1919. október 21. Lengyelország; ¦winouj¶cie Odra Port
Kazimir Jastrzębski négy gyermeke közül a legkisebb, sőt az egyetlen lány ül Balti-tenger partján.
Valamikor szeptember végén történt a dolog. Egy idegen fiatalember látogatta meg a családot varsói otthonukban. Vanda 17 évesen már érett nőként ülte végig az ebédet. ”Egy tündér! Mint egy tündér, olyan gyönyörű!” – de senki nem tett említést vad és ellenséges természetéről. Tiszta nagyanyja, aki szokás szerint most sem csatlakozott a családhoz, a vendég sem érdekelte.
- A mai napig nem tudom felidézni annak a nyeszlett fazonnak nevét, aki el akart venni! – mosolyt csempész rekedt hangjába. Két napja ismerem, mégsem sikerül feloldódnom a társaságában. Mindig van bennem valami félsz, valami olyan feszültség, amit ő direkt idéz elő mindenkiben, és még élvez is.
Azon a napon Vanda semmit sem aludt. Bizony, nem tetszett a kérő, esze ágában sem volt még férjhez mennie, de egy háborúban elszegényedett nemesi családnak ugyan mi más kiútja lehet ilyen lehetetlen helyzetben? El kell hát azt adni, ami talán még ér is valamit.. Hiába, nem lehet kivárni, amíg nagyanyó jobb létre szenderül, és átadja fiának az örökséget. Azon a napon Vanda semmit sem aludt. Bizony, őt még nem kötötték le a férfiak, csak a zene.. Csodálatosan zongorázott, és énekelt, valahogy ez mégsem érdekelt senkit. Hiszen mi más lehet a művészet ilyen szorongató pénzválságban, mint felesleges időtöltés? És egyébként is! Miért ül be a fiúk magánórájára, amikor jön a tanító? Minek egy nőnek németül, angolul tanulnia, mi haszna lesz belőle, ha érti az algebrát? Örüljön inkább, hogy bátyjai itthon voltak, nem pedig a fronton! Ugyan már! Egy nő tanuljon szépnek lenni! Egy nőnek legyen ízlése! Egy nő tudjon gyereket nevelni, és csodálatos gobelint készíteni! Ez a nők feladata, nem holmi gyermeteg álmok megéneklése a parkban! Azon a napon Vanda nem aludt. Bizony, inkább a lépcsőfordulóban elbújt. Hallani akarta, ahogy nagyanyó megvédi a végkiárusítástól. De mind hiába.. Hiába a fenyegetőzés, hiába a sírás, és az anyai parancs, a gyermek felnőtt családfő már, és az unoka immár a jövő záloga! Talán ekkor facsarodott össze utoljára Marie mama szíve.. Pár percnyi remegés, félelemtől és fájdalomtól kiakadt szemek kiáltása, levegőért kapkodás után nagyira már nem kellett várni. Kazimir örökölt. Temetés után egy házasság stílusos lett volna, ha Vandának lett volna lelki ereje felkelnie az ágyból nagyanyja utolsó útjának kesergése után. Mit ad Isten, hát nem volt a lánynak kedve élni! Micsoda dolog ez, kérem szépen? Ki hallott már ilyet? Ilyenkor ujjongani kell! A család ki van mentve, a nagyit már az angyalok vigyázzák, és végre szülhet gyereket a tündérszép, nemcsak az ostoba zenének él majd! Hasznosak, bizony hasznosak az ilyen halálesetek háború utáni időkben. És még hasznosabbak a házasságok.. De kinek kell egy ilyen kis oszladozó múmia? Tessék már örülni, hisz férjhez adják! Jól hallottam, doktor úr? Vidékre küldi pihenni? Biztos ez, nem tud valami.. Mi az, hogy a lelki sebekre nincs orvosság, maga kuruzsló! Rendben. Két hetet kap, menjen a tengerhez!
Kazimir Jastrzębski négy gyermeke közül a legkisebb, sőt az egyetlen lány ül Balti-tenger partján. Kiszökött a nyaralóból, kis cipője orrát nyaldossák a habok, arcára pírt mázol, szoknyáját meg-meglibbenti a hideg, sós szél. Világoskék kardigánját összehúzza, mind a félelem, mind a hűvös idő erre készteti. Vár. A komornyik fia megígérte neki, hogy megszökteti. Egyenesen Hamburgba mennek! Hogy mikre képes a szerelem!
- Egy csókért bármire képes lett volna, én pedig nem voltam rest kérni. Talán ez volt az első üzlet, amit kötöttem. Nem féltem, fel sem fogtam, mi volt az a háború, egyszerűen megszoktam nemesi sértetlenségemet. Csak néha-néha állítottak meg minket, ilyenkor előkerült a pénz, és nyelvtudásom. Végig egy csukja takarta arcomat, motyogó rekedt hangon kellett beszélnem. Mit néz így rám azokkal a szemekkel, Annie? Ááhh, tudom már! De hova gondol, kérem! Egy komornyiknak legyen jól nevelt fia! És Andrzej-től nem kellett félnem, megbíztam benne, talpig úriember volt.. A csókot a kikötőben kapta meg. Be kell vallanom elég félszegre sikerült, hiszen az volt ez első mindkettőnknek. Tudja, mi az érdekes? Úgy emlékszem a hajón sem féltem semmitől, és olyan könnyen felkerültem rá! Rengeteg német, és ugyanannyi lengyel menekülttel utaztam Amerikába, ugyan mi bajom lehetett volna?! De.. De naiv voltam, sosem gondolkodtam el azon, megtörténhet velem is az, ami meg is történt két hétre rá, miután elhagytam a hajót New York kikötőjében. – tekintetét az ablak felé veti, csendben pislog, emlékezik tovább..
folyt. köv. |