Üzenet holdfényben

Egy szép nyári este sétálni indultam a tóparton.
A vizet bámultam és ott ért az alkony.
A narancsszínű napkorong táncolt a vizen,
majd még egy utolsót intett a hegyen,
s lebukott mögé csendesen.
Átadva helyét  csillagoknak s  holdnak, 
hogy ő uralkodjon , míg visszatér holnap.

A tó vizén a holdfény ezüstként ragyogva
hidat vont s én néztem rajongva
ahogy a hídon jössz felém.
Felébredt bennem a remény,
hogy újra megtalálhatlak,
mint azon a nyáron  ott a fák alatt.
 
Milliónyi csillag kisérte lépted.
Az éj sarlós urával üzenem néked:
Lelkemben újra a régi dallam ébred,
Újra felizzik parázsló emléked.

Közeledtél, kezed felém nyújtottad.
Lebbent az éjben hosszú szőke hajad.
Mikor épp elért volna kezem,
Te elillantál, és én felébredtem.
A tücsök ciripelés már nem hallatszott,
a sötét éjszaka tűnőben volt.

Csodálkozva néztem a derengő égboltra.
Merengve gondoltam a gyönyörű álomra, 
melyet kitörölt szememből a felkelő nap,
mely szívemben mindig, örök emlék marad.