Harmincnyolc év, mi hátam mögött van. Jaj, harmincnyolc év, s milyen üres, mint egy üres verem, amely vár valamit. A magány takarója hűségesen ölel, – mint egy hűséges szerető – Jártam az élet árnyékos oldalán, bár néha, néha sütött a nap, ami csak megszédítette – szegény összezavarodott fejem – Az évek száma csak nőtt, s mi mögötte van – nagyon kevés – Nincs aranyam, sem földem, sem vagyonom, csak a hűséges magány, aki mindig társam lesz. Nem tudom meddig tart még az utam, de én remélem, hamar végére érek, s akkor majd – Meglelem, mit mindig kerestem – A harmincnyolc év mi semmit sem ért, – Akkor majd értelmet nyer végre – |