Este csöndben a csillagokat bámulom, A távolban valahol felsír egy gyermek. Szobámban halk, lágy zene szól, S szemem elé álomképek szöknek.
Hatalmas fák mesélnek arról, aki voltam. Zümmögő autók beszélik, hogy ki vagyok, S csalódott férfiszemekben látom azt, Hogy mivé válhatok.
Majd múltamból előszöknek az állatok, Jelenemből megjelennek mind a rajzok, De jövőmbe nézve biztosat nem látok, Mindenhol csak tovatűnő tájak, alakok.
Néha próbálok elérni egy álmot, Kergetek egy jövőbeli táncot, De nem tudom, eltáncolom-e, Nem tudom még, hogyan, kivel.
S hogy visszanézek a jelenbe, Nem ürességet látok, Csak nyüzsgést, szeretetet, S középen ÉN állok!
|