Marc hazament és lefeküdt. De nem tudott aludni, mindig csak Diane járt az eszében, és az amit mondott. Egy dal jutott az eszébe, azt dúdolta. Sarah Brightmantől a Guéri de toi c. számot énekelgette, miközben Diane szavain rágótott. Talán igaza lehet, gondolta. Mégis, Nicole két éve meghalt, csak túl kéne jutnom rajta. Hiszen még csak huszonnyolc éves vagyok, biztos Nic sem örülne, ha így beburkolózva látna. De hát mit tegyek hogy ne rá gondoljak? Azt kéne tennem, amit Diane mondott, járjak el? Jó, eljárnék de hova, meg kivel? Ó Diane... Diane, Diane.
-Várjunk csak... Diane? - gondolatai hang formájában buggyantak elő, miközben felült az ágyán. - Ő eljönne, azt hiszem. Igen, elhívhatnám. De az meg szemétség, hogy csak azért hívom el, hogy én ismerkedjek. Ennyi erővel egyedül is mehetnék... Vagy talán vele is lehetnék... igen... vele... Diane-al!
Reggel vidáman kelt fel, megreggelizett, és rendett tett. Csak hogy minden szép legyen. Két év óta először boldog volt és jókedvű.
                               ***
Diane azonban meglehetősen rosszkedvűen feküdt le és így is ébredt fel. Napját úgy kezdte, hogy ágyából kikelve beverte a fejét az ágy fölé szögezett polcra, majd a térdét ütötte be az üvegasztalba, ami a szoba közepén állt. Ebédet akart főzni, de kifutott a leves és leégett a tészta, amit a sajtos-zöldséges mártás alá szánt. Épp akkor csöngettek, mikor az egész tésztát kidobta a szemétbe. Ijedten ugrott egyet, majd papucsot húzott és kifutott a kapuhoz. De amit várhatott sem volt annyira meglepő, mint amit látott. Marc állt a kapu előtt, kezében egy hatalmas virágcsokorral. Öltönyben állt az úton, mosolygott és jó előre köszönt Diane-nak.
-Szia Diane! Bemehetek? Vagy zavarlak most? - kérdezte kicsit elbizonytalanodva a lány bosszús arcát látva.
-Nem, dehogy, Marc. Csak épp most dobtam ki az ebédet. - közölte lemondóan Diane, majd kinyitotta a kaput. Az kicsit nyikorogva kitárult, és beengedte a váratlan vendéget.
-Mi szél hozott portámra ebben az órában? - érdeklődött Diane, miután Marc ledobta cipőjét és fehér zoknijában becsoszogott a nappaliba.
-Gondoltam... gondoltam benézek - kezdte Marc bizonytalanul. - Ja, ezt neked hoztam. Tessék. - átnyújtotta a virágot, majd félszegen megigazította öltönyét.
-Milyen figyelmes vagy! Köszönöm, nagyon kedves tőled. De miért kapom? - tette fel a kérdést Diane. Szélesen mosolygott Marcra, de igazinak tűnt a mosolya.
-Tudom, hogy nincs most névnapod... meg születésnapod sem... nőnap sem... Csak el akartalak hívni... ma...vacsorázni. Szóval... eljönnél? - Marc érezhetően kiesett a gyakorlatból, alig tudta, mit mondjon, csak dadogott. Bizonytalansága ellenére, vagy talán pont amiatt, Diane csak nevetett, és félénken szagolgatta a virágot, és elsietett vízbe tenni. Marc lassacskán utána sétált a konyhába, ahol érkezése előtt Diane komoly harcot vívott a tésztával és a levessel.
