Holdfény borította ezüstös tájon
kóborol, s engem elkerül az álom.
Párnámra hajtom fáradt fejem,
lehunyom két álmos szemem.
Itt kuporgok álmokra várva,
várva , hogy térjenek hozzám vissza.

Álmodni akarok újra veled,
álmodni, hogy vagy te még nekem,
álmodni, hogy perzsel még a vágy,
álmodni, hogy vársz még rám,
álmodni mintha ez lenne valóság,
álmodni, álmodni mindig csak tovább.

Vánszorog az álom már vissza hozzám,
gyűrött párnák közt kócosan talál rám.
Merről, s mikor jött, észre sem vettem,
pilleszárnyán rebbent el mellettem,
álomporát szememre hintette,
lebegve vitt az álmok mezejére.

Holdfény borította ezüstös tájon
járhatok már én is, erre vitt az álmom.
Mező füve susog csengő álomnótát,
falevelek zizegik zengő dallamát,
és lám, itt vagy már te is kedvesem,
álmaink dalát dúdold örökre velem.