avagy

Pubius Ovidius Naso utolsó levele
Rómába, Augustus császár kezébe

Caesárom! Íme, utolsó levelem most olvashatod;
nyli papyrusra írtam, midőn ellobbant az éjfél,
s lesöpörtem lehullt kék-lángszirmait, a gyorsan futót,
s egy csonk-ceruzával, mert a golyóstollamat
elhagyta a tinta. Hallom: sercen a gyertya lángja,
mert áram nincs, csak ha az ősz, a jó-öreg Kosevoj
Oleg bepöccinti az aggregátort, a bütykös tengelyűt,
sűrű, szaftos, ruszki káromkodások közepette,
a bódénk mögött, hol a legeslegsűrűbb a csalán.
Ilyenkor olaj s verejték elegye gyűl a szakállán
össze s lecsöppen a roncstelep rozsdás talajára.
Mert tudd, Caesárom, ennek vagyunk őrei mi ketten,
vagy két éve, vagy száz, ki számolja a szárnyas időt!
Amúgy, nem csinálunk semmit: délig döglünk,
aztán körbejárjuk a telepet egyszer; embert, e helyt
nem láttunk hónapok óta. Lehet, hogy nincsenek is már?
A partra se járunk le; ide szaglik a rothadás,
s a megfeneklett tankhajók; bűze az olajnak,
ami az én edzett orromat is próbára teszi
olykor, ami nem semmi, mert Oleg még mindig pedáns:
mielőtt lefekszik karszéke karjára leteríti
nehézbűzű, csatornaszagú vattakabátját,
aztán ülőkéjére hajtogatja szép rétegesen
számtalan trikóját, mezét, horgolt s kötött pulóverét.
S nem átallja lehámozni fekélyes lábairól
a zokniját! Ó Egek! Mit tettem, hogy evvel büntettek?
Az átkozott! De persze, nem felejti el belőni magát!
Mert tudd meg, ó isteni Caesar, ezt az emberi roncsot
napi négy liter krími bor s a heroin tartja csak össze.
Úgy ahogy. De nem is fárasztlak kínjaimmal tovább.
Elég a magad baja. De, mondd, mi újság Rómában?
Én itt, Te ott vagy a világvégén. Így van ez rendjén.
Hát ne várj tőlem kegykérő szárnyas szavakat,
sem disztichonokat, sem hexametereket; nem vagyok már
a Szerelmek elégiaköltője, habár beszélik:
Metamorphózisom kiadatott (hát hiába égettem el?),
s jól is fogy? Jó, jó, tudom, Te nem vagy oda érte,
de hát istenem! lehet két személyes is az örökkévalóság,
vagy ahány lélek élt itt, e földön, éppen annyi.
Szóval: mi újság, nem mintha érdekelne, a nagy Rómában?
Kongatják e még holdfogyáskor Tenese bronzszobrait?
Fokozódik e még a messiásvárás Pannóniában?
S a gallok? Még mindig lázonganak? Ám légy Te kegyes,
vagy taposd a földbe a férgeket; oly’ teljesen mindegy!
A világ úgyis menthetetlen: Tellust kell bizony temetni.
Ezzel zárom soraim. Utolsó posta: Fekete tenger, Tomi.