-Nos nagyon... nagyon aranyos vagy hogy elhívtál, megmondom őszintén, talán te lettél volna az utolsó, akiről gondoltam, hogy elhív engem vacsorázni... - kis szünetet tartott, nem tudta, mit mondhatna még, Marc egy pillanatra lesütötte szemét, majd a lány folytatta: - minden esetre elfogadom a meghívásod. - fejezte be mosolyogva. Hosszú barna haját egy mozdulattal arébb dobta kipirult arcából. Csinos lány volt, nem túl magas, de az alakja pont megfelő. Nem modell-alkat, nem is igazi szexbálvány, de hétköznapiassága és természetessége volt a két legfontosabb szépsége. Nőies alkata volt, de nem fordított energiát domborulatainak kihangsúlyozására. Marc látogatásakor egy trapéz aljú farmert viselt és egy fekete pólót.
-Örülök, akkor ha hétre érted jövök az jó? Vagy esetleg a nyolc óra jobb lenne? vagy hogy akarod? - kérdezgetett Marc.
-A hét óra nekem tökéletesen jó.
-Rendben akkor... akkor hát este találkozunk... addig is szia... további kellemes időtöltést. Szia! - Marc már kint járt az előszobában, mire Diane utolérte. Egy puszival elköszöntek, ki-ki ment a maga dolgára.

Marc mosolyogva lépett be az ajtón, ledobta cipőjét, régi szokásához híven ruháit szétdobálta, és melegítőt vett. Ahogy elhaladt a komód mellett, megállt Nicole egyik fotója előtt. Zöld szeme visszatükröződött a képen. Nicole szép nő volt, rövid, sötétbarna haja minden képen a szemébe lógott, barna szemeiben mindig csillogott az élet és a szeretet. De most már mindegy. Marc végighúzta kezét rövid, szőkésbarna haján, és megfogta a képet. Egy kartondobozhoz sétált vele, és beletette. Majd szépen utána érkezett bele a töbi kép is Nicole-ról. Fájó szívvel, de elbúcsúzott a feleségétől. "Elengedlek, Nicole. Menj. Te már nem tartozol hozzám..." A kartondoboznyi képeket levitte a pincébe és igyekezett még a délután folyamán megfeledkezni róluk. Ez nagyjából sikerült is. Fütyült, és úgy járkált a lakásában, mint már rég tette. Nevetett, vidám volt és jókedvű. Talán ismét a régi életét élheti. Újságíró volt, leült cikket írni. Amivel a következő napra kellett volna elkészülnie. Eddig bánatát folyotta az írásba, most örömében kezdett írni. Egy turisztikai magazinnak írt Provance-ról.
Mikor befejezte a cikket, eszébe jutott egy szerelmes vers. És mivel most saját költemény nem jutott eszébe, ezt a verset írta le egy sárgás levélpapírra:
"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet,
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet,
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok,
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam, s még kapok,
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok, és mindig szomjazom."
                                    --William Shakespeare; 75. szonett
Szépen összehajtotta a lapot, és egy fehér borítékba csúsztatta. Estig meglocsolta megint a virágokat, mosott, kiteregetett, szellőztetett, de nem főzött. Hisz étterembe megy Diane-nal...

Diane is hasonlóképp tett-vett mindenfélét, mint Marc. Mikor a férfi kilépett az ajtón, Diane örömében ugrált, boldog volt, szinte madarat lehetett volna fogatni vele. Teljesen elfeledkezett reggeli bosszúságairól, csak táncolt és énekelt. Este, mikor már eljött az ideje, hogy készülődjön, elővette ruháit. Nem tudta, mennyire kell kiöltöznie, de csinos akart lenni. Egy hosszú, fekete ruhát választott, bordó sállal. Ezüst ékszereket hordott csak. Egy nyakláncot vett fel és egy hoszú, köves fülbevalót és gyűrűit. Egy pici táskába belenyomta szükséges sminkjeit és pénztárcáját. Nem volt túl hideg, harisnyát vett és fekete magassarkú cipőt. Igazán csinos volt. Haját feltűzte egy csattal, majd kicsit kisminkelte magát. A fekete szemtus és a királykék szemfesték kiemelték világoskék szemét, a rózsaszín szájfény a bordó rúzson pedig kihangsúlyozta fehér bőrét. Azon az estén igazán szép volt. Épp elkészült, mikor Marc becsöngetett...