Gyilok
Ősi kultuszhely felé fagy mikor tájat fedé, jártam én barlang helyén, télre sem restként, henyén.
Sziklatornyok kőtövén, hegygerinc mélyedt övén nézve barlangszáj kövér, tág, szikár és ösztövér.
Két sötét alagút fala, járatában mint vala? Ősi kultuszhely zaja, áldozat roncsolt haja.
Régi szertartás szava, vajha vért kívánt sara, öltek-e: embert? Ajaj! Tiszta gyermekhang a jaj?
Hüm, talán. Rég volt e gond, most mi kérdünk csak vakon. Túl kegyetlen volt vajon? Áldozás hittel dalon?
Mert gyilok sújtott nyakon, állat-ember holt havon? Ámde hitték! Hogy jóért. Ők csupán tettek a célért.
Mára tűrünk s bámulunk. |