| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Kecsuán Ideje:: 06-12-2006 @ 02:02 pm |
|
|
|
|
|
Kecsuán hosszasan fogalmazott egy kérvényt. Keze izzadt, homlokán gyöngyözött a verejték, napjában többször zuhanyozott, mert a hátát aprószálú fekete szőrök borították. És Kecsuánt néha megcsapta a saját idegesen hűvös-vizes hátából áradó illat. Melyet nem talált túl megnyerőnek, és ettől még inkább felfokozódott a kérvény miatt kialakult akut idegessége.
Feszült volt, az utcán is jegyzettömbökkel mászkált, mert azt tartotta, azonnal le kell írjon bármit, ami a kérvénnyel kapcsolatosan eszébe jut. Vélekedése szerint az embernek stressz hatása alatt igen jó gondolatai születnek, de a feszültség miatt ezeket azonnal el is felejtjük. Ezért kell mindent, mindig leírni. Mindig, mindent, azonnal. Kecsuán ettől kissé furcsává vált, szerencsére egy olyan városban történt vele mindez, ahol az emberek egyáltalán nem törődnek egymással, általános jellemvonása minden polgárnak a teljes mértékű közömbösség. A mindent elsöprő közömbösség. Kecsuán kérvényének is ez volt az oka tulajdonképpen.
E környezetben kissé szenzibilisre sikeredett lelkülete mélyén ugyanis már felsejlett a szomorú valóság, miszerint magának a kérvénynek csak addig van némi értelme, míg megmunkálás alatt áll, azaz a Kecsuán tulajdona. Így ahogyan mondom: a tulajdona. Mindenkinek volt egy-két kérvény a rovásán úgy amúgy, de ezt csakis a megszokásra lehetett visszavezetni. Mert mindenki igen pontosan tudta, hogy a kérvény az a műfaj, amelyre sohasem érkezik visszajelzés. Ezért a benyújtásuk pillanatában ezek az iratok az enyészet és a felejtés kezére kerültek azonnal, a beadó és a befogadó részéről egyaránt.
Ezt Kecsuán is igen jól tudta, de nem, valahogyan nem tudott megbékélni a gondolattal, ezért úgy döntött, hogy addig húzza-halassza a dolgot, ameddig csak lehetséges.
Mérgezett egérként körözött a városban, a munkáját sem volt képes elvégezni, csak ímmel-ámmal, de ezt is csak azért, mert tudta, a közömbösség istene a munkahelyeken is jelenvaló hatalom, örökön örökké, és mindörökké, szinte azt mondhatnánk erre, hogy: ámen. Magyarán, senkit sem érdekelne az ő belső vívódása, amely miatt munkavégzés szempontjából teljesen leépült, egyszerűen csak kirúgnák. A kérvényezési lehetőség útját teljesen elbarikádolva előtte.
Kecsuánba naponta több fájó felismerés hasított, mindezeket esténként összegezte, úgy, hogy a napközben lefirkált gondolatokat éjszakánként összegezte, hajnalra pedig kivonatot készített mindebből, hogy teljesen áttekinthető legyen...magamagának. Ettől a művelettől kialvatlan, megfáradt és még idegesebb lett.
Elviselhetetlennek érezte hirtelen a tömegközlekedési eszközök használatát, egyszerűen megbolondult attól a sok közömbös érintéstől, lábra tiprástól, fenekéhez-nyakához szorulástól, amit a buszokon, metrókon tapasztalt, szinte szerzett, hiszen Kecsuánnak olyanná váltak már ezen érintések, mint egy-egy kiadós és kegyetlen verés.
Az utcán a falhoz közel lapulva osont, de úgy, hogy ne érjen hozzá mégsem az épületekhez, ezek közömbös érintése ugyanis már túl sok lett volna a számára, egy falra azért mégsem lehet ordítani. Gondolta akkor, nem ismervén fel a falaknak való ordítás grandiózus lehetőségét. A kérvény anyaga ekkorra már kétkötetnyire duzzadt, vele együtt a Kecsuán szeme alatti karikák is, és a hasogató felismerések zápora sem hagyott alább.
Időközben, az egyik éjszakai összegzés alkalmával Kecsuán felismerte magában a meg nem értett zsenit, és ennek fájdalmait, társadalmi kitaszítottságát. Ebből logikusan következett a következő felismerés, miszerint mi a fenéért akarna ő meg nem értett zseniként a társadalom szerves részévé válni. Ha már nem az, és a jelek szerint erre nincs is túl sok remény, rémlett neki, úgy olvasta valahol, hogy a hozzá hasonlatos életpályával és sorssal rendelkező zsenik mind egyedül haltak meg, ágyban-párnák közt (ami mégis holmi, a társadalom részéről jövő megértésre utal), vagy tengerek partján. Esetleg leestek egy székről a villanykörte kicserélése közben, nyakukat szegték, és múmiává száradtak, mire valaki megtalálta őket, a bevett szokásokkal ellentétben: véletlenül.
Kecsuán elégondolkozott azon, hogy vajon őt ki találhatná meg véletlenül. És ki fedezné fel utóbb zsenialitását. Mert ez is hozzátartozott a társadalom által meg nem értett és kitaszított, és molesztált zsenik praxisához, hogy haláluk után azon nyomban felfedezték őket. Megállapították róluk, hogy zsenik voltak és a társadalom által kivetettek. Ezért sürgősen elkezdték feldolgozni azt a rengeteg anyagot, amit ezek az egyedek összeírtak szomorú, árva életük során, és elkezdték gyorsan megérteni őket. Ezen a zsenik holtukban jót nevettek, mert tudták, hogy őket az egyszerű emberek nem érthetik meg, mert ahogyan azt már N., egy hasonszőrű megmondta: minél magasabbra repülünk, annál kisebbeknek látszunk azoknak a szemében, akik nem tudnak repülni.
Kecsuán már a bőrén érezte a sok magasba tekintgető szempár értetetlen bámulását, a ragacsos szemgolyók matató, reszketeg kutakodását is határozottan észlelte a testén.
Utóbb jött rá, hogy a ragacsos érzések a testén egyelőre csak abból a dinnyéből származnak, amelynek a leve valószínűleg végigfolyt a mellkasán, meg a dinnye magvaitól, melyek ott virítottak a Kecsuán mellszőrzetében.
A kérvény közben egyre csak dagadt. Kecsuán a zsenikre jellemző feledékenységgel már csak homályosan emlékezett arra, hogy mit is akart kérvényezni, de utóbb rájött arra is, hogy ez egy teljességgel elhanyagolható kérdés, csak az a fontos, hogy a gondolatok egymás után helyezéséből milyen egyéb gondolatok születnek.
A közömbösség elleni harc legjobb fegyvere pedig az lesz, hogy magát a kérvényt egyszerűen nem nyújtja be sehová, hanem megtartja magának, hogy aztán azon a napon, amikor villanykörte cserélés közben majd leesik a konyhai hokedliről, és múmiává aszalódik, míg valaki véletlenszerűen megtalálja, az életműve is vele legyen.
Hogy az a sok ember, aki mostani szárnyalását érthetetlen szemekkel bámulja, mert képtelen a repülésre, legyen, amit tévesen felismerjen. És hogy, a társadalom által meg nem értett zsenikre jellemző közömbösséggel vihoghasson, félreértettségén.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 06-12-2006 @ 02:02 pm
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 06-12-2006 @ 02:26 pm)
Comment: Remekül írsz, gratulálok. Üdv: Angelika |
|
|
|
|
|
