[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 168
Tag: 0
Rejtve: 1
Összesen: 169


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Büszkeség
Ideje:: 07-10-2006 @ 11:52 am

A férfi megfeszítette az íjat, szeme a távoli célpontra szegeződött. Izmos ujjai remegés nélkül fogva tartották a nyílvesszőt, majd lőtt. A nyíl pontosan beletalált a fára rajzolt kör közepébe, a három másik mellé. Az íjász hümmögve vette tudomásul az újabb találatot, mielőtt ismét felajzotta a fegyvert.
- Robert? – bukkant elő a fák közül egy alacsonyabb, de izmosabb férfi.
Haja ugyanolyan gesztenyebarna volt, szája azonban erőszakosabb vonalú, erős, szögletes álla a konok emberek sajátja. Kérdőn nézett bátyjára.
- Mit művelsz itt, testvér?
A megszólított összeszorította száját, újra a célra koncentrált, és lőtt. Bele a közepibe.
- Szép lövés- köpött egyet a földre öccse. – Szóval?
- Szóval?
- Miért ez a nagy gyakorlás?
A magasabbik csak vállat vont és letámasztotta az íjat. Levette a tegezt a hátáról és kulacsából húzott egyet. Indult volna vissza felé, mikor öccse karon ragadta, erős ujjai a másik kezére kulcsolódtak. Férfi állt szemben férfival, farkasszemet néztek, majd az alacsonyabbik megszólalt.
- Ugye nem arra készülsz, amire gondolok?
Robert összeszorította száját, kezét kiszabadította és ellépett öccse mellett. Az dühödten eléperdült.
- Meg ne próbáld! Én is láttam a kiírást. Képes volnál odamenni abba a várba, annak a szemétládának a mulatságára, a többi paprikajancsi közé?
A báty szeme rándult egyet, öccsét kikerülve folytatta útját a ház felé. Az fújtatva loholt utána.
- Ha megteszed, nem vagy a testvérem többé! – vicsorogta.
Robert csak egy pillanatra lassított, majd eltűnt a fák között. Gyomrában mintha egy sziklatömböt cipelt volna, Érezte, öccsének valamelyest igaza van. Ő akarna a legkevésbé odamenni Lord Breton várába. Kerülné, mint a tüzes poklot, ha tehetné.
Tüzes pokol…igen, még mindig érzi orrában az égő hús szagát. Ahogy a lángnyelvek kicsapnak az ablakon, kishúguk sikítva kuporog a sarokban...
Breton gróf egy vadászat során vetett szemet anyjukra, amikor az gombát szedett az erdőben. Jó mulatságnak találta, hogy a szemrevaló, megriadt asszonyt nemes vadként végighajszolja az erdőn, majd betörjön otthonába. A gróf katonái kíséretében leszállt a lóról, és követte a házba menekült nőt. Odabenn erőszakoskodni kezdett vele, nem törődve a házban lévő négy kicsi gyerekkel.
Robert nem volt otthon. Apjával épp hazaértek a vadászatból, amikor látták a katonákat és hallották anyja sikoltozását. Apja keresztülrontott rajtuk, hiába állták útját. Már az ajtóban volt, amikor az egyik katona hátba lőtte. Hátában a nyílvesszővel még betámolygott a házba és ott esett össze.
Anyja, aki rúgkapálva küzdött a gróffal, felsikoltott, látva férjét összeesni. A gróf megelégelte az asszony ellenállását, és vaskesztyűs kezével nyakon vágta. A nő a tölgyasztal felé esett, feje nagyot koppant, nyaka megreccsent, majd furcsa, kitekeredett tartásban elnyúlt a földön.
A gróf dühösen kiabált a katonáknak. - Átkozott! -Gyújtsátok fel! – Gyújtsatok fel mindent!
A faház hamar lángra kapott, a gróf bosszúéhes arccal nézte, majd katonái élén ellovagolt.
Robert - aki eddig a fák között kuksolt - könnyektől maszatos arccal rohant a házhoz, kezét arca elé téve a forróságtól. Gyomron vágta a látvány, ami odabenn fogadta, miután beverekedte magát a lángokon keresztül. Apja nyílvesszővel a hátában a földön, anyja sem reagált már semmire. Húguk, Marie a sarokban sikított, öccsei az ágy alatt kuporogtak a sokktól megnémulva.
Rákiabált a legnagyobbra, Simonra, aki akkorra anyjuk mellett térdelt.
- Hagyd, nincs értelme, vidd ki a kicsiket!
Ő felkapta Marie-t. Kifelé menekülve bal keze csúnyán megégett, de nem törődött vele. A gyerekek összebújva nézték végig, amint házuk porig ég anyjuk és apjuk testével együtt.

