Emlékek rajzanak, millió pillangók Hangtalanul verdes kétmillió szárnyuk Hatalmas, fényesek és egészen aprók Négymillió együtt: velük rebben árnyuk
S ím, a tükör, bár homályos, tovább vetít: Kísértet-világként kétszerezi őket Nyolcmillió szárny van, és enyém mindegyik Láthatatlan kötve, mint hű szeretőket
S újabb tükrök emelkednek, csalfák, csorbák Tanácstalan fordul velük énem szembe Mintha azt kérdezné: honnan jössztök, mondd hát? Vagy: te ki vagy? Hogyan jutottál eszembe?
S elborítanak mind, milliárdnyi sóhaj Ködbe szőtt hegyormok, patakvíz, csillámló Elsodort kis hajó, magányos-szép tópart Bolondos és komoly kiejtett száz szó
S elfárad figyelni már, a szív is csillapszik Tarka homályba szédül a csalt képzelet Egy csepp feszül arcomon virrasztván addig Míg hajnal suttog fülembe új éneket
2006-03-03 |