Csendes éjjelen, a szobám mélyén egyedül,
Halk gondolatok morajlanak a fejemben,
Múltról, jövőről, életről, és álmokról, suttog
Az éj, halk szava a szívemig ér, neki mesél.
Halk zene szól a rádióból, távoli tájjakról
Mások érzéseiről mesélnek a dallamok,
És mégis mintha érezném ami bennük él,
Ahogy sajog a szív, és a fájdalom megrezdül
Szívem húrjain, mint a gitár húrjain a kéz.
Az érzés mely szíveket tört össze, a kéz
Mely a kedves arcát simította, átkarolta
Úgy mintha utoljára ölelné, és ha csak egy
Percre is elengedte, úgy érezte mintha kitépnék
A szívét. Érzem ahogy szabdságáért küzd egy föld,
Ahogy menekül az üldözött, ahogy sír az a föld mely
Elveszti erejét, ahogy örül az anya ha meglátja
Gyermekét. Mások könnyeit érzem a szívemen folyni,
Mint hatalmas hömpölygő folyót, melynek iránya van
De hite már nincs, már nem hiszi hogy egyszer célba ér.
Oh Istenem, adj hitet a hitevesztettnek, erőt a legyengültnek,
Reményt a reményét vesztettnek, gyógyírt a megsebzettnek,
Boldogságot a boldogtalannak, álmot az álomtalannak.
Mutass utat a te eltévedt bárányaidnak.