New Orleans külvárosának egyik harmadik emeleti lakása volt az egyetlen, melynek minden ablaka zárva volt, annak ellenére, hogy a hosszú meleg és száraz idő után végre az esőnek köszönhetően lehűlt a levegő.
A lakás utcára néző, aprócska szobájában halk zene szólt, a jazz hangulata töltötte be a szobát. A szaxofon hangja visszaverődött a cigarettafüsttől megsártult falakról. A sűrű füstön áttetsző óra halkan ketyegett, fél négyen álltak a mutatók. A lakásra a szombat délután nyugodtsága, csöndessége telepedett. A halk jazz-t elnyomta a néha-néha arra járó autók zaja, ami, ahogy jött, úgy el is halt a távolban. A tömény füstbe egy-egy kifújt karika ereszkedett, majd szertefoszlott a levegőben. Egy kecskelábú üvegasztalon egy üveget öt pohár vett körül. Az üvegben Johnny Walker, a poharak félig üresen vagy már teljesen üresen pihentek a fakeretbe szorított üveglapon. Az ablakkal pontosan szemben, egy alacsony, keskeny faasztalon egy picike, öreg, fekete-fehér tévé porosodott, már ki tudja mennyi ideje. A faasztal alsó pocán töb éves újságok hevertek, a földön, a polc alatt, apró dobozokban gyűltek a családi fényképek és az újságkivágások, cikkek illetve prospektusok.
Az asztalon heverő egyik pohárra egy csontos férfikéz fonódott, a pecsétgyűrű halkan csengett a kristálypohár oldalán. A pohár egy szakállas szájhoz kanyarodott, és hozzákoccant a férfi vastag keretes szemüvegéhez. Majd újra az asztal üvegjéhez. A férfi szájához emelte a cigarettát, és mélyet szívott belőle, majd kifújta a füstöt. Ezzel egy időben, vagyis talán néhány pillanattal később, még négy füstkarika szállt ki a szobába.
Az asztal körül egy bőrhuzatú kanapé és két fotel szolgált ülőhelyül. A kanapé huzatja nyikorgott, recsegett, mikor az egyik termetesebb férfi felállt róla. A szoba falához támasztott könyvespolchoz sétált, szemügyre vette a rajta sorakozó kiadványokat. Végül, pár perc gondolkodás után, leemelt egy verseskötetet, és visszasétált vele a kanapéhoz. Lassú, nehézkes járása volt. Az öreg bútordarab hatalmasat nyögött a férfi ráhuppanó súlya alatt. Ujjával végigsimította hátravésült, fekete haját és kefeszakállát, pillantása egy percig elidőzött a szoba átellenes falára függesztett naptáron. Júniushoz volt lapozva. Az egyik szombati nap kék tollal volt bekarikázva, alá nyúlt, összevissza álló betűkkel egy szót írtak: "cigarettaklub". A férfi félmosolyra húzta a száját. Kinyitotta a könyvet, találomra felütte valahol.
Fény szűrődött be az ablakon. A délutáni nap sugarai halványan megvilágították a tömör füstöt a fülledt szobában. A testes férfi letette a könyvet az alkoholos üveg mellé, és mellényzsebéből előhúzta a tiszta, vasalt zsebkendőjét. Megtörölgette vele homlokát és szemeit, majd szépen összehajtva visszadugdosta a helyére. A könyvet bámulta. Kék szövetborítása itt-ott megkopott, szakadt volt. Gerincén valaha aranyszínű betűk mutatták a címét, de már az is megfakult, olvashatatlanná halványították az évek. Felvette és ölébe fektette az ósdi kötetet. Bele-belelapozgatott, itt-ott megállapodott tekintete, szemei sorról sorra ugráltak lefelé. Hirtelen becsukta a könyvet, és nagy levegőt véve feltápászkodott. A kanapé ezalkalommal is recsegett, ahogy felállt. Csoszogva ment vissza az ütött-kopott, már használtan vásárolt könyvesszerkényhez, és felbillentette a könyvet az egyik magasabban levő polcára. Visszafele tett egy kis kitérőt az asztal felé. Vaskos ujjaival torkon ragadta az üveget, és az asztal sarkán levő poharat teletöltötte az itallal. Az üveg koppant, ahogy hozzáért az asztalhoz. A vastag ujjak most a poharat markolták. A férfi visszadöcögött vele a kanapéhoz, és leült a helyére.
