Te még azt, ó jaj! nem is tudod a léten túl, ott a föld alatt, tudd meg hát, a kis rúzstokod, a keskeny tükrös, rám maradt.
Varázstükör ez, s a fétisem; látom benne megnyílni ajkadat, mikor néha, titkon előveszem - ott vagyunk a Dóm oszlopai alatt.
Tükrében szemed tükrét látom, s szemöldököd karcsú, barna ívét, mintha lennél egy derengő álom, vagy hervadt virág, réti margarét.
S látom, ahogy ottan ölelkezünk, a Dóm fehér, dór oszlopai alatt, míg egymáshoz ér a szánk, a kezünk, látom megnyílni dús ajkadat.
Emlékszem akkor suttogva mondtad: melled duzzadt, s mennyire feszül, fáj, mikor én habzsolva csókoltam ajkad, te már pár hetes kismama voltál.
Kértél: segítsek, s én kiszoptam melledből néhány korty édes tejet, s míg a hold lengett fehér fátyolban, én lentről hallgattam lihegésedet. - -
Rúzstükrödben látom most mosolyod, de kihull kezemből, s összetör, s száz szilánk mutatja sárga fogsorod, amit már nem fed finom ajakbőr… |