| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Egy ígéret... Ideje:: 05-19-2006 @ 11:36 pm |
|
|
|
|
| Életünk utolsó perceiben elmúlik a félelem...az utolsó pár percben számot adunk múltunkról és jelenünkről. Az utolsó pár percben kell valaki, akibe kapaszkodhatunk és aki átsegít bennünket azon az úton, amire hamarosan lépni kényszerülünk. Ezek a gondolatok kavarogtak kettejükben, miközben tudták, hogy hamarosan itt a vég. A fából készült burkolat ropogása és az egyre közeledő víz moraja törte meg a csendet. A hajó szép lassan süllyedni kezdett, ahogy a beömlő víz egyre több kabint öntött el. Egy kis szárnyban egy fiú és egy lány ült szótlanul. Az ágyon ülve ölelték egymást és hallgatták, hogy pusztul el az a hajó, amiről azt hitték, hogy a boldogságba repíti őket...
-Itt a vég...meghalunk... - szólt a lány, miközben könnyes szemeiben kirajzolódott a félelem és a kétségbeesés. -Kérlek maradj mellettem...kérlek ne engedj el.
A szavak hallatán a fiú szemébe is könnyek szöktek, úgy érezte nincs még itt az idő...nem érhet így véget. Hiszen még csak alig fél éve ismerkedtek meg. A zsebéhez nyúlt és tekintete megmeredt. Istenem a gyűrű... Hirtelen elővette egy kis dobozkát, a lányra nézett és így szólt: -Veled akartam leélni az életem és veled is akartam meghalni. Az egyik most teljesül és az utolsó percben is boldog leszek...mert együtt vagyunk, és nem szakíthat minket szét sem élet, sem halál. A lány vékony kis ujjacskájára húzta a gyűrűt. Kezüket egybefonták és a lány a fiú ölébe helyezte a fejét. A törések hangjai egyre közelebbről hallatszódtak, tudták, hogy már csak pár pillanat van hátra az életükből. Már nem néztek egymásra...anélkül is tudták, hogy mit gondol a másik. A fiú egyszer a gyűrűre pillantott, másszor a lányra és arra gondolt, hogy vajon örökké együtt lesznek-e, úgy, ahogy azt pár napja ígérte neki? Egyszerre volt nyugodt és kétségbeesett. Tudta, hogy nem harcolhat már tovább, pedig ha megtehetné, az utolsó lehelletéig küzdene érte.. Egy mindennél erősebb érzés tört rá...még erősebben szorította szerelmét és halkan megszólalt: - Köszönöm a sorsnak, hogy elém sodort...köszönöm az életnek, hogy boldog lehettem veled...köszönöm neked, hogy velem vagy és kösznöm Istennek, hogy, azzal halhatok meg, akit a világon a legjobban szeretek. A lány sem bírta tovább, a fiúra nézett és ahogy tekintetük találkozott úgy érezték megáll az idő. Nem gondoltak már a halálra, nem gondoltak a jelenre...A lelkük összefonódott és ajkuk egyszerre nyílt szóra: - Szeretlek...örökké! Magához szorította a lányt, mint még soha előtte. Hirtelen nagy zörej hallatszott. Az ajtót úgy roppantotta be a robajló víztenger, mint ahogy a tavaszi szellő kapja fel a nyíló virágok szirmait. Már nem féltek...és mielőtt a víz mindent elemészthetett volna még egyszer utoljára megcsókolták egymást...Pár perccel később újra együtt voltak...együtt, ketten, de már egy másik helyen. A fiú teljesítette ígéretét: "Boldogok leszünk...örökké..." |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 05-19-2006 @ 11:36 pm
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 05-20-2006 @ 09:06 am)
Comment: Micsoda tragikus pillanatot jelenítettél meg, nagyon átérezhetően...A Titanic jutott az eszembe....:)))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Lonely_Spirit (Ideje: 05-24-2006 @ 11:05 pm)
Comment: Talán ahhoz hasonlítható a legjobban, de mégsem a Titanic inspirálta...Az egymást elhagyni képtelen 2 szerelmes képe késztetett ennek a tragikus kis történetnek a megírására. |
|
|
|
|
|
