Te vagy nékem a fény,
feketeséget ha szül az éj.
A sötétben félelmem veszed,
és én karjaidban megpihenek.

Simogató szellő vagy te nékem,
perzselő napnak ha tüzében égek.
Forró testemet hűsíti leheleted,
és én karjaidban megpihenek.

Te vagy nékem a tavaszi eső,
lankadt kedélyemet frissítő.
Izzó bőrömre hullatsz hűs cseppeket,
és én karjaidban megpihenek.

Te vagy nékem télben a hó,
tisztán-tündöklőn ragyogó,
fehérbe borítod mind a földeket,
és én karjaidban megpihenek.

Betévő falatom vagy te nékem
éhhalál nélküled az élet.
Szerelmeddel táplálod lelkemet,
és én karjaidban megpihenek.

Mousa Tünde