Egyszer volt, hol nem volt, még az üveghegyen is túl, élt egyszer egy kislány, Ildi. Ildiről senki se tudta, még az anyukája se, hogy tulajdonképpen királykisasszony. Szép, hosszú, barna haja volt, amit két copfba fonva hordott, és mindig nevetett. Nagyon szeretett játszani és mesélni. Jó barátságban volt a manókkal és tündérekkel, akik a nagyszoba szekrényeiben laktak, meg a tévében, meg a régi szekrényes órában, meg a mosogató-szekrényben és még anya varrógépében is lakott egy kedves manócsalád. Ildi a játékai közül legjobban a macikat szerette. A babákra rá se nézett, hiába kapott rengeteget anyától és nagyitól.
Sok macija volt; egy egész mackócsalád. Az apamackó nagy, fekete bundájú volt, és Brummogónak hívták. A felesége, anyamackó, szép sárga színű volt, és valamivel kisebb, mint a párja. Kis kék szalagot viselt a nyakában, és Mamacinak hívták. Sok kis bocsuk volt. A kicsi kajla fülűt Fülesmackónak hívták, egy nagyobb barnát egyszerűen Medvének, mert mindig olyan komoly volt, a harmadiknak Mici-mackó volt a neve, mert pont úgy nézett ki, mint Mici-mackó a tévében. Ildi a legjobban mégis a kis Coccolino Macit szerette, akit nagyitól kapott. Ő volt a legkisebb a mackócsaládban, ezért Ildi el is nevezte Bocsinak. Fehéres-barnás szőre volt és pici, élénken csillogó gombszemei. Nagyon csintalan maci volt; a szüleinek bizony meggyűlt vele a gondja. Mindig keresni kellett, hogy hol van, folyton elcsatangolt az erdőben. Ráadásul mindig elcsente a mézet a konyhaszekrényről és összekente vele a bútorokat és a függönyöket. A szőre is csupa méz volt a szája körül, mert Ildi mézzel etette, meg csokival és kekszekkel. Ildi és a kis Bocsi elválaszthatatlanok voltak. Együtt mentek óvodába. Ildi magával vitte a telekre és nagyihoz. Amikor nagyihoz mentek anyával, már mindenki ismerte az utcában Ildit. A nénik mindig kijöttek a házuk elé és köszöntek nekik. Amint meglátták Ildit a kis játékmackóval, rögtön megkérdezték:
- Hát neked meg mid van?
- Coccolino Maci. - mondta anya.
- Ő Bocsi. Ez a neve! - javította ki Ildi dühösen.
Sok néni kitapasztalta már, hogy kell Ildit megviccelni. Elég volt egy rossz szót szólni Bocsira:
- Milyen csúnya mackó!
És Ildi nagyon mérges lett. Toppantott a lábával:
- Az én mackóm nem csúnya, hanem nagyon szép!
De ha valamelyik néni megdícsérte:
- Milyen szép mackód van! - Ildi nagyon boldog lett. Még jobban örült, hogyha még kekszet is kapott a szomszédoktól. Ilyenkor egy harapás jutott Bocsinak és egy Ildinek.