Levél
Nálam az írás sajnos lassan halad, Egyik ujjam mindég le-le marad. Olyan vagyok, mint pálya kezdő, Sokat ígérő, lelkes, ügyes titkárnő. Kinek örömujjongás tolul ajkára, Ha rátalál a klaviatúrán az Ára. Irigylem ki tíz ujjal brilirozik rajta, De én már maradok ilyen lassúfajta. Nem is szólva ki közbe, poharát emeli, S a betűket mégis helyükön megleli. S mit szól ehhez szegény egérke? Egy-két cseppel vajon beérte? Vagy az óta is kábán vonul ide-oda, Tűnődve sorsa milyen mostoha. Otthon lapulhatott az egérpadon, Tűz játékát sem láthatta az ablakon. Az üveg városában Te járhatsz sebbel, lobbal, Jó igaz, fogadott kedves rokonokkal. Ja jut eszembe, Szépaszonyvölgye, Boros pincéknek igaz gyöngye. Itt lehet igazán finom nedűt kapni, S ha az ember nem vigyáz, az eszet elhagyni. Befelé a gazda rátalál vendége zsebére, Kifelé rájöhetünk a gravitáció erejére. Persze a többi program sem elhanyagolható, Ebben a hőségben simogató a Tapolcai tó. Felüdülni a lágy hullámok közt jól lehet, Aztán raktározni egy évre az emlékeket. És most még egy rövidke gondolat, Mindegy, hogy én hogy zárom le a sorokat. Írhatom Laci/bá vagy Kőri Van ki a sorokat, megőrzi. (annak Kőri) Tán egyszer, soraim lesznek kötve fűzve, Alá írva, Kőri lesz majd betűzve. Kedves párom gyűjti a sorokat gonddal, Hogy egykor megismertesse az utókorral. Lehet nem lesz belőle tán semmi, Maradok tisztelettel, Kőri ennyi.
Kőri
|