Egy évhez a tegnap újabb felet toldott
Elgondolkodtat most az emlékek csöndje
Vigasztalnám, ki a szíve alatt hordott
S ki oly gyakran gondol reád, te kis szöszke
De nincs szavam; apály vitte véled messze
S hiába várom, a holdtölte nem hoz el
Feltűzi szép arcod némaság-keresztre
Oly hajóra szálltál, mit az ég sem oldoz el
Messze-messze látlak, tükrös, halvány tengeren
Fürtödbe ragadt egy hosszú, kósza pillanat
S kiáltanál: anya! apa! Segíts nekem!
Óh, úgy vinne hozzád, mégis nyugton marad
Lélek szárnyán siet, dobbanna szíveddel
De erőtlen, remeg, gyenge menni a láb
Ha lehetne, cserélnék, életem vedd el
Engem marassz Uram, s neki legyen tovább!
Lángod kilobbant, lám: füst, emlék a hamu
Fonálod elvitte gyér ujjaim közül
S halál köt magához, mint egy örök tanut
Foghíjas vigyorral kárörvendőn örül
Ideát tavasz jő, mit is mondhatnék még?
Lassan életre kel újra a természet
Legyezőként nyílik felettünk a kék ég
Hej, ha láthatnád csak mind-mind ezt a szépet!
Bimbós rügy fakad fel, talán tulipáné
Bolondít nemsoká’ a bodza illata
Királyként járnál már, vagy mint kis királyné
Anyu szemefénye, apu csepp csillaga…
Ostobán nézek csak, megállok a parton
Képzelem, mint hintáztat csónakjában a múlt
Édesanyád fejét most vállamon tartom
Míg forró könnyein majd karjaimba hull |
