Térdedre fekszem, s ráhajtom combodra lüktető fejem Vigyázod simogatva, mint rianó vadakra terülő sötét Dúdolj, távoli, ismeretlen dalban – csak dúdolj nekem Nyugtasd az értelmem lázadó, vérbe borult ködét
Elringok, lám öledben, csodád mosolycseppje von Viasz-magzatmázas arcomra csók-pillangók szállnak Ruhák selymévé változik az utca köve, s kemény beton Most zsebkendőbe kötve tűnik el négy sarka a világnak
Vége a harcnak, gyermeki, pásztortűz-ajkú lett partod Úgy duruzsol szerelmed, mint távozó kedves után hajló ág Alszom biztosan már, hisz nem érzem, hogy tartod Súlyát te viseled fejemnek, s csónakot old egy halász odaát
2006-07-06 |