Papírzörgés zökkentett ki merengésemből. Nyújtotta felém a levelet, s közbe folyton eleredő könnyeit törölgette, egy félig már átázott zsebkendővel. - Amit a fogadós írt, majdnem igaz, egyetlen nagyobb részletett kivéve. – mondta, s közbe-közbe erőt gyűjtve megállt. Hosszú csend következett. - Nekem nem fiam, hanem kislányom született, s hogy ezt apád ne vegye észre muszáj volt kisebb cselhez folyamodni. A csecsemőt nagy lepedőbe bugyoláltuk, s így eltakarva az altestét, csak a feje látszódott ki. Mikor a fogadós megmutatta a gyereket apádnak ügyelt arra, hogy még véletlenül se észlelje a csalást. Szerencsére fortuna megsegített minket, s apád nem jött rá a titokra. Kislányom születése után 1 nappal, apádnak vissza kellett mennie a farmra, ugyanis azt a hírt kapta, hogy az állatok kitörtek a karámból, s a birtokon kószálnak, így nyertünk egypár napot a további teendők tisztázására. Abban egyetértettünk, hogy nem lesz könnyű megoldani a problémát. Fájó szívvel ugyan, de muszáj volt betérnünk egy árvaházba, s örökbefogadtunk egy aznap született kisfiút. – mesélte sűrű szünetek hagyva a nénikém.

- Ez voltál te! – mondta mosolyogva, s kezével arcomat simogatta. Teljesen megrökönyödtem, s szóhoz se tudtam jutni a kábulattól. Mindvégig abban a hiszemben voltam, hogy ő az anyám, s most rámszakadt a fájdalmas valóság, hogy egy árva fiú vagyok, akit születésekor örökbefogadtak. Zokogtam, s nénikém átölelve próbált nyugtatni.

A következő órákban hosszas beszélgetésekbe bonyolódtunk, melyekből megtudtam néhány információt múltammal kapcsolatban. Az a kislány, akit nénikém hozott világra, eleinte a farm közelében élt a fogadós családjánál - ugyanis így lehetősége nyílt nénikémnek meglátogatni minden héten őt, hisz miután a városban a temetést, és egyéb hivatalos ügyeket elintézték visszamentek a farmra - majd a kislány 15 évesen nénikémmel együtt külföldre költözött. Ekkor hagyott el engem, s maradtam egyedül apámmal. Nénikém máig tartja a kapcsolatot atyámmal, s bár a jó viszony már rég nincs meg közöttük, mégsem szakadtak szét. Annak idején, apám és nénikém veszekedésére, azért kerülhetett sor, mivel apám nem tűrt meg még egy óbégató gyereket a farmon, rajtam kívül, így nénikém kénytelen volt a fogadóshoz beadni csöpp kislányát, akiről apám úgy tudta nem lány, hanem fiúcska lett.

Lassan-lassan fény derült minden homályos részletre a múltból, azonban nem értettem 1-2 dolgot. Először is: Apámnak ki mondta el, hogy engem örökbefogadtak? Nénikém tehetetlenül nézett rám; választ nem tudott adni a kérdésemre, hisz mióta végleg eljött a farmról, és megszakította a kapcsolatot velem, és apámmal, nem beszélt egyikünkkel se, a múltban történt dolgokról. Ebbe a városba is csak egy éve költözött vissza, de miután házát elárverezték, kénytelen volt az öregek otthonába jönni. Másodsorban pedig: A fogadós miért hazudott nekem ebben az apró részletben? Erre a kérdésre azonban nénikém szavaival élve, egészen egyszerű magyarázatot kaptam. Azt szerette volna, ha felkeresel engem, s tőlem kérsz támogatást, illetve velem élsz majd. – mondta nagy sóhajtások közepette. Sajnos ez nem valósult meg, hisz mikor 18 évesen elhagytam apámat, nénikémék már külföldre disszidáltak. – tudtam meg szavaiból.

Lelkem kissé nyugodtabb volt, s bár még mindig foglalkoztatott az a bizonyos kérdés, úgy gondoltam ennek érdekében ideje felkerekednem, s megkeresnem apámat. Nénikém elárulta, hogy apám a közelben lakik egy 4 szobás házban, s én ennek mértéktelenül megörültem. Reménykedtem benne, hogy sikerül beszélnem vele, s ennek tudatában, elköszöntem a világ legjóságosabb emberétől, s indultam a cél felé.