Nem. Nincsenek színpompákban tündöklő, friss illattal megáldott tavaszi virágok. Tavaszodik. Na és? A télvíz már halálos ágyban panaszkodik ugyan, de nyög minden más is. Régi, vörös és sárga levelek rothadt, átázott hullái kapaszkodnak a lucsokban. Még őszről maradtak itt. Nem volt idő őket eltemetni. Ez március.

   Tompa hajnal hasad, kopár csend a szobában. Piaszagú ing a padlón. Zoknik, blúz, cipők társalognak némán, árulkodó fáradtságban. Vörös estélyi ruha a fotel karfájára hányva. Ugyanolyan, mint az a régi. Mégis csak egy utánzat. Miért hiszi azt minden vörös estélyi ruha, hogy visszaadja őt? Soha. Más szagú. Újabb fotel, benne férfi. Üres poharát ringatja, mintha halott gyermekének dúdolna altatódalt. Az illat azonban még mindig ostromolja a léget. Whisky. Enyhe másnaposság, vagy talán szó sincs róla. Talán csak a magány. Szűrt fény olvad a csendbe. Mély szuszogás dübörög az ágyból. Vörös selyemágynemű, pontosan olyan, amit egy szállodában láthat az ember.

   Meztelenül alszik. Gyönyörű, formás. Félig-meddig takaró fedi szoláriumból kizárt testét, mely, mint a hajdani fehér hó, olvad most. Télvíz a teste. Lehet, hogy vézna egy kicsit? Nem, kizárt dolog. De mégis. Hiába, nincs olyan estélyi ruhája, mint amaz volt annak idején.

   De mit tegyen az ember, ha egy kis italozás után hasonlónak vél valakit ahhoz, akinek a fényképét elfelejtette kivenni a tárcájából?

   Hát, igen… azért mégsem volt olyan kellemes vele. De, ha nem próbálom meg, sosem tudom meg, hogy nincs hozzáfogható. Már úgy értem, amahhoz. De minek is tisztázom mindezt, amikor senkinek sem szól a néma gondolatom. Igen, csak azért is: Sosem tudom meg, hogy nincs hozzáfogható, ha nem próbálom ki vele. Zavart gondolatok karcolják a férfi nyugalmát. Játszik a lelkiismereti szabadság jogával. Másnapos. Vagy csak magányos?

   Hajnali tizenegy óra van immár, a férfi az ingét gombolja. Hamarabb kíván távozni, mielőtt felébred az estélyi ruha büszke tulajdonosa. Nincs kedve most hozzá. Mik vannak?

   Ilyen nem történt volna meg amazzal. Vagy igen? Milyen kár, hogy nem mertem kipróbálni…