Emészt a tűz.
Táncolva tombol.
Fájdalmat elűz,
S újat épít a romból.

Melegét szívem befogadja,
S hallom benne
Sárkány szuszogását.
Erejét a végzete adja,
Bár nyugtatja
Megvadult mását.

Forró szemem világít,
A vibráló, hamvadó fényben.
Csak képzeletem irányít,
Ebben az elfáradt lényben.

Maró füsttől könnyes szemem,
Nézem a múló tűz
Nyugodt pompáját.
Az éj sötét köpenyét
Most föl nem veszem.
Álmodom a harmónia
Nyugtató, kecses báját.

A következő perc is csak értem él!
Rám bízza tévelygő sorsát.
A Hold is ma velem kél.
Megadja a lét sava-borsát.

Elégetem, mit már rég el kellett.
Térdelek a régi emlékek
És papírok mellett.

Kapok helyettük új érzéseket,
Édes álmokat,
S véget nem érő, tiszta
Gyönyörű vágyakat!

Tudatom újra teremtem,
De nem könnyű
Megint felednem!
De feltétel nélkül megteszem,
Mert sokkal többet
Fogok kapni, úgy érzem!

(2005.)