Láttam egyszer egy fiút az utcán.
Ott ült a magas házak alatt.
Egy oszlopnak támasztotta a hátát.
Megállt előtte a szemem egy pillanatra.
És megállt unalmasan lüktető szívem is.
Nem nézett semerre,
se önmagába, se az emberekre.
Nem felejtem el sose.
Olyan üres volt a szíve.
Mint amikor csendes őszi eső esik,
vagy falevelek hullanak kopogva a földre.
Nem is tudtam már, mit akarok tőle.
Megtudni fájdalmának titkát,
vagy csak egy mosolyt csalni a szemébe.