Addig csak léteztem.
Éltem a hétköznapi életem. Nem volt izgalom, semmi szokatlan téboly, mi változtatott volna az eseménytelen- nappalokon és éjszakákon.
És akkor jöttél! Betörtél hozzám,a lelkembe. Felráztad ellustúlt testemet, megdobogtattad szívemet, mely egy ideje már verni is elfelejtett.
Hirtelen zúdult rám az érzés. Ismeretlen izgalom,verejték, láz,és szenvedély... Lesni a percet:mikor láthatlak, mikor adhatom , újra és újra neked magam.
Végre élek!
Szeretek és viszont szeretnek. Hisz a szerelem maga az élet. Lett értelme a reggelnek, az esős időnek,a szélnek, és kibírom a nap forróságát is, bárhogyan is éget.
Veled szerelmem,veled én ÉLEK!
|