Sohasem mondta ki amit érez,
mert a szeretet amit érzett,
beleveszett a történetükbe.
Így végződött, sohasem lett vége,
ahogy a vágynak sem mely végig
fut a testen, de mégsem torkol élvezetbe.
Mint mikor a könnyek kitörni készülnek,
de szemünk könnytelen marad, mikor
a sírás nem hoz lelkünknek megkönnyebbülést.
Mikor testünk megfeszül, ordít a lelkünk odabent,
arcunk mégis rezzenéstelen, nem jön irgalom.
Nem csitítja csók a csókra szomjazó ajkat,
nem fokozza érintés a testen végigfutó vágyakat,
elveszett a vég, pedig azt mondják, ami elkezdődött
egyszer véget is ér, olyan ez az érzés, mint egy kitörni
készülő vulkán, de elmarad a kitörés, az édes megkönnyebbülés.
Elveszett a vég, csak az örök harc marad, a halál és vele együtt
az újjá születés elmarad, a seb örökké csak ég, tüzesen ég, és nem nyer irgalmat.