A pokol lásd, itt van velünk, Itt hol élünk és szenvedünk. Lehet, nem figyelünk egymásra, Pedig lelkünk itt vár a tisztulásra. Mert lehet, imára kulcsoljuk a kezet, Sajnáljuk, azt ki ellenünk vétkezet. Vagy behunyt szemmel lépünk tova, És rajtunk csattan a bűnhődés ostora. Ez látod itt, igen- ez itt a pokol, Meggyötört lelkünk itt vándorol. Úgy éljük meg néha társaink dühét, Mintha zúdítanák a pokol összes tüzét. És mégis menetelünk vonulunk sorba, Emelt fővel, előre a paradicsomba. Ott várnak reánk majd szebb napok, Hol sebzett lelkünk már nem sajog. De míg a sorban lassan elérünk oda, Addig itt vagyunk, mint a poklok vándora.
Kőri
|