Tavasz, Tavasz! Su-sugár pocsolya!
Napfény bár!
hiszékeny hormonokat csalogatsz:
lesz még nyár.
Add mérged mielőbb, hadd hasson,
Kill me, kényes Atropa szépasszony-szirén,
mielőtt elhiszem kétes szavad:
még élet vár
idén.

Kérged alá nézek, rút növény, hol a morsz
görög Morpheus hörög,
Lépemből mégis: forrást fakaszt a vágy
s Kordbársony öltönybe búj és új
alakot öltve lép elő egy kortárs fétis,
Tömény vérerővel tölt meg minden
edényt
amorf szívem sötét és
mocsaras kamráiban.

Győztél, Tavasz! Száraz dizőz.
Egy szukától szült minket a nyár,
egy tőről tép le majd a tél,
bárhol időzz: ágyadba bújva
újra rád talál
az éj éhes szeretője:
Bacchus küldött -súgja
válladhoz simulva egy
züllött zenészforma rocker
ajkán végigfutó sárga busómosolyban zöldell
a penész okker virága.
De csak az édes
óborszagot érzed, mikor lomha,
borostás dallamon bókol
torkából egy kóbor fagott nászindulója.

Gyémántszitává fagyott kedvemről olvad a gond,
Veszély, szerelmem, hol vagy, Vagabond?