A lovak nyerítésére, és a csűr ajtajának nyikorgására ébredtem. Úgy éreztem magam, mint akit jól helyben hagytak, s lassanként eszembe ötlöttek a tegnap történtek.

Apám jelent meg kezében egy csokor répával. Egyenesen a lovakhoz ment, a bedobta hozzájuk. Visszajövet, fél szemmel rám sandított, majd a csűr ajtaját kitárva, félvállról odavetette, hogy tápászkodjak fel a földről, és irányítsam magam a vájú felé. Sejtettem, hogy ezt nem szó szerint értette, de amint kiléptem a csűr ajtaján egy vájút pillantottam meg a ház bejáratánál. Lassan elindult, s reménykedtem, hogy nem az lesz benne, amire gondolok. Megkönnyebbültem, mikor megláttam az üres vájút, de egyszeriben megjelent apám, s 3 szelet kenyeret dobott bele, majd ezt legalább egy fél liter tejjel locsolta meg.

- Zabálj! – üvöltötte teli torokból, s hátat fordítva nekem elindult a csűr felé. Nem voltam dühös, csak nagyon reményvesztett, hisz abban a hiszemben voltam, hogy apám reggelre ugyanolyan józan lesz, mint iskolába kerülésem előtt volt; sajnos ez nem következett be!

Eszem ágában sem volt olyan körülmények között enni, mint egy disznó, ezért apám után rohantam, s kérdőre vontam, hogy ugyan mire véljem ezt a viselkedést. Hosszú időbe telt, mire megszólalt, s elfogadható választ ugyan nem kaptam, valahogy éreztem, ennél többet úgysem fog mondani.

- Ha nem tetszik a bánásmód, mehetsz, amerre látsz! – mondta csak úgy mellékesen, miközben a disznóknak moslékot mert. Természetesen nem voltam elégedett, már csak azért sem, mert mióta hazatértem, se rendes kosztot, se tisztálkodási lehetőséget, de még rendes fekvőhelyet se kaptam, s ez kellőképpen lelombozott.

Nem tudtam mitévő legyek, hisz nem volt hova mennem, de tudtam, itt se maradhatok ilyen bánásmód mellett; így hát elhatároztam, hogy apámtól engedélyt kérve kihozom a táskámat a szobámból, s elhagyom 18 évnyi itt élés után a szülői házat. Bár szívemben nem volt fájdalom, hogy el kell mennem, mégis mikor a kapun kívülre kerültem egy sóhajtással nyugtáztam, hogy másként is történhetett volna.

Távozásom előtt megfogadtam, hogy kiderítem egyszer, mi lelte apámat, s minek a hatására részesültem ilyen bánásmódba! Nem köszöntem el tőle, hisz tudtam, hogy egyszer még összefutunk, s azt hiszem nem is lett volna okos döntés, ha ilyen állapotába hozzászólok. Hátat fordítottam a gyerekkoromnak, s lassan bandukoltam a kitaposott úton.