Zsebredugott árnyékom
Cammog előttem,
Lábammal egy meggyötört
Kavicsot ellőttem.
Leheletem belehal
A csikorgó éjszakába,
Most kéne mondanom?
De tollam hegye oly kába....
...Érzem és tudom már!
Más! Már minden más!
Gondolatom igézem,
S belőle tör ki a vallomás.
Más már a kérdés is
És minden mozdulatom
Minden hang belőlem
Minden gondolatom.
Már minden más!
a mosolyom, az eszem
Az ébrenlét, az alvás
Mit eddig nem,
Azt most megteszem!
Mert bennem élsz!
Minden őszinte emlékemben,
Megálmodott jövőmben
A legbensőbb énemben.
Az érintésben, az illatban
Az ételben, az italban
A levegőben, a fényben,
s az összes megvalósult reményben!
Mert Veled lettek egészek
A megkapott szeletek
És így minden reggel tudom,
Hogy újra Beléd szeretek!
(2005.) |
