja. De biztosan nem. Senki sem szent.

Kutató, ölében a plazmafecskendő mágneses tartályával visszahőkölt a raktár sötétjébe. Kapitány épp kilépett a labor ajtaján, nem vette észre. Mi a fenét kereshet itt ilyenkor? Ja, persze, biztos megint jött zaklatni a kutatás elmaradása miatt. Pedig ilyenkor már rég Nő karjaiban keresi a vigasztalást. Összevesztek volna? De hát kit érdekel. Nem sokára lesz más baja is. A távozó után halkan kulcsra zárta az ajtót, aztán gyorsan munkához látott. A plazma veszélyes anyag, nagyon óvatosan kell bánni vele. A tartályt nekitámasztotta a kopjafának, a mágneses szigetelőteret működtető elektronika tápegységéből pedig egy híján kivette az összes akkublokkot. Így kábé 15 perc alatt le fog merülni, és a tér megszűnik a plazma körül. Adieu, kopjafa. Viszlát, rémálmok. A robbanás okozta fejetlenségben Felügyelő tetteseket fog keresni, ő pedig azalatt bejut a szobájába, és megszerzi a kéregrobbantó ágyú kulcsát. Remek terv.

- Merre vagy, Kapitány? - szólította gyámoltalanul Mérnök az ölelő csendet.

(folytatás)



Utoljára változtatva 05-14-2004 @ 12:36 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés
Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.31 Seconds