Ekkor az egyik fotel bőrhuzatja jelezte, hogy valaki felállt róla. Az addig ott helyet foglaló férfi felegyenesedett. Hosszú, vékony lábain olyan halkan járhatott fiatalabb korában, akár a róka. De, akárcsak a kis társaság töbi tagját, őt is utolérte a kor. Jobb lába melett bot koppant a fényes parkettán. Sántítva kiment a szobából. Még egy darabig hallatszott a bot kopogása, majd hirtelen az is abbamaradt. Aztán, egy kis idő múlva, újra koppant a bot, aztán mégegyszer, mégegyszer. Visszatért a szobába. Hóna alatt cipelt egy újabb üveg alkoholt. Botját a fotel mellé döntötte. Leült és egy mozdulattal lecsavarta az övegről a kupakot. Azt az asztal sarkára tette, az üvegból pedig mind az öt pohárba töltött egy keveset. A két üveg, az alkoholé, és az asztal lapja, összekoccant. Az üveg nyakán egy csepp ital kezdett el lefele csurogni. Végigjárta az üveg nyakát, majd a hirtelen kezdődő hasát, a címkén végigfolyt, majd, az asztal fölött egy kicsifel, egy ráncos ujj várta. Az egy széles szájhoz ért. A férfi, ugyanazzal a kezével, a ballal, kivette utolsó szál cigarettáját a papírdobozból, és a szája sarkába tette. Zakója zsebéből elővette egy doboz gyufáját, és meggyújtott egyet, de az elalut, mielőtt a cigarettát meggyőjthatta volna. A férfi beledobta a hamutartóba, majd mégegyszer próbálkozott. Ez a gyufa végre lágra lobbantotta a dohányt, és csak utána aludt el. A vén arcú férfi halkan pöfékelt tovább.
A ház előtt hirtelen dudált egy autó. A kanapén középen helyet foglaló férfi összerezzent. A dudálás kizökkentette gondolataiból. Levette szemüvegét, és távolabbról megszemlélte a vékony keretbe foglalt, kerek lencséket. Ölébe támasztotta, majd ő is elővette zsebkendőjét. Rálehelt az egyik lencse mindkét oldalára, és a zsebkendővel gyorsan megtörölgette azt. Ezt megismételte a másik lencsével is, majd visszatette a szemüvegét nagy, lapos orrára. A lencsék kihangsúlyozták mélyes ülő, karikás szemeit. Az órára pillantott, majd felállt helyéről, és kiment a szobából. De rögtön meg is állt. Visszatért a társaság többi tagjához. Őszülő, ritkás haját elfedte egy fekete kalappal. 
-Uraim! Öt óra. - jelentette be rekedt hangján, majd a többiek felé megbiccentette kalapját, és elment. Még három férfi kelt fel a bejelentés után, és ők is kalapot vettek. Ki ilyet, ki olyat. A sánta férfi előrebicegett, és ajtót nyitott. A távozók megemelték kalapjukat, majd az utolsó férfi után bezárult az ajtó. A termetes, kefeszakállú, hátrafésült hajú Al Hirt visszasántikált a szobába, és nagyot kortyolt a poharából. Az ablakra emelte pillantását. Abban a percben kezdett esni az eső. Ahogy kinézett az ablakon, látta a többieket libasorban elvonulni, egymás után - mellett, ahogy épp sikerült. Aztán nehézkesen leült a kanapéra, ahogy még az imént három úriember foglalt helyet. Belebámult a füstbe, nagyot sippantott belőle. A maga nyugodtságával, kellemes semmittevésével, melegségével és lustaságával, ismét eltelt egy szombat.