| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
A halál egy pillanata Ideje:: 03-27-2006 @ 02:30 pm |
|
|
|
|
Gyötörte a láz, estére kellve már olyan csúnyán köhögött, hogy a felesége ijedt arccal kijelentette:
- Nincs mese, hívom az ügyeletet.
- Ha ide mered hívni őket, a mankómmal verem ki a házból azt, aki ide beteszi a lábát! - dörögte mérgesen, azonban érezte, hogy baj van. Fel kéne hívni Balázst, hogy vigyen el az orvoshoz holnap. Leült az ágyra, és a telefonon megkereste a számot. - Szia Balázs. Én vagyok. Igen. Megtennél nekem egy szívességet, holnap levinnél az SZTK-ba?... Nem. Nincs baj. Nem. Nem megyek a kórházba. Szedem a gyógyszereket, azonban jó lenne, ha levinnél. Oké. Akkor, holnap 9-kor.
Elkapta a köhögés, levegő után kapkodott, és szemei teleszaladtak könnyel. Már készült a halálra. Hónapokkal ezelőtt megérezte a kaszás jelenlétét. Nem beszélt róla senkinek sem. Azonban készült rá. Nyáron telefonált az Orvostudományi Egyetemre, hogy halála esetén a testét nékik adja kísérlet céljára. Alá is írták a megegyezést. A napokban jött meg a szerződés. Feleségének próbálta szépen beadagolni az eseményt, de az mindig elzárkózott tőle. Akárhányszor megemlítette, mindig rávágta az ajtót, és kiment.
Morzsika, a kutyájuk valamit érezhetett, mert esténként leült elé, és bánatosan dörzsölődött a lábához. Szemeiben, pedig végtelen szomorúság bujkált.
Nem szeretett volna meghalni, de itt volt az ideje. Az égiek ennyit engedélyeztek neki. Lehunyta a szemét, és álomba szenderült. Álmában fiatal volt, és megvolt mind a két lába. A posta udvarán állt, és várta a kocsi érkezését. Ruganyos lépteivel szaladt az ajtó felé segíteni Margitkának. Szaladt… Hirtelen felébredt. Felesége állt felette, és a lélegzetét figyelte.
- Mit bámulsz! Miért nem hagysz pihenni! - suttogta. - Maradj már! Olyan furcsán vetted a levegőt. – közölte Ilonka, és az ágya felé csoszogott.
- Mi lesz vele, ha meghalok? - kérdezte magában feltéve a kérdést. Be kéne neki is feküdni a kórházba, hisz a szíve sem jó. A cukrával is baj van. Uram, adj neki erőt, hogy fel tudja dolgozni a halálom!
Reggel kilenckor Balázs ruganyos lépteivel felszaladt a lépcsőn, és közölte:
- A szekér készen áll. Felség jöjjön, a paripák menetre készek! - és mosolygott élettel teli arcával. Belemosolygott a világba, és az ő képébe.
- Ha tudnád, amit én tudok, nem vigyorognál! - gondolta magába Sándor. Lemankózott a kocsihoz. A levegő nem akart a tüdejébe jutni.
- Mennem kell, mennem kell. - hajtogatta fogát összeszorítva, és a mankót rakta, és rakta egymás után. Hamar leértek a rendelőbe. Sokan voltak, beállt a sorba, és Balázst hazazavarta azzal a felkiáltással:
- Majd szólok, ha végeztem.
A doktornő nagyon rendes volt. Kedvesen beszélt, ami furcsa ezeknél az orvosoknál. Felírt egy csomó gyógyszert is. Közölte:
- Jó lenne, ha kórházba menne!
Ő azonban elzárkózott a befekvéstől.
- Még csak az hiányozna nekem! - morfondírozott. Akkor inkább most dögöljek meg!
Amikor végzet, rácsörgött Balázsra.
- Jöhetsz értem, kész vagyok.
Leült és várta a piros autó érkezését. Amikor megpillantotta erőt vett magán, és mintha semmi komoly baj nem lenne, elindult a kocsi felé.
- Na, mi a nyavalya? - kérdezte a barátja.
- Semmi. Van nálad pénz?
- Van.
- Akkor, légy szíves, váltsd ki a gyógyszerem!
- Mi van? Nagy a baj? - nézett rá, rémült képpel az örökké vigyorgó haverja.
