„Látod szívem? Ott van a Doktor…Megérte ide jönni. Pedig, hogy erősködtél, hogy maradjunk otthon, meg hogy szerinted mennyire veszélyes a nagyváros. De el kellett jönnünk. Remélem most már te is belátod. Ez a Doktor kifejezetten szimpatikus embernek tűnik. És pont úgy néz ki, mint a fényképen. Tudod, ami ott volt a cikk mellett. …Nem emlékszel? De már annyiszor meséltem, és…

Jó, jó. Bizonyára túl izgatott vagyok.

Szóval a minap az erdőben járkálva –épp mikor szokásos körsétámat tettem- megpillantottam az újságot a földön. És a címlapról ki mosolygott rám magabiztosan? A Doktor! A tiszteletes doktor Úr.

Mikor elolvastam…De hisz ezt már te is tudod. Azért jöttem ide, hogy megmondjam neki…Jaj, akkor csak csóválgasd a fejed ilyen konokul, ha jól esik, pedig…

Nézd meg, most eltűnt! Hogyhogy ki? Hát a Doktor!!! Az előbb még ott volt azon az emelvényen. Lázasan beszélt a tömegnek. Ám azalatt, hogy én neked magyaráztam ,elment. Csak remélni tudom, hogy itt van még valahol az emberek között. Utálnám, ha hiába tettem volna meg ezt a nagy utat. Ne nézz így rám! Én aztán vissza nem megyek, míg nem sikerül megmondanom neki. Hát még mindig nem világos?! Ez a dolog kulcsfontosságú!!! Nem tehetem meg, hogy elszorítom ezt az információt.

Áhh, már újra látom. Ott, nézd! Az emelvény bal oldalánál! Egy újságírónak ad interjút. Szerencsénk van. Megyek is, nehogy elszalasszam az alkalmat. No engedj már. Ne rángasd a kezem!

Most meg mit sipítozol? Elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy meg merjem szólítani. Eressz! Jöhetsz, ha akarsz, de ne tarts vissza. Mi több, meggondoltam magam. Nem minden nap találkozhatsz ekkora koponyával: Gyere! Majd otthon elmesélheted. Hogy mekkorát fog nézni anyukád ha meghallja micsoda élményben volt részed! Gyere, és ne kéresd magad.

…Oh már megint ez a hiszti! Akkor megyek egyedül. Te csak várj meg itt, szépen. Én meg átfurakodok a tömegen. Jajj, ez a sok ember, és rettenetes, hogy senki nem néz a lába elé. Igen, egy kicsit én is habozok, de hiszen túlontúl izgatott vagyok. Mégis össze kell szednem a gondolataimat…

Áhh, itt is van mélyen tisztelt Uram, kedves Professzor tudja a családomról van szó…”- és ezzel a híres-neves Doktor vállára egy megtermett majom ugrik. A Professzor kiabálni, kapálózni kezd, a tömeg ijedten szétrebben. A nők sikoltoznak, a férfiak próbálják fékezni őket, de a pánik csak még nagyobb lesz, mikor észreveszik, hogy egy másik majom is lapul a nagysarkú cipők között. A fotós kapkodva fényképez. Holnap ezekkel a pillanatokkal lesz tele minden újság. Mindeközben a Doktoron csöngő állat artikulálatlan makogása szapora, magyarázó beszédet takar: „Ön, Professzor valami egészen különös dolgot fedezett fel. Én magam is igazolni tudom a tézisét. Az emberszabású majmok meghatározása igenis fontos dolog, hiszen szerepünk az állatvilágban vitathatatlanul jelentős, nem is beszélve Madagaszkár ….”- tódult a szóáradat a majom ajkára.

Sajnálatos módon azonban szavait senki nem értette, csak állati hangokat hallottak helyette és lázas gesztikulálásait fenyegető mozdulatoknak vélték.