Rengeteg a szép gondolatom
Régi emlékeim szólnak.
Ezeket most elmondhatom,
S tollat adhatok a szónak.
20 év, mi mögöttem áll
20 év eltelt rövidke életemből
20 év, mi nem jön vissza már,
S csak emlékezhetem rájuk emlékeimből.

Annyi mindenről írni szeretnék
Mit itt belül megtaláltam,
De nem tudom méltó lesz-e még
Lehet, hogy nincs rá jó szavam.
Sopánkodhatnék, hogy nem lehetek újra gyerek,
De örülhetnék is, hogy végre felnőtt vagyok.
Igaz 50 év múlva testemmel fáradt leszek,
de lelkemben mindig gyermek maradok.

Írhatnék a napról, mi 20 éve történt
Anyám karjaiban, mikor először sírtam.
Csak az élet hozott igazi törvényt,
Mert felnőni egyedül nem bírtam.
Velük kezdődött, mi most is tart,
Mert Velük élek. A családommal.
A családom az, mely jelenti a védőkart,
S így nem találkozom a magányommal.

Írhatnék Nagyszüleimről
Kik már mindent megéltek,
Háborúról és gyűlöletről
Miből bizony Ők nem kértek.
Vagy reményről és békéről
Mi következett utána,
Vagy családról és gyermekekről
Mit az élettől az ember várna.

Írhatnék a csúf világról
Mi biztosan engem is túl él,
Vagy a szép világról
Minek vágya most is bennem él.
Vagy arról a hosszú útról,
S a követendő irányról
Vagy kedvenc városaimról,
Sopronról és Horányról.

Írhatnék a fájdalomról
Mi minden embert megérint,
Vagy a boldogságról
Mi szemeinkre álmot hint.
Vagy a lélekről, a könnyekről,
Szerelemről, színekről,
Vagy a hangról és a csendről,
A nyárról és a természetről!...

...De nem írom le, mert nem kell.
Itt él bennem minden pillanat.
Felidézhetek mindent a lelkemmel,
Jót vagy rosszat, akár egy perc alatt.
A múltam már nem várom
A jelen most itt van
A jövőm még nem látom,
S elmerülök gondolataimban....

...és, ha majd eljön az utolsó nap
Mely szemere örök fátylat borít,
Még lesz egy reggel aznap,
S Kedvesem utoljára magához szorít.
Így szeretnék ébredni és előtte álmodni valamit
Mely talán már tökéletes és oly édes,
Hogy nem kell több és nem bántam meg semmit,
Mert az élet nem rövid, csak véges!

(1999.)