- Nem. A doktornő csak azt mondta, nagyobb a szívem, és feküdjek be a kórházba. Nem megyek én be. - közöltem is vele egyből.
- Te, én beviszlek.
- Viszel ám te, tudod hová! Haza. - jelentette ki és maga elé meredt. A gyógyszertár előtt átadta a recepteket, és barátja szinte rohant az orvosságokért. Ő meg ült a kocsiban.
- Nem szabad észrevenniük, hogy nemsokára meghalok. - ez dübörgött a fejében. - Mindennek ugyanolyannak kell lenni, mint máskor. - Ez is ugyanolyan, mint a többi nap. Megszülettem és meghalok. - állapította meg. A dolgom elvégeztem. Két gyermeket felneveltem, és útjára bocsátottam őket. Mi lesz az asszonnyal? - merengett el.
Amikor hazaértek, meghívta Balázst egy kávéra. Felesége kifizette a gyógyszerek árát.
- 2100,-Ft ennyi lenne az élet. - állapította meg cinikusan.
- Te, Sanyi, ne vigyelek be a kórházba? Nem gondoltad meg magad? - kérdezte furcsa képpel Balázs.
- Nem kell. Szedem a gyógyszereket, és kutyabajom nem lesz.- jelentette ki határozottan. -Minek pocsékolnád rám a benzint.- gondolta magában. Egy nap már csak az élet. Elköszöntek egymástól. Ilonka kirakta a gyógyszereket, és ráparancsolt:
-Ezeket, pedig most beveszed!
- Nem, nem akarom. – nyafogott, mint a gyermekek. Gyermek akart lenni, akinek nincsenek gondjai. Aki semmitől sem fél. Aki előtt még ott az egész élet. Nem, nem veszem be. Azonban egyenként nyelte le a keserű pirulákat.
Délben teleette magát csülökpörkölttel, és szemére álom kúszott. Aludtak ebéd után egy nagyot. Amikor felébredt, Ilonka már is hozta a gyógyszereket, és újra jött a rideg valóság. Keserű az élet is, akkor ez miért lenne más. Újra lenyelte az élet apró bogyócskáit. Számolta az órákat. Visszaszámlálás indul!!! 12. óra Reggel kilenc óra. Balázs felhívta.
- Hogy érzed magad? Nem akarsz bemenni a kórházba?
- Nem. Köszi jobban vagyok. - nyugtatta meg.
- Oké. Akkor felugrok, ha nem zavarlak benneteket. - jelentette ki barátja.
- Gyere, majd iszunk egy jó kávét. Böbe babával lefőzettem. Böbe baba így hívta feleségét, amikor kedveskedni akart neki.
- Nem sokáig leszek veled, kedvesem. - nézett az asszonyra. - Böbe babám főzz egy kávét! Mindjárt itt van Balázs, kávázunk egyet. – mosolygott élete értelmére. Milyen csinos volt régen, vékony sudár alkata vonta magára a figyelmét. Mint a szárnyaló madarakat, oly szabadság jellemezte, azért is szeretett bele. Nem zárta őt sem kalitkába, meghagyta szabadságát, és mégis örökre magához láncolta. - Mi lesz veled Böbikém. – ez járt a fejében, amikor betoppant szélvészként a vigyorgok vigyorgója. Élet jött a házba, hátrébb szorítva a vén kaszást, aki fente a kaszáját. Őrá fente.
- Képzeld el, mi történt…- mondta Balázs. És mesébe kezdett, csak mesélt, mesélt… Jókat kacagtak, a múlt is szóba jött és a jövő is.
- Élet, élet te rongyos élet. - dúdolta magában, amikor barátja becsukta maga után a bejárati ajtót. 9. óra
- Kész az ebéd. Gyere, te álomszuszék, megterítettem. - szólongatta Böbe babája. Gyere. A gyógyszereket is be kell venned. - Vegye be a fenne! Úgy sem segítenek! Tudom, amit tudok. - dörmögte és ment ebédelni.
5. óra Olyan furcsa érzés szállta meg. Látta a fekete csuklyást, amint megint feni a kaszáját. – Menj innen! Hagyj békén! Nem akarok veled menni! Még élni akarok! - azonban tudta, itt nem ő osztja a parancsokat. Itt az Isten az Úr. Amikor kinyitotta a szemét, és ránézett az órára, már 19. 00-volt. - Este van. - állapította meg. - Böbikém, hol vagy? Mi van a gyógyszereimmel? - kérdezte teljesen közönyösen. - Mi van, itt hagyott volna? Magamra hagyott, amikor meg vannak számlálva perceim.
