Teltek-múltak a napok,
mindegyik egy évszázadnak hatott.
A tavaszt nyár követte,
a nyárt az ősz hűvös szele.
Lassan reményét vesztve,
érte a lányt az új év hideg tele.

Szomszédjában gazdag legény lakott,
ki a lánynak sok éve már bókolt.
Három éve már, hogy elment,
ne várd vissza, kár te érted.
Ily szavakkal győzte a lányt,
s a lány beteg édesanyját.

Akárhogy nem akart hinni a lány,
évek távlatában mindhiába várt.
Idős édesanyja is az ágynak esett,
tudta gyermeke, hogy halálos beteg.
Nem telt belé még két hét,
oly hamar vitte el szegénykét.

Idős asszony leányát hívta,
hófehérbe húzott halálos ágyára.
"Drága gyermekem, egyet ígérj meg,
nem várod meg a következő telet.
Fiatal életed így te ne emésszed,
menjél hozzá a szomszéd legényhez."

Hűvös-lucskos téli éjszakán,
vitte el anyját a kegyetlen halál.
Friss fehér hó hullott le reggel,
de a lány ruházva volt korom feketével.
Halkan temették kedves édesanyját,
fagyott rögök verték koporsóját.

Mindhiába várt s remélt még a lány,
megfogadta így hát anyja tanácsát.
Gazdag legény fehér ruhát vett,
gyöngyökkel kirakott tündöklő szépet.
Magára fekete selyemből,
csillogó öltönyt vett föl.

Fényes meleg tavaszi délutánon
virágok lilultak az orgonafákon.
Díszes sereg vonult a falu szélére
apró kápolna cifra elejébe.
Könnycsepp fénylett a menyasszony arcán
de a pap már kimondta áldását.

A vőlegény hatalmas udvarán,
az ifjú pár lakodalmán,
vendégsereg mulatozott,
evett-ivott, táncot ropott.
A menyasszony is táncolt már,
halvány mosoly ült ki az arcán.

Mousa Tünde

Folyt.köv.