ez a történet a szakácskönyvekről és a receptekről szól. kizárólag.
bárki bármi mást feltételez, az csakis a képzelet műve.
sokféle szakácskönyv létezik. vannak olyan szakácskönyvek is meglepő
módon, amikből jóízű ételeket lehet készíteni (csak egy kicsit papírízű
lesz).
a régi fajtájú szakácskönyveket általában - a megfigyeléseim szerint -
olyan emberek készítik, akik összegyűjtötték azokat a recepteket,
amikből ők maguk is rendszeresen finom étkezéseket hoztak ki, ami
szerintük használható. összegyűjtötték nagymamáik,
szomszédasszonyaik hosszú évek alatt kipróbált, jól bevált ötleteit, és
precízen leírták.
aztán vannak modern szakácskönyvek is, reformkonyhával, meg
hasonlókkal. az ilyenek annyira sajnos nem használhatóak, mint az
előbbiek, mert akkora múlttal még nem rendelkezik a reformkonyha,
bármilyen kreatív egy háziasszony.
vannak olyan szakácskönyvek, amiben a recepteket az író(nő) találta
ki, alkalmazta. hát, azok bizony többségében olyanok is.
vannak olyan receptek, amik szakácskönyvbe soha az életben nem
kerülnek. alkalmasint ezek alapján lehetne a legfinomabbat sütni,
főzni...
volt egyszer egy dédnagymamám.
ez a dédnagymamám olyan káposztás rétest tudott sütni, mint senki
más a világon. nem olyan rosszat, hanem olyan jót. általában még csak
ki sem tudott hűlni rendesen, mire elkapkodtak mindent a tepsiből.
idővel az összes nőrokona, de talán még a szomszédasszonyok is -
akkoriban még nem volt sikk ételeket készíteni a férfiaknak, főleg nem
falun. bár tény, és való, ha egyszer ráadták a fejüket, kiváló
eredménnyel serénykedtek a konyhában, a tűz körül. a
dédnagymamám persze nem volt gonosz, vagy titkolózós, nem úgy
nevelték még annak idején, így hát mindegyik érdeklődőnek elárulta a
pontos receptet. sőt, kézséggel meg is mutatta, hogyan kell
elkészíteni, ha éppen káposztás rétest tervezett aznap ebédre, vagy
délutánra.
egyszer az anyukám is sorra került a rétes titkát megfejteni vágyók
között, ő is megkérdezte, hogyan kell csinálni, mitől olyan
világraszólóan finom.
a dédnagymamám pedig válaszolt neki, nagyjából valahogy így:
nézd, először is elkészíted a tésztát, tejjel vajjal. bizonyára tudod,
hogyan kell ilyen tésztát készíteni, ezzel most nem is fárasztalak.
hagyod pihenni egy kis időre, ekkor megreszeled a káposztát, olajon
megpirítod cukorral, sóval, borssal, ízlés szerint. aztán amikor már
közepesen megpirult - még a kemencében fog majd teljesen
megpárolódni, ha egészen megpirítod, akkor keserű lesz a végén -,
leveszed a tűzről, kicsavarod, hagyod azt is egy kicsit pihenni. eközben
kettévágod, kinyújtod a tésztát, ujjnyi vastagságúra, a széleit
felhajtod. beleborítod a káposztát, egyenletesen szétteríted,
felcsavarod. aztán ha ez megvan, mehet is a sütőbe. esetleg
bekenheted még vízzel a tetejét, a tojásfehérjétől csúnyán szétreped.
ha már érzed majd az illatát szétterjedni a kemence körül - nem az
egész házban, mert akkor biztosan odaégeted -, na akkor lesz készen.
látod? ilyen egyszerű. nem értem miért nem sikerül soha senkinek...
|
