Könnyezik az ég csendesen
A parányi cseppek hada,
Vibrálva fénylik az aszfalton.
Gyertyák égnek az asztalon.

Nem rég még fejemre is hullott,
Hideg lehelet érintette arcom
És bőrömön lesiklottak fáradtan.
Szerelmedtől folyóként áradtam!

Haza jöttem,
S a némaság szólítja fülem,
A sötétség koptatja szemem.
Szívemnek gyertyákat gyújtok.
Nem az kellett Neked, amit nyújtok!

Az utolsó hat gyertya ég,
Mi Rád emlékeztet még.
Megvárom míg kialszik fényük.
Velük hal meg halandó reményük.

Ezek a lángok nyaldosták
Szenvedélytől forró testünk.
Az emlékek ma este megölnek,
Mert boldogságot egymásban kerestünk.

Sírok az éggel együtt.
Valaki mosolyom hozza vissza!
A valóság saját lelkembe gyűrt.
A föld a szakadó vizet issza.

Elhatároztam, hogy bármit is
Kapok, bármit is érdemlek,
Érted sírok csalódástól utoljára,
Utolsó boldogtalan napján éltemnek!

(2004.)