Sűrű köd száll le a téli éjen Rejtélyes fények s hangok kíséretében Ritka az az emberi szem mely láthatja, Milyen is valójában e fagyos lelkek tánca.
Rég-elfeledett kísértetek, kik nem nyughatnak Visszajárnak néha a világba, mit elhagytak; Sokan vannak kik a temetőt végigjárják Mások fejvesztve régi életük kutatják.
Van itt, ki életét eldobta könnyen S most az örök kárhozattól szabadulva pihen; Egy árny elvesztett kedvesét keresi, A halálban sem tudott szíve nyugodni.
Egy homályos alak sír magányosan Könnyek nélkül, megbújva egy lugasban. Történetét senki sem ismeri igazán Csak találgathatnak, milyen teher lehet a vállán.
Nem foglalkoznak vele, idejük rövid Csak ma éjjel lehetnek itt együtt mind. Körbe gyűlnek, s táncukba feledkeznek Homályos és rideg fényt adva a temetőnek. |