Robert megtapasztalta, mennyi erő és szorgalom kell ahhoz, hogy árván maradt testvéreiről gondoskodjon. Simon ebben nálánál jóval kevésbé vett részt, őneki csak a bosszú lebegett a szeme előtt. Gyűlölködött és fogadkozott, hogy megfizet a grófnak. Apjuk híresen jó íjász volt, a legjobb a környéken. Fiai sem hoztak szégyent rá. A két legnagyobb gyakran járt vadászni, csakhogy abban az erdőben kevés volt a vad. Mindig szűkösen álltak élelemmel. Ahogyan most is.

Simonnak igaza van, nem kellene odamennie. De a díj az díj, abból végre vehetnének enni a kicsiknek. Simon belépett a házba. Még mindig dühösen nézett rá, amint íját próbálgatta.
- Sosem gondoltam volna rólad Robert. Hogy ennyi büszkeség sincs benned.
Robert agyát elöntötte a düh vörös ködje. Ő sokkal többet látott és érzett nélkülözésükből, mint Simon, aki néha napokra eltűnt, isten tudja, hová. Nem ő hallgatta testvéreik panaszát, amikor éhesek voltak.
Megragadta Simont, és odapenderítette a fekvőhelyhez, ahol testvéreik aludtak.
- Nézd meg őket, Simon, nézd meg – mondta fojtottan.
Marie gyönyörű kislány lehetett volna, anyjuk melegbarna szemét örökölte, de alig volt hús a csontjain, arca sovány, beesett. Öccseik nem különben.
- A te fene nagy büszkeségeddel nem tömhetjük be a szájukat. Kétszáz arany a győztes íjász jutalma. Száz a másodiké. De igen, van büszkeségem nekem is. Csak azzal ők nem laknak jól – engedte el öccse kezét, és kiment az ajtón.
Simon nézte testvéreit, majd ő is kivánszorgott.
- Majd én lövök nekik élelmet – fújtatott.
- Tudod, mi jár vadorzásért – pillantott fel a farönkön ülő Robert. – Sokat segítesz azzal, ha felkötnek.
- Tudom. De máshonnan nem tudok élelmet szerezni.
- Vagy olyan jó íjász, mint én.
A férfi döbbenten nézett bátyjára.
- Soha! Felejtsd el. Te menj, ha annyira akarsz, nem bánom, de én be nem teszem oda a lábam!

Robert lefeküdt aludni, de nem hagyta nyugodni az, amit Simon mondott neki a büszkeségről.
Mit ér egy férfi büszkesége? Keserves lecke árán tanulta meg azt, hogy amint nem csak magáért tartozik felelősséggel – onnantól egy lyukas garast sem. Az egykori egyenes tartás semmivé lesz akkor, amikor ilyen súlyos teher alatt görbül meg az ember háta. De ez a férfi sorsa - az egykori büszkeséget felelősség és gondoskodás váltja fel.
Hányódott ide-oda az ágyban, csak a hajnal közeledte hozott álmot a szemére.

A verseny napján nagy mulatozás volt a várban. Folyt a bor és a sör, a néphangulat lassan a tetőfokára hágott, már mindenki csak az íjászversenyt várta. Robert feltűzte karjára a számot, amit kapott, megmozgatta vállait és nyakát.
Már szólították az íjászokat a céltáblák elé, mikor is súlyos kéz nehezedett a vállára. Megfordult.
- Simon!
Álltak egymással szemben némán, egyik se szólt.
Öccse elfordította fejét és jó szokásához híven köpött egyet.
- Gondolkodtam, testvér. Háromszáz mégiscsak több, mint kettő.
- Hát akkor…
- Győzzön a jobbik - nézett mélyen bátyja szemébe, majd otthagyva őt felállt a neki kijelölt céltábla elé.


Utoljára változtatva 07-10-2006 @ 11:52 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Netelka
(Ideje: 07-10-2006 @ 01:41 pm)

Comment: Szép, sokatmondó novella, Rien. Azt gondolom, mindannyian találkozhattunk már ezzel az életünkben, mikor ezért-azért félre kellett dobnunk a büszkeségünket. Egyébként én picit mást vártam: bár nem kenyerem a bosszú, azt gondoltam, a fiúk valamelyikében az évek óta hurcolt keserűség fog felszínre törni.


Hozzászóló: Rien25
(Ideje: 07-10-2006 @ 02:08 pm)

Comment: Igazad van, Neti. Ezt én már az olvasó fantáziájára bízom, hogy hogyan tovább... a céltáblára lőnek -e majd, vagy mást céloznak meg... csak hát ott vannak a gyerekek, akikről gondoskodni kell. Az olvasó, ha akar, gondolatban bosszút állhat. Én is olyan szívesen átlövettem volna a gróf torkát... aztán a következményekre gondoltam (szerintem amúgysem sok értelme van már, a szülőket nem hozza vissza) Köszönöm, hogy elolvastál, Rien


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 07-12-2006 @ 11:15 pm)

Comment: Gratulálok...nagyon tetszett....))))


Hozzászóló: Rien25
(Ideje: 07-13-2006 @ 08:40 am)

Comment: Köszönöm, Anna. Örülök, ha tudtam vele pár kellemes percet szerezni. Barátsággal, Rien


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.37 Seconds