A bolygó, hontalan király
Céltalan jár az Idő Partjainál,
Puha mancsán hangtalan áll,
Ekhó: az Idő korlátinál.
Sivár tájon lépdel,
Körüle víz, kies tükre kékell,
Felette a fenyves sötétzölden térdel.
Ekhó:magányába réved.
Parázs szemeid, akár opálkövek,
Haragos izzású, örök tanúhegyek,
Melyek őrzik dicső neved.
Ekhó: ősi erényedet.
Az ősi erő feszít,
A tétovaság dühít,
Mancsaid ereje gyilkolásra uszít.
Ekhó: e század mocska borít.
Kihalt már a hűség,
Vele ment a fenség,
Utósóként Te maradtál itt még.
Ekhó: benned él, mi él még.
Légy az erő emberszívben,
Vigyázz reá, bárki légyen,
Őrködj rajtam ezerképpen!
Ekhó: az ősi erő veled vész el!
Válaszul Profugus barátom verseire... |
