[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 199
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 199


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Roxanne (VIII.rész)
-: Xiam
Ideje:: 06-15-2006 @ 08:34 pm

1934. május 26.

Egy karavánnak is beillet az a kocsisor, amivel elindultunk keresztül az országon. Mint a vándorcigányok, vagy cirkusz szeltük ketté Amerikát, egyenesen nyugat felé. A sivatagon alig pár éves friss országúton mentünk. Ez volt életem második útja. Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, ha elindulok, hát hosszú idő telik el a célig. Egyszer keresztül az óceánon, aztán a sivatagon.
Nem találom az otthonom, talán sosem volt. Állampolgár vagyok immár 10 éve ezen a rohadt kontinensen. Gyűlölöm. Hol van az a hűsítő lengyel szél? Hol marad nagyanyám régi köszöntése?
A club küszöbét egy köpéssel búcsúztattam. Valami ismét elkezdődik, de amit magam mögött hagyok, annak sosem lesz vége. Félnek tőlem, imádnak engem, rettegek tőlük, utálom őket.
32 éves vagyok, és még tudok undorral nézni a gyerekekre. Amy férjes asszony, hét év alatt teljesen más életet élt, mint én. Megkeseredtem, ő kivirult. Capeso, és mi ketten maradtunk meg a régi csapatból. Utoljára 1930 szilveszterén feküdtem le valakivel, már nem is emlékszem, ki kapott meg utoljára, pedig akkor már nem pénzért, „csak úgy” ment az egész.. Annyira arc temetkezett tömött hajamba, annyi test próbált karjaimba simulni, annyi kéjes zihálás csurgott le fülem tövén, hogy már el is felejtettem, milyen a hétköznapi, semmit nem akaró érintés..
A sivatag. A sivatag az valami csoda.. Száraz, forró, kong az ürességtől, emlékeztet valahol a lelkemre.
San Fransisco-ban újra új nők után kell néznünk, akik fogadnak majd néhány kivételesen üzleti partnert, vagy játékost. Azt hiszem a casino jó hely lesz egy magamfajtának, Capeso mögött díszként a póker asztalnál, a „lányaimat” irányítva, szemmel tartva, és üvöltve Amy gyerekével. Remélem, egyszer-egyszer én is beállhatok kártyázni, már most égeti a tenyerem a zseton. Gazdag vagyok. 17 évnyi ribancok fejedelmi titulusa bizony jól fizetett.. De mire költsem? Ruhák, cipők, rúzsok, fehérnemű. Ugyan! Hol érint már az engem?
Én adtam neki nevet. A pezsgőt is én pukkasztottam ki a megnyitón, valahol az én kezem munkája is..

