1920. február 18. New York, Blue Rain club
Teljesen felgyógyult már testi sebeiből. A foltok eltűntek testéről, magam ellenőriztem, egyik reggel bementem hozzá, megkértem vetkőzzön le, úgy is tett. Állíthatom, teljesen egészséges. Reynolds pénze kisegített minket, és Vandának híre ment a városban elég hamar. Luxuscikk valljuk be. Árajánlatokat kapok naponta, de most már megválogatom, ki mehet fel hozzá. Vigyáznunk kell arra, ami eladható, ami bármikor kisegíthet pénzzel minket egy-egy bukott szeszszállítmány után. Aduász.
A minap meglepett.. Megkért, hogy ne szólítsam többi a „régi” nevén. Mostantól már csak Roxanne-ként lehet reklámozni. Furcsa. Teljesen megváltozott miután itt járt az a szerencsétlen Reynolds. Vajon mit tehetett vele az a vak? Kicsinálom, Isten engem úgy segélyen, ha megtudom..
Alig eszik. Alig alszik. Hallom, ahogy pityereg elalvás előtt. Zamatos bőre kezd ráfonnyadni csontjaira, haja sem úgy omlik már hátára, és az a méregzöld szempár sem a régi. Megfakult. Mit tegyek? Nem merek neki adni már új kuncsaftot Reynolds óta.
Nincs étvágyam, és aludni sem tudok mostanság, helyette álomba sírom magam. Capeso állandóan figyel, és nem ért semmit. Ma reggelt betörtem a tükröm, nem bírtam nézni azt az aszott múmiát.. Félek, hogy ki fognak rúgni. De nem, inkább nem is érdekel. Hagyjanak békén! Roxanne vagyok, meg kell magam tölteni jelentéssel, jellemmel, érzésekkel. Hogy hagyhatott ilyen hatalmas űrt maga után? Hiszen csak egy vak ember. Végülis egy ujjal sem ért hozzám, és mégis.. Nem értek semmit. Vele kelek, vele fésülöm hajam, utasítom vissza az ételt, és vele sírok éjszaka. Hiába rázom a fejem, belém kapaszkodott.
1920. február 20. New York, Blue Rain club
Camillo dühében lesodorja a poharakkal teli tálcát a konyha asztaláról.
- Egyél! – üvölt a fakó ábrázatba.
- Nem vagyok éhes. – végig a férfi puffadt arcába bámul, és dacos hangon felesel. Hetykén támaszkodik az ajtófélfába, pillái meg sem rebbenek Capeso őrjöngésétől. Láthatóan nem fél tőle. A pincérek a konyha másik végében tátott szájjal figyelik az eseményeket, nincs merszük közbe avatkozni akkor sem, amikor a hájas olasz kirántja a húsvágó kést a fatokból.
- Bármikor kivájhatom a szíved, Vanda! Tudod, nekem ez nem tesz semmit! Egy senki vagy! Senkinek nem fogsz hiányozni! – megáll a nő előtt, és mellkasának szegezi a pengét.
- Roxanne. – hangja nyugodt, szinte suttog. Farkasszemet néz főnökével. Közelebb lép, a kés hegye lassan nyomódik hozzá selyemblúzához.
Capeso hátralép, esze ágában sincs kárt tenni hímes tojásában. A kőre dobja a kést, toporzékol, mint egy gyerek. Apró pofont vág le a nőnek, majd elhátrál. Szíve összefacsarodik. Érzi, Roxanne szerelmes, tudja is kibe, de féltékenységből nem akarja megadni neki a viszontlátás örömét.
- Soha! Elutazott! Felfogtad? Angliába! Nem fog visszajönni! Nem kellesz neki! Ribanc!– üvölt ismét, zeng az egész club. Miután látja, ez sem hatja meg védencét, kiviharzik a hátsó kijáraton, becsapja az ajtót, csak úgy reccsen az erőtől.
Takarítónő bújik elő a pincérek gyűrűjéből. Félve kúszik oda az összetört poharakhoz, lassan szedegetni kezdi a nagyobb darabokat. Roxanne erőtlenül csúszik le az ajtófélfánál a földre. Ébenfekete haja arcába borul, és sír, egyre csak sír..
1920. február 27. New York, Blue Rain club
A konyhában ismét rengetegen állnak. Nem, ma nem ingyen cirkuszt rendeztek az üzleti felek. Senki sem tátott szájjal, és rémült arccal figyeli az eseményeket. Mosoly, ha kényszeredett is, de mosoly csillan mindenki szája szélén. Tapsolnak. Leoltják a lámpát. Teli torokból éneklik a happy birthday to you-t. Capeso beráncigálja az ajtón Roxanne-t, aki tehetetlenül ered a torta felé egy nagyobb lökés révén. Lenge, flitteres, fekete ruha van rajta. Bordái kivillannak a varrás nyomán. Erőtlenül fújja szinte egyesével a 18 gyertyát. Camillo végül megelégeli, és elintézi helyette a maradék hármat, amihez a lánynak már nincs tüdeje. Rászokott a cigarettára, és már az alkoholt sem veti meg, mint azelőtt. Árnyéka önmagának, még szerencse, hogy ilyen információk nem szivárognak ki a klub falain túlra, romlana az üzlet.. Nem kér egy szeletet se, állítólag nem szereti a süteményeket. Állítólag nagyon fáradt, és inkább visszamegy az emeletre, lefekszik. Állítólag alszik.
