Szellő símogatja a mező kalászos fürtjeit,
suttogása száll a hajszálak között, 
s végigsimít nyakadon is, 
hallod szavát - füledbe költözött. 
Onnan válik elevenülni szemhélyaid mögött. 
Befon könnyen eszme-karjaival, 
s szeretőn egy távol-szülött. 
Érzed csak, de repültök a búzamező fölött.

Egy dombtetőn feküdtem, délután kettő volt, 
szemem lehunyva, téged álmodtalak
szőkén, a búza mentében: 
szemed lehunyva álmodtál engem, 
s így álmodtuk egymást ketten. 
Minden olyan könnyű volt és eleven, 
a hajadba kapott a szél, és én már fogtam a kezed, 
s kezemben a vonalak köszönetet suttogtak neked. 
Öleltelek.

Két dolgot találtam később a dombon: 
egy katicát, fűszálon billegett, 
és egy lóherét négy levéllel, 
lepréseltem neked.