1935. február 27. San Fransisco, Aridus casino

Abban az ébredésben nem volt semmi különös. Kortyolgattam a kávém a szobámban. Kifésültem a hajam, végignéztem a napfelkeltét az ablakomból. Lementem lifttel a lányokat emeletére, mindenkit ellenőriztem.. Arra emlékszem, Susan épp honvágya miatt sírt, és üvölteni merészelt velem, felpofoztam. Bizonyára, mint mindig, akkor is késve értem az asztalhoz, az az öt perc minden dívának jár. A „család” ismét csak fanyar mosollyal fogadta üdvözletem, kivétel persze Amy kicsi kis fattya, ahh, ha az apja tudná.. Capeso mama a jobbomon ropogtatta kopott fogaival a pirítóst, imádtam az öreglány kosztját, amikor az ünnepekkor odakeveredett a fazekakhoz.. Már vagy száz éves lehetett a kis múmia testű, de esze, mint a beretva, tudása, mint a legjobb francia szakácsé.. Hiába, hozzászoktam, és szerettem az olasz konyhát.
Szerintem azon a délelőttön is minden a kerékvágás szerint zajlott, ugyan miért lett volna másképp? Ugyan.. Hagyjanak már ezekkel a hülye „én már akkor éreztem” szöveggel, amivel manapság a fiatal hölgyek operálnak. Ezeknek a maiaknak már fogalmuk sincs, mi tesz egy nőt nőve, állandóan csak az emancipácóról papolnak, és a munka jogáról. Hova korcsosulunk? Hol érdekel egy nőt a politika? Ugyan ki félt attól a kis bajszos figurától, aki ott üvöltött Németország élén?
A délelőtt és délután.. Ne, ne érdeklődjön senki.. Akkoriban már kevesebb alkohollal és cigarettával telt.
De az az este.. Fenn a színpadon, mögöttem fekete emberek fekete öltönyben, rikító fehér ingben, és azzal a rikító fehér vigyorral. Vörös, hosszú, combomig felsliccelt ruhában, mély dekoltázzsal, rivalda fényben. Csak én és a muzsika, a fények és a siker. Hangom betölti az egész bárt, kihallatszik talán a játékterembe is, ha egyátalán van ilyenkor ott valaki, hiszen fellépek.. Az a Gershwin dal..  Még ma is dúdolom néha. I Got Rhythm, I got music, I got my man/gir,l Who could ask for anything more? I got daisies in green pastures, I got my man/girl, Who could ask for anything more ? Olyan boldog hazug mosollyal egyik számot sem tudtam előadni, mint ezt.
Azon az estén Capeso egy hatalmas tortával bukdácsolt fel hozzám a pódiumra. „Füllentenek ezek a gyertyák! Minimum 5-öt leveszünk!” – kiabált bele a mikrofonba, zsíros ujjaival ki is tépett pár szál gyertyát a süteményből. És ünnepeltek, én mosolyogtam, eljátszottam a boldogságot újra meg újra, tenyeremről csókokat szórtam szét a bárgyú pasasoknak. Nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy elbúcsúzzam tőlük, eltűnve a függöny mögött.
Eljátszani a részeg fruskát a gratuláló üzletemberek fülledt gyűrűjében sosem untatott, ilyenkor bárkit megsérthettem, nem lett bajom belőle.
Az éjfél a konyhában talált, Capeso mama a kedvencemet tolta az orrom elé. Spagetti rákkal, sok-sok fűszerrel. Emlékszem nevettünk, hangosan, jóízűen a gyermekkori meséin. Ketten a tölgyfa asztalnál. Őszinte vigyorral szippantottam fel a tészta szálakat, kislány lehettem mellette, mint akkoriban Marie nagyi ölében. Még mosolyogtam, amikor komoly tekintete arcomba furakodott.
- Jaj, lányom. Mondd mi lesz veled?
Szólni sem tudtam, a villát lassan eresztettem le tányérom mellé, szalvétámba megtöröltem szám szélét, és mint a gyermek ki rosszat tett, összehúzva néztem magam elé.
- Jaj lányom. Maholnap 40 éves leszel. Nézz a szemembe! – csapta le konyhai törlőkendőjét az asztalra. A méregzöld fegyvereim kifakultak egyszeriben, amikor ráncai között megbúvó őzszempárba néztem. – Hat gyermeket neveltem fel! És Isten bíz’ én büszke vagyok drága Camillora is, bármilyen úton is jár! Az életem értelme sikeres, látom az unokáimat, sőt, immár dédi vagyok.. De te hol vagy, Vandalina? – mindig így szólított. – Hol van a férfi? Hol van a szeretet? És hol a boldogságod?  - közelebb jött, kezét méhemen nyugtatta – Mondd, hol a boldogságod? – simogatni kezdte. – Mi más adhatna neked értelmet, mondd? Jaj, lányom! Kérlek, egyszer az életben, ne a csökönyös fejedre hallgass! Sosem voltam szerelmes, Isten lelkemet úgy lássa, de képes voltam megszeretni a férfit, aki elvett, hiszen megajándékozott, és én viszont őt.. Ha nem is hat, de legalább egy, kincsem.. Legalább egy gyermek. Merj egyszer az életben felelősséget vállalni! Ha nem is magadért, de egy gyermekért!
Kitéptem magam a székből, bőgtem, mint akit megvertek. A szobámban csak lassan nyugodtam le, ott, igen, ismét ott a tükör előtt, farkasszemet nézve az ellenséggel.
Már épp aludni készültem, amikor valaki kopogtatás nélkül belépett az ajtómon. Halkan koppant a botja a parkettán, csendesen próbálta felakasztani a kabátját, hosszú haját kezével hátrasimította. Tátott szájjal figyeltem az ismert mozdulatokat. Ott álltam a szobában, ahol annak idején, és ő ott, és ugyanolyan könnyen meg is talált.
- Jó estét! – Arlen egy gyengéd csókot lehelt a homlokomra.
Az utolsó ünnepelt születésnapom volt. Az utolsó önfeledt ölelkezés. És én csak mosolyogtam, és sírtam, és mosolyogtam. Gyűlöltem, és szerettem. Elhagyott, otthagyott, és előkerült.
Reggel mellette ébredtem. Elnyúltam karjaiban, ekkor kezdtünk el beszélgetni. Felesége volt, két gyereke. Üvölteni volt kedvem.. Én tényleg elhittem, ilyen öreg, és tapasztalt fejjel, hogy értem jött. Én tényleg úgy gondoltam, hogy most már örökre. Én akartam, hogy ő és én. Tévedtem. Ekkor életemben utoljára.
Veszekedtünk. Ó, Istenem! Hogy lehettem ilyen naiv fruska?! Hogy kérhettem, hogy hagyja ott a családját, és szöktessen meg?! Hiszen felnőtt emberek voltunk, hol járhatott az eszem?! Hogy lehettem ismét az a buta kamaszlány?!
- Vanda! Fogd be! - testével rám nehezedett, hűs tenyerével befogta a számat, dühös volt, sziszegte gyöngy fogai között a szavakat. – Mit képzelsz magadról? Ki vagy te? Egy senki vagy, Vanda! Egy ribanc! És az is maradsz örökre, le nem moshatod magadról.
Miután átlépte a küszöböt megértettem mindent. Összepakoltam. Csak Capeso mamától köszöntem el. Akkor még nem tudtam, hogy nem egyedül indulok útnak.



Utoljára változtatva 06-15-2006 @ 08:36 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: EnolaG
(Ideje: 06-16-2006 @ 01:31 am)

Comment: és Amy?... azt hittem róla is lesz valami. hűűű. ha ez az utolsó, akkor nagyon szomorú leszek, mert szerintem ezek annyira jó... részletek egy nagyon történetből.


Hozzászóló: blue
(Ideje: 06-16-2006 @ 08:38 pm)

Comment: Nagyon jó.


Hozzászóló: prayer
(Ideje: 06-17-2006 @ 07:14 am)

Comment: Nagyon tetszik ez a stílus, amivel írsz! Más mint a többieké. Talán tömörsége miatt. Mégis vannak részek, amiket nagyon alaposan körüljársz. Végig lekötöd a figyelmemet, és kíváncsivá tesz a következő mondat. Csak az nem tetszik, hogy nem tudom, olvasod e, a hozzászólásom!


Hozzászóló: Xiam
(Ideje: 06-18-2006 @ 10:43 pm)

Comment: Kedves Prayer! Persze, hogy olvasom! És nagyon hálás is vagyok nektek ezért! Még egy rész lesz.. valahogy jövő hét vége felé várható.. ott majd meg szeretnék ejteni egy szerkesztői kiszólást is :)


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.36 Seconds