Fél óra elteltével meglebben a függöny. Hangtalanul csukódik be a szoba ajtaja. Roxanne nem mozdul, meg sem fordul az ágyon, szemét pihenteti az ablakon. Nem kíváncsi vendégére, meg van győződve, hogy Capeso van itt is ismét csak úgy, ellenőrzés céljából. Az alak megállt a küszöbön, a lány pedig nem hajlandó feloldozni magát embriópozitúrájából. Kegyetlen csend lengi be a félhomályba burkolózott helyet.
- Nem tudtam, hogy dohányzol már manapság. – nyugodt hang töri ketté a némaságot, elindítva a lányban az élet áramlását.
Ismét az az érthetetlen remegés fut végig gerincén, arca megtelik vérrel. Felpattan fektéből, a Reynolds felé fordul. Hitetlen, bugyuta arccal, kikerekedett szemmel vizsgálja az ajtóban állót, majd saját magát. Keresi az őrület jeleit, elképzelhetetlen számára az előállt helyzet.
- Le kellene szoknod róla, nem tesz jót a bőrnek. – leteszi botját a sarokba – Zavarok? – furcsállja Roxanne szótlanságát.
Válaszként a frissen újraszületett elélibben, lassan lesegíti a zakóját, majd kézen fogva vezeti az ágyhoz.
A szarkalábakkal alig tűzdelt szemei hunyorognak, remegő ujjaival száját eltakarja. Kézfején látszik a kor. Kidudorodó, mélyzöld erek pulzálnak végig ráncos végtagja bőre alatt. Halkan szipog. Tűkön ülök. Sejtem mi történhetett azon estén, de hallani akarom. Látom, igen látom beszédes, meghatódott ábrázatát, mégis biztos akarok lenni ebben a megmagyarázhatatlan mosolyban, ami kiült arcomra.
- Életemben akkor szeretkeztem először, és jobban belegondolva talán utoljára is. – hangja el-elcsuklik az emlékek intenzitása révén, teste meg-megremeg – Kiengedett haja frissen volt mosva, lágyan omlott arcomba mikor hanyatt fektetett. Miközben a számat és a nyakamat csókolta, kigomboltam az ingjét. Óvatosan emelkedett csak fölém, lassan helyezte rám arányos testének súlyát. Félt, hogy esetleg.. De én nem éreztem izmainak tömegét, egyre csak simítottam arcomat frissen borotvált arcához. Ingét remegő kézzel bizony nehéz volt kigombolni. – emeli fel a hangsúlyt egy apró, alig élő kacaj során – Mindig féltem attól, nem leszek elég jó egy férfinak sem, mert tapasztalatlan voltam a sex terén. – arcát felém fordítja, mosolyogva folytatja – De alaptalan volt ez a félelmem. A ruhákat, mint rózsa a szirmait, úgy hullajtottuk a földre. Akkor, tudja Annie, akkor megszűnt az idő, a tér, egyszerűen minden.. Nem mart családom kínzó emléke, nem tűzte nyársa agyamat felavatásom története. Átalakultam valami mássá. Karjaiban formálódtam akkor nővé. Hosszú ujjaival irányította minden porcikám.. Mintha ha csak egy agyagdarabbal dolgozott volna. Képlékeny és nyitott voltam. – szája a közeledő sírástól remegni kezd.
Az a szeretkezés olyan volt.. Olyan, mint a jeges, szirupos orvosság. A fájdalomtól sajgó lelkemet lassan ölelte át. Észrevétlenül szivárgott bele vérköreibe, lehűtötte benne a méreg marta sebeket, megfagyasztotta pulzálását. A boldogság úgy ért, mint az az érthetetlen égés, ha hosszan szorítasz kezeidben egy hideg hógolyót. Megéget. Összeszorítod szemhéjadat, és élvezed, ahogy lassú olvadásba kezd tenyeredben. Végül észrevétlenül, vízként csöpög le összeszorított ujjaid között. – jobb kezével megtörli láztól izzadt homlokát, majd felém tartja. Ujjait összezárja. Pillanatok alatt, mint egy gyenge virág, úgy nyitja ki ismét. Életvonalán lassan folyik végig a sós vízcsepp.
Percekig nem térek magamhoz. Révedünk magunk elé, őt az emlékek, engem a meghatottság ragad el.
1920. február 28. New York, Blue Rain club
Csókot lehel a homlokomra. Nem nyitom ki a szemem.. Anélkül is látom, hogyan veszi fel fehér ingét, fekete öltönyét, hogyan szagol bele utoljára szobám levegőjébe, és veszi el botját a sarokból. Az ajtót nyitva hagyva, nyikorogva csukódik be az önmagától. A csapódás hangja már állva talál engem. Az ablakon keresztül figyelem, Capeso milyen idegen ábrázattal nyitja ki az autó ajtaját. Annak az autónak az ajtaját, ami innen Arlent egyenesen a kikötőbe viszi. Ír és gall, mint mondta. Biztosíték, zálog, ígéret. Igen, hiszem a nevek jelentését.
Felveszem a köntösöm, lemegyek a konyhába, úgy döntöttem. Megkóstolom a tortát, elvégre születésnapom van. |