- Itt vagyok, csak WC-n voltam. - jött be élete párja. - Mindjárt hozom a gyógyszereket, ne izgulj. Nem feledtem el. A vacsorát is elkészítem, jó? - mondta kedvesen.
- Vacsora. Ha tudnád kedvesem, amit én. - Jó, készítsd. Rosszul vagyok, a levegő nem jön a tüdőmbe. - Ne szarakodj, kérlek! - suttogta a kaszás felé. Ne szenvedjek sokat! Tedd a dolgod! - s rámeredt a halálra. Hátradőlt, és kezeivel párjába kapaszkodott, aki épp akkor hajolt feléje rémülten.
- Sándor! Kérlek! Nem halhatsz meg! - kiabálta hitvese. És rázta… Szájába fújta a gyógyszert… Majd mellét verte a kétségbeesett nő. Látta magát, amint kezeivel görcsösen kapaszkodik az életbe, de a halál már megsuhintotta. Azonban ez nem volt halálos.
- Mondtam neked, ne szórakozz sokat, gyors legyél, te halálok halála. - suttogta telepatikusan a csuklyás alak felé.
2. óra A felesége zokogása és hangja visszahozta őt a fáradt testbe.
- Miért? - kérdezte volna, de nem akarta bántani kedvesét. - Miért nem hagytál meghalni. - dübörögte össze-vissza kalapáló szíve. Feküdt az ágyon, és hallgatta a sziréna hangját. - Értem jönnek. Értem. Miért? Felesleges. Mindegy, ha ez van megírva, akkor így legyen.
1. óra Sziréna. Sziréna. Hol is vagyok? Esik az eső. Hallom a hangokat. Izzadok. - Ilyen vagy, te vén kaszás. Ilyen megbízhatatlan rossz munkaerő. Félmunkát végeztél. - Mi az, hogy megsuhintasz, és nem halok meg rögtön? Mi a célod? Tudod, hogy tudom! Ha felmegyek az úr elé, panaszt teszek ellened. Küldjön a földre jobb kaszást, aki nem végez ilyen szar munkát. Mi van már, megint itt vagy? Fend, fend a kaszádat, legyen éles, mint a borotva. 30. perc Vérnyomásmérőt! EKG-t… Szív katétert! 1. 2. 3. levegő… 1. 2. 3. levegő… Tappancsok! Kiütés; 300 amper, 310, 330…………………… |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-04-2007 @ 01:40 am
| Hozzászóló: vp_rozika (Ideje: 03-27-2006 @ 06:17 pm)
Comment: Szia Évi! Ez rémes volt! Persze, persze, ilyen kegyetlen a halál, de végigkísérni valakit, borzalmas. Nagyon jól érzékeltetted, mit élhetett át a főhős az utolsó órákban. Morbid lenne méltatni a téma miatt, de az írás jól felépített, végighúzódik rajta a drámai feszültség. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szonyegmoly (Ideje: 03-27-2006 @ 06:29 pm)
Comment: Köszönöm, hogy olvastad kedves Porozi. Egy bajom van nem tudom tagolni illetve a párbeszéd részt nem tudom, hogy kell tagolni.
Ha segítenél megköszönném. Üdv Éva |
|
|
|
|
| Hozzászóló: vp_rozika (Ideje: 03-27-2006 @ 06:53 pm)
Comment: Szia Évi! Én megírom az írásaimat szövegszerkesztőbe, vágólapra teszem, és onnan a szerkesztőablakba egyszerűen beemelem. Szerintem ez az egyszerűbb, de megkérdeztem neked. Ha internet exponer böngésződ van, sor végén sift egy sort emel, ha ehhez entert is ütsz, kettő sort emel. Más böngésző esetén, kacsacsőrök között br. Ha nem volt elég érthető, egész nyugodtan fordulj valamelyik moderátorhoz, nagyon szívesen segítenek neked. Én Anna1955-t ajánlom, de fordulhatsz a Vevához is. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 03-27-2006 @ 09:14 pm)
Comment: Kegyetlen egy írás volt, bemutattad a halált.
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: khama (Ideje: 03-28-2006 @ 01:13 pm)
Comment: A halál 12 órája. Döbbenetesen írtad meg. |
|
|
